Örömteli húsvét

Sajnos egyre jobban elkarácsonyosodik a húsvét. Tudjuk-e még, mit ünneplünk, és egyáltalán tudunk-e még ünnepelni?

Kapcsolódó cikkek

A húsvét egyre jobban kezd a karácsonyra hasonlítani. A festett tojás önmagában már nem is elég. Az egykor kizárólagosan karácsonyi kelléktár mára lépten-nyomon megjelenik a húsvéti kínálatban. A húsvétfához hajlékony mogyoróágakat használunk, amelyeket gömbök helyett tojásokkal díszítünk. Az ajándékhozó Télapó (vagy Jézuska) nyusziknak adta át a helyét. Elengedhetetlen a bejárati ajtóra dísz: egy kis bukszus, némi sárga szalag és tavaszi virág.

Emberek lévén, szívesen gyártunk szimbólumokat, engedünk annak a késztetésnek, hogy legmélyebb érzéseinket ünnepi színekben és formákban juttassuk kifejezésre. Ezt serkenti a romantika, fészekrakás, megpihenés utáni igényünk, az a szükséglet, hogy kiszakadhassunk a megerőltető hétköznapokból. Egyúttal érvényesül a húsvét keresztény szelleme is, amely a megváltó Krisztus feltámadásában gyökeredzik.

A húsvét tulajdonképpen történelmi kölcsönzés. Amit ma ünneplünk, az különféle korok, kultúrák és vallások keveréke, amelyeknek egyetlen közös vonásuk a tavaszköszöntés. A természet virágba borul, újabb növekedési időszak veszi kezdetét, a hosszabb és melegebb napoktól derűsebb, könnyebb az élet. Ezt jelképezik a tojások és a bárány, a mogyoró- és fűzbarka, a jól megrakott húsvéti máglyák.
 

A húsvét ókori eredete mindmáig meghatározza az ünnep pontos idejét. Ebben bolygónk sápadtan mosolygó kísérője a ludas. Az ezüstbe öltözött égitestben, a holdban valaha a termékenység titokzatos istennőjét tisztelték. Amíg az időmérést nem a naphoz igazítottuk, a hold szabályozta naptárunkat. Az év tizenhárom holdhónapból állt, azt a természetes ritmust követte, amely a nők menstruációs ciklusában és terhességének tartamában ma is életünk része. A szoláris naptár miatt viszont egyenetlen hosszúságú hónapokkal, ráadásul szökőévvel kell bajlódnunk. A „hónap” szó mindazonáltal továbbra is a holdra emlékeztet bennünket, ahogyan a megfelelője számos más nyelven is. A tizenhármas számot viszont általában elutasítjuk, szerencsétlennek tekintjük.

A hold mégsem veszítette el a befolyását. Állása szabja meg a muzulmán böjti hónap, a ramadán kezdetét éppúgy, mint a zsidó pészahét vagy a keresztény húsvétét. A pészah egybeesik az első tavaszi teliholddal, a keresztény húsvétot pedig az e telihold utáni első vasárnap ünneplik. A naptárban mindkettő a március 22-e és április 25-e közötti harmincöt napos időszakban mozog. A római katolikus egyház Kr. u. 325-ben, a niceai zsinaton döntött így, miután hosszas vitát folytatott a húsvét keltezésének és jelentőségének zsidó értelmezéséről. A nyári ünnepek – áldozócsütörtök (azaz a protestánsoknál Urunk mennybemenetele), pünkösd, azután a szentháromság ünnepe és úrnapja – időpontja is a húsvét függvénye.

A zsidó pészah eredetileg a pásztorok tavaszszentelő rítusa volt, később az Egyiptomból való kivonulás emlékünnepévé alakult át. Ekkor tapadt vallásos jelentéstartalom a pészah előtti bárányvágáshoz, vált szimbolikussá a húsvéti bárány. A kereszténységben a húsvét ünneplésének tengelyében a szenvedés és a halál áll, az a gondolat, hogy Krisztus az emberiségért adta életét. Halála azonban a megszabadító feltámadáshoz vezet, abban pedig a mindenre kiterjedő megújhodás ígérete rejlik. A katolikus húsvéti virrasztás központja az üdvözítő fény, amelyet a templom sötét mélyéről előhozott gyertyaláng jelképez.

