Ösztönző szavak

Hét dolog, amit mondjon, és hét dolog, amit ne mondjon a gyereknek, hogy helyes irányba fejlődjön a személyisége

A felharsanó sípszó a kosárlabdameccs végét jelezte a floridai Melbourne-ben. Bár a 12 éves C. J. Givens csapata veszített, a fiú nagynénje el volt ragadtatva. A csapat mind a 24 pontját C. J. szerezte – és volt köztük néhány hárompontos dobás is. Miközben a fiú a lelátón várakozó családjához kocogott, sokan megölelték és gratuláltak neki: „Klassz voltál!” „Így kell ezt csinálni!”

Aztán C. J. nagynénje szólalt meg: – Már csak a csapattársaidat kellene felhoznod a saját szintedre, és verhetetlenek volnátok!

– Hogy érted ezt? – kérdezte védekezően C. J. – Én mindent megtettem, ami tőlem telt. Mit kellett volna még csinálnom?

A nagynéni nem értette a fiú reakcióját, hiszen folyton csak dicsérte.

– C. J. úgy értelmezte a nagynéni szavait, hogy nem tett eleget a sikerért – magyarázza dr. Vicki Panaccione melbourne-i gyermekpszichológus, a Szülősegítő Intézet alapítója. – Pedig nénikéje épp azt mondta, C. J. olyan fantasztikusan játszik, hogy neki kéne irányítania a társait. Egy felnőtt számára ez egyértelmű lett volna, de a helytelenül megválasztott szavak miatt C. J. nem hallotta meg az üzenetet.
 

A szülők és mindazok, akik rendszeres kapcsolatban állnak gyermekekkel, pontosan tudják, hogy milyen nehéz hatékonyan kommunikálni velük. C. J. esetében a nagynéni egyszerűen kimagyarázta magát, és a fiú megnyugodott. De néha egy-egy mégoly jó szándékú köznapi fordulat is érzelmi vagy lelki sérüléseket okozhat. A tizenévesek agya még fejlődésben van, és ezért nem képesek még olyan pontosan értelmezni a szavakat, az összefüggéseket és a finom árnyalatokat (például az iróniát), mint a felnőttek.

Ha azt szeretné, hogy a gyerekei maximálisan kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket, akkor a bántó kifejezések helyett feltétlenül a személyiséget fejlesztő fordulatokat válassza. A szülő sokszor ártalmatlannak, sőt építő jellegűnek tűnő dolgokat mond a gyereknek, amely a szakemberek szerint mégis többet árt, mint használ. Íme, hét ilyen fordulat és azok a változatok, amelyekkel jobb hatást érhet el:

1. Azt mondja: „Te vagy a legjobb!”
Ő ezt hallja ki belőle: „Az a dolgod az életben, hogy engem boldoggá tegyél!”
Jobb, ha így fogalmaz: „Büszke lehetsz arra, amit kemény munkával elértél.”

A gyermeklélektan szakértői kezdenek ráébredni arra, hogy
a túl sok dicséret visszafelé is elsülhet

Évek óta halljuk: ahhoz, hogy egy gyerek sikeres legyen az életben, fontos erősíteni az önbecsülését. Azonban a gyermeklélektan szakértői kezdenek ráébredni arra, hogy a túl sok dicséret visszafelé is elsülhet: kamaszként ugyanilyen elismerésre vágyik majd a haveroktól, amikor elszívja az első marihuánás cigarettát, vagy enged a szexuális csábításnak. Amikor olyan teljesítményért magasztalja a gyereket, amelyet különösebb erőfeszítés nélkül ért el, olyan képzetet kelt benne, mintha csak akkor szeretné, ha ő éri el a legjobb eredményeket. És ezt a mentalitást magával viszi az iskolába is.

Dr. Carol Dweck szociálpszichológus a Columbia Egyetemen négyszáz ötödikes kisdiáknál vizsgálta a túlzott dicséret hatásait. Azok a gyerekek, akiket „kemény munkájukért” dicsértek, jobb teljesítményt nyújtottak és szívesebben vállaltak nehéz feladatokat, mint azok, akiket az „okosságuk” miatt magasztaltak.

– A tulajdonságok és képességek dicsérete azt a hamis illúziót kelti, hogy a siker ezeknek köszönhető, és az erőfeszítések jelentősége leértékelődik – mondja Dweck, aki a Stanford Egyetemen dolgozik. – Úgy érzik, jobb, ha még a csúcson abbahagyják.

2. Azt mondja: „Vigyázz a szádra!”
Ő ezt hallja ki belőle: „Igazán nem érdekel, hogy mit akarsz mondani.”
Jobb, ha így fogalmaz: „Úgy örülök, hogy végre beszélgetünk, csak kérlek, máskor ne használd ezt a szót, mert bántónak találom.”

Valószínűleg szívesen kitiltanának a házból bizonyos szavakat, noha a televízióban gyakran elhangzanak. Panaccione azt javasolja, hogy legyünk elnézőbbek az éppen elterjedt kifejezéseket illetően. Vegyük tudomásul, hogy a mai gyerekek nem feltétlenül tiszteletlenségből beszélnek így, egyszerűen ilyen a stílusuk. Ha a szülő a szavakkal kezd foglalkozni, azok jelentése helyett, a gyerek elzárkózhat, és a beszélgetésnek esetleg örökre befellegzett. – Márpedig ez az, amit a szülő a legkevésbé szeretne – mondja Panaccione. – Kész szerencse, ha a gyerek egyáltalán hajlandó beszélgetni.

Vésse hát eszébe, hogy stilisztikai kérdésekről (csúnya szavakról, durva kifejezésekről) csak az érdemi diskurzus végén szabad említést tenni.

3. Azt mondja: „Erre most nem telik.”
Ő ezt hallja ki belőle: „A világon minden, de minden a pénzen múlik.”
Jobb, ha így fogalmaz: „Tényleg szuper dolgokat lehet kapni, de már annyi holmink van, hogy nem fogunk még egyet hazavinni.”

Valóban szüksége van a gyereknek egy újabb videojátékra vagy babára? Persze hogy nem. De ha folyton azt ismételgeti, csakis a pénz miatt nem vehet meg neki valamit, akaratlanul is arra tanítja, hogy az életben minden jó dolognak a pénz a forrása. Ha ehhez még hozzávesszük a gyerekekre zúduló reklámtömeget, jó esély van arra, hogy soha nem fogják megérteni, mit jelent a mértéktelenség vagy a hála fogalma.

– Azt szeretnénk, ha a gyerekek ötéves korukig bőségesen részesülnének minden jóból, de nem anyagi értelemben, hanem hogy örömüket leljék mindabban, amijük van – mondja dr. Marcy Axness, a fejlődéslélektan szakértője.

A szülők ne akarjanak anyagi kérdéseket megvitatni gyermekeikkel vagy ilyesmit elmagyarázni nekik, különösen, ha még kisebbek – tanácsolja Axness. – Ha minden kérés elutasítását szabatosan megindokoljuk, végül a gyerek jogászi érveléssel fog két vállra fektetni minket.

Ne féljen néha derűsen és magabiztosan azt mondani az apróbbaknak: – Sajnálom, de nem. Téma lezárva.

Amennyiben az idősebb gyerek méltatlankodik, üljön le vele, és döntsék el együtt, hogy milyen áron kaphatja meg az áhított valamit: ha például javít az iskolai osztályzatain vagy többet segít a háztartásban. Az, hogy megbeszélik a dolgokat, fontosabb, mint maga a végeredmény.

4. Azt mondja: „Ne aggódj, minden rendben lesz.”
Ő ezt hallja ki belőle: „Már megint teljesen fölöslegesen hisztizel!”
Jobb, ha így fogalmaz: „Tökéletesen értem, hogy min mész keresztül. Meséld el, hogyan történt!”

Amikor a gyerek feldúltan jön haza, mert az osztálytársai kicsúfolták, vagy lemaradt az úszóversenyen, a szülő szeretné megvigasztalni és enyhíteni a csalódottságát. A felnőttek tudják, hogy ezek csak jelentéktelen bosszúságok.

– De a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogyan fejezzék ki és dolgozzák fel az érzelmeiket, és nem jó, ha szó nélkül elsiklanak fölöttük – mondja Panaccione. Ha a gyerek úgy érzi, hogy érzelmei fölöslegesek vagy helytelenek, magába zárja azokat, ahelyett hogy igyekezne megbirkózni velük.

Ugyanakkor azt sem szabad hagyni, hogy a gyerekek a rossz érzések fogságában vergődjenek. A „Szerinted, miért történhetett ez meg?” vagy „Szerinted hogyan lehetne javítani a dolgon?” kérdések arra ösztökélhetik, hogy önállóan próbálja megoldani a helyzetet.

– A szülő többet segít azzal, ha meghallgatja, mintha szép szavakkal vigasztalgatja a gyereket – állítja dr. Mel Levine az Észak-karolinai Egyetem gyermekgyógyász professzora. – Ha sikerül vele azonos hullámhosszra kerülni, mindig a szülőhöz fordul a bajban, és szívesen feltárja a lelkét.

5. Azt mondja: „Ne állj szóba idegenekkel!”
Ő azt hallja ki belőle: „Mindenki, akit nem ismersz, ártani akar neked.”
Jobb, ha így fogalmaz: „Ne állj szóba senkivel, akiről úgy érzed, hogy gyanúsan viselkedik. Elmondom, mire kell odafigyelni.”

Manapság a gyerekeknek sