Öntsön tiszta vizet a pohárba!

Mihez nyúljon, ha a szomját akarja oltani: a csaphoz vagy a palackhoz? Ütköztettük az érveket

Megjelent: 2008. július

Kapcsolódó cikkek

Emlékszik a valaha sokfelé megtalálható ingyenes ivókutakra? Ma már idejétmúltnak tetszenek. Helyettük mindenütt palackozott ásványvizet látni – munkahelyen, áruházban, otthon, étteremben. Felüdít, kalóriamentes, kényelmesen hordozható, és sokkal egészségesebb, mint az édes hörpölnivalók. Mégis egyre többen teszik fel a kérdést: vajon a palackozott víz egészségesebb-e, mint a vezetékes – na és a kényelem megéri-e a környezetre rótt terheket?

Mit rejt a palack?
A beszédes márkanevek és idilli tájakat ábrázoló címkék arról győzködnek, hogy az adott folyadék a világ legtisztább itala. De a csapvíz sem kevésbé tiszta. Egészségügyi szempontból a palackozott vizekre és a csapvízre ugyanazok az előírások érvényesek.

Ráadásul nem mindegyik flakonban van valódi ásványvíz. Bár a legtöbb palackos víz a föld mélyéről feltörő forrásokból ered, van olyan is, amely korántsem ilyen érintetlen helyekről, hanem a közműhálózatból származik. A vizet kezelik, tisztítják, azután sok esetben a beszerzési költségekhez képest többszázszoros áron adják el nekünk. Az emberek zöme meglepetéssel értesül arról, hogy felmagasztalt csapvizet gurít le a torkán. Noha a csomagoláson jelezni kell, honnan való a víz, de kevés vásárló van tisztában azzal, hogy pontosan mit jelentenek az egyes elnevezések. Mi a forrásvíz, az ásványvíz és a gyógyvíz? Pedig tisztaság és ásványianyag-tartalom tekintetében nagy különbségek vannak az egyes termékek között.

Tájékozottság híján még az is előfordulhat, hogy sima csapvizet vásárolunk drága pénzért, és fel sem tűnik a különbség. Például az egyik palackozott vizet, amelynek 2004-ig a címkéjén is feltüntették, hogy „szénsavval és ásványi anyagokkal dúsított ivóvíz”, forrásvízként aposztrofálják, ami azt jelenti, hogy jóval alacsonyabb az ásványianyag-tartalma, mint az ásványvizeknek.

A címkék sokszor megtévesztők. Pár éve a fogyasztóvédelem egyik vizsgálata úgy találta, hogy 54 palackozott vízből 25 terméken rossz volt a jelölés. Akadt olyan, amelyre azt írták, hogy „alacsony ásványianyag-tartalmú”, noha a benne lévő ásványi anyagok mennyisége szerint már a magas tartományba tartozott. Az is előfordult, hogy a gyártó ásványvíznek nevezte termékét, azonban aktív szén-dioxidot adott hozzá, ami kizárja ezt a megjelölést. A gyártók új termékneveket is kitalálnak, így ma már ihatunk „alpesi vizet” és „természetes vizet”. Ezek a fantázianevek nem tájékoztatnak a termék valódi jellegéről, ezért a fogyasztó még kevésbé tudja, hogy ilyen termékek vásárlásakor mit tesz a kosarába.

Mi micsoda?
Ásványvíz: szennyeződésektől mentes, zárt, föld alatti vízrétegből származó ivóvíz, általában magas ásványianyag-tartalmú.

Forrásvíz: alacsonyabb ásványianyag-tartalmú, a feltörés helyén palackozott ivóvíz, melynek azonban nem kell védett vízadó rétegből származnia, és nem szükséges a forrását hivatalosan elismertetni.

Gyógyvíz: kifejezetten magas ásványianyag-tartalmú ital, amelynek bizonyos betegségekre vonatkozó gyógyhatását orvosi vizsgálatok igazolják. Csak korlátozott mennyiségben szabad fogyasztani!

Ivóvíz: az ÁNTSZ által rendszeresen ellenőrzött, viszonylag állandó összetételű víz, amelyet folyó menti, parti kutakból vagy fúrt kutakból nyernek. A fogyasztás előtt fizikai, kémiai és biológiai eljárással tisztítják.

Vízalapú ital: mesterséges adalékanyagokkal (például szén-dioxiddal vagy aromákkal) dúsított ital.

Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy egyes palackozott vizek fogyasztásának akár veszélyei is lehetnek. Célszerű ellenőrizni a polcról levett ásványvíz összetételét, ugyanis a magasabb ásványianyag-tartalmú vizek rendszeres fogyasztása – amelyekben literenként 20 mg-nál több kalcium vagy magnéziumsó van –, megnöveli a vesekő kialakulásának veszélyét.

A kalciummal dúsított víz nagyon hasznos annak, aki nem fogyaszt tejtermékeket, mert allergiás vagy vegetáriánus. De még nekik sem tanácsos ilyen vízből napi 2-3 decinél többet inniuk. Ha valakinek volt már veseköve, még ennél kevesebb is ártalmas lehet, mert ez a típusú víz beindíthatja a kőképződést. Ugyanígy vigyázni kell a deciliterenként 150 mg-nál nagyobb nátriumtartalmú vizekkel is, ha valaki szív- és érrendszeri betegségben szenved, magas a vérnyomása, vagy infarktus után lábadozik.

A magas ásványianyag-tartalmú ásványvíz veszélyes lehet a gyermekekre is: a magas sótartalom magas vérnyomást vagy vesekárosodást okozhat, a magas szulfáttartalom pedig hasmenést.

Azonban a túl alacsony ásványianyag-tartalom is veszélyeket hordoz. Az ilyen vizek hosszú távú fogyasztása felboríthatja a szervezet ásványianyag-egyensúlyát. A literenként 100 mg-nál kisebb sótartalom kevesebb ásványi anyagot tartalmaz, mint az átlagos csapvíz, összetétele inkább a desztillált vízére hasonlít, amelynek fogyasztása szintén nem egészséges. A túl alacsony ásványianyag-tartalmú víz szinte kimossa a szervezetből a máshonnan felvett ásványi anyagokat.

Problémás pillepalackok
A legtöbb palackos vizet polietilén-tereftalát flakonba töltik, amit a palack aljába nyomott 1-es szám, PET vagy PETE rövidítés jelez. Ez azonban nem a legjobb megoldás, mivel a műanyag palackból a meleg, a napsütés hatására különféle anyagok oldódhatnak ki. Ha felmelegszik, háromszor-négyszer nagyobb mennyiségű vegyi anyag oldódik a vízbe, mint ha szobahőmérsékleten tartjuk. Ugyanis a PET-gyártás során antimon-oxid katalizátort alkalmaznak. Ennek következtében a PET-palackok kilogramonként átlagosan 300 mg-os koncentrációban tartalmaznak antimont, amely az arzénhoz hasonló toxicitással bíró kémiai elem. Az antimon kioldódásának mértéke – akárcsak a lágyítóként használt ftalátoké – egyebek mellett függ a tárolási hőmérséklettől, a fényhatástól és a tárolás időtartamától.

Nem a tárolóhely magas hőmérséklete az egyetlen lehetséges veszély; az sem mindegy, mit tart a víz közelében. A szakemberek nem ajánlják például a garázst, ahol a benzingőz, rovar- és gyomirtó vagy más vegyszerek befolyásolhatják a víz szagát és ízét.

Az is számít, hogyan bánik a vízzel, ha magával viszi. Sokan olyan palackból kortyolgatnak, amely például a napon felhevült kocsiban állt, ez pedig veszélyes lehet.

Mint tárolóeszköz, a fém- vagy üvegpalack feltétlenül jobb választás lenne, bár a kutatók még nem jutottak közös nevezőre abban, hogy milyen egészségügyi kockázatot hordoznak a műanyag palackok. Míg a fogyasztásra szánt vizek tisztaságát jól felszerelt laboratóriumokban, szabványelőírásoknak megfelelően rendszeresen ellenőrzik, addig a csomagolóeszközként felhasznált műanyagoknál erre kevesebb gondot fordítanak.

Az sem megoldás, ha keményebb, vastagabb, ütésálló műanyag kulacsot vásárol, mert az ehhez használatos polikarbonátban található biszfenol-A (BPA) idegélettani és magatartászavarokat okozhat magzat-, csecsemő- és kisgyermekkorban, míg felnőtteknél valószínűleg kihat az agyra, a női ivarszervekre és az immunrendszerre.

Környezeti terhelés
A lehetséges egészségi kockázatok mellett a palackos víz a Föld egészségi állapotát is befolyásolja. Bolygónk számára az egyszer használatos pillepalack a legrosszabb megoldás, a PET-et ugyanis nyers kőolajpárlatból készítik, és a palackok töltése, illetve szállítása szintén sok fosszilis üzemanyagot emészt fel.

Bár szerencsére Magyarországon még nem harapódzott el a méregdrága ásványvizek divatja, de itthon is ihatunk alpoki gleccservizet és fidzsi artézi vizet. Esetükben a palackok több száz vagy több ezer kilométeres utaztatása még károsabb a környezetre.

Ráadásul kevesen tudják, de a palack készítésekor és a palackozásra való előkészítés során rengeteg ivóvíz megy veszendőbe. Egyes számítások szerint az üzletek polcaira kerülő minden liter vízhez körülbelül két liter csapvizet használnak fel a gyárak. Ennyi kerül a szennyvízcsatornába.

Sajnos egyelőre a PET-palackok nagy része szemétbe kerül, ahol talán ezer évig sem bomlik le. Vagyis cselekednünk kell – a törvényhozóknak, a gyártóknak, a forgalmazóknak, és nekünk, fogyasztóknak is.

Vote it up
256
Tetszett?Szavazzon rá!