A húsvét ízig-vérig örömünnep: új tavaszi ruha, terített asztal, frissen kikelt kiscsibék, megannyi magával ragadó élmény

Egy görög barátom meghívott, hogy vegyek részt a görögkeleti húsvéton, amelyet egy héttel a mi nyugati ünnepünk után tartanak. Nagypénteken Krisztus képmását fölravatalozzák a templomban. Az asszonyok szemet gyönyörködtető virágdísszel ékesítik a speciális katafalkra helyezett, nyitott koporsókat. Este a papok és a hívők fáklyás körmenetben hordozzák végig a képeket a faluban.

Szombaton este a görögök ünnepi lakomára invitáltak, hogy éjfélkor együtt fogadjuk a húsvétot. Amikor elérkezett az idő, a házigazda beszédet mondott, és örömujjongás köszöntötte az ünnepet. A szebb jövőre koccintottunk, majd finom falatok garmadáját tálalták a hosszú asztalokra, és rázendítettek a muzsikusok. Másnap elmentem a végeérhetetlen ortodox misére, amelyen a hívők szabadon járkálhatnak ki-be. A falu ünneplőbe öltözött apraja-nagyja összesereglett a templomtéren, az emberek vidáman kívántak egymásnak boldog húsvétot.

A karácsony komolyabb hangulatú, olyankor áldott vagy kellemes ünnepet szokás kívánni. A húsvét ízig-vérig örömünnep. Római katolikus gyermekként megtapasztalhattam a negyvennapos böjtölést, amelynek tetőpontja a nagycsütörtök és a nagypéntek. E napok tragikuma, a szenvedés és szomorúság végül az igazán örömteli befejezés révén mindannyiunknak megváltást hoz. A megváltás ezen a csöndes szombati napon délben azzal kezdődött, amikor a megszólaló templomi harangok hírül adták, hogy véget ért a nagyböjt. Ekkor kitört a húsvét: vidámság, új tavaszi ruha, terített asztal, frissen kikelt kiscsibék, megannyi magával ragadó élmény. A hosszú tél elmúltával a verőfény, a madárcsicsergés és a szélben hajladozó nárciszok megkönnyebbülést nyújtottak.

Korunk énközpontú társadalmában a húsvét mint vallási ünnep talán háttérbe szorul, mégis új színekkel gazdagítjuk a régi mintákat. A kereszténység előttről eredő húsvéti jelképrendszer fennmaradt, a húsvét továbbra is a természet feltámadását, a termékenységet, a fényt ünnepli. Vízre bocsátják a vitorlásokat, újra előveszik a teniszütőt. Úgy érezzük, a hosszú, világos esték és nem sokat takaró ruhák kilátásától ismét feltöltődünk energiával. Így voltak vele hajdani őseink, és 2011-ben sincs ez másként.

Tovább őrizzük a tavasz ősi hagyományait: a tojásfestést és -keresést, a csokit rejtő húsvéti kosarakat, a báránypecsenyét. Számomra mégis az a leginkább szembeötlő, hogy ez az ünnep fölvonultatja mindazt, ami közös a három nagy világvallásban: a napkeleti eredetet, Mózest, Ábrahámot és Izsákot, Gábriel arkangyalt, a nagy prófétákat és – igen – a holdat. A holdat, amely meghatározza a muzulmánok böjttörése, a „cukorünnep” dátumát. És minden évben megmutatja a rabbiknak a pészah idejét, a keresztény papoknak és lelkészeknek pedig a maguk húsvétjáét. A világ nem tehet mást, mint hogy engedelmeskedik az akaratának.

Vote it up
276
Tetszett?Szavazzon rá!