Örömzene

A lányunk a bolti tucattermékek helyett igazán szokatlan és megható karácsonyi ajándékkal készül meglepni az anyját

Kapcsolódó cikkek

A lányunk hetek óta az anyjának szánt karácsonyi ajándékon dolgozik.

Meglepő ötlet. Két bátyja egészen másként viselkedik. Ők – az apjukhoz hasonlóan – őrjöngve rohangálnak majd boltról boltra az utolsó napon, hogy korlátozott költségvetésüknek és fantáziájuknak megfelelő ajándékokat találjanak. Az eredmény kiszámítható – illatosított szappan, Old Spice szett, nyakkendő, esetleg steakkéskészlet.

Ella idejében elkezdett készülődni a karácsonyra, de szokatlan módot választott. Gyakorol – kemény, fáradságos munkával megtanulja Debussy nehéz darabját, a csodálatos Clair de Lune-t.

Minden este ott ül a zongoránál a nappaliban. Annál a Heintzman szalonzongoránál, amelyen a nagyanyja oly sok estén játszott évekkel ezelőtt. Ella számtalanszor hallott már a nagyi kedvenc darabjáról, a Holdfényről. Hónapokkal ezelőtt egy délután megkérte az édesanyját, hogy vigye el a zeneműboltba, ahol megvette a kottát, hazament, és elkezdett gyakorolni.

Ella nem találkozott a nagymamájával. Az anyósom, Elin, váratlanul hunyt el 46 évesen, agyi verőértágulatban. A feleségem ekkor mindössze tizenhat éves volt, pár évvel idősebb, mint ma Ella.

Bár Elin rég eltávozott, emléke kitörölhetetlenül él a gyermekeiben és mindazokban, akik ismerték. Gyakran hozzák szóba, és azok alapján, amiket mondanak róla, az ember csak sajnálhatja, hogy nem ismerte. Még soha nem hallottam úgy említeni, hogy a gyönyörű szó ne szerepelt volna a mondatban.

Maradt róla néhány régi fénykép, amely finom vonású, nagy kék szemű, karcsú szépségnek mutatja. A felvételeken gyakran mosolyog. Fiatalkorában modellkedett, és később is, már hétgyermekes anyaként, elég volt egy kis rúzs és egy hirtelen felkapott ruha ahhoz, hogy sokak által csodált egyszerű eleganciát sugározzon. De nemcsak szépséget árasztott, hanem vidámságot is. Amikor róla beszélnek, ismerősei gyakran felidézik ellenállhatatlan nevetését, kedvenc italát (skót whisky jéggel), a nyakában lógó elmaradhatatlan gyöngysort, életörömét – nemegyszer táncra perdült a dohányzóasztalon –, természetes kedvességét, és soha nem felejtik el megemlíteni elegáns zongorajátékát.

Amikor kedve tartotta, leült az édesapjától kapott zongorához, és játszott. Megtöltötte a házat kedvenc darabja felkavaró dallamával, amelyből elég egy-két taktust meghallanunk ahhoz, hogy felidézze a nagyi emlékét. Talán így őrződnek meg az emberek – egy elillanó parfümben, a szobán áthallatszó nevetésben, a téli éjjel felhörpintett whisky füstös ízében vagy egy megkapó dallam néhány hangjában.

Így hát a karácsonyi vacsora után, amikor már leszedtük az asztalt és kibontottuk az ajándékokat, Ella megajándékozza az édesanyját. Ez az ajándék nem lesz papírba csomagolva.

A lányom odaül majd a zongorához, és ahogy az ujjai végigsiklanak az elefántcsont billentyűkön, a szoba megtelik a Clair de Lune csillámló hangjaival. És ez a fiatal lány, ha csak egy múló pillanatra is, de visszahozza a nagymamát, akit soha nem ismert, a mamája kedvéért, akit nagyon szeret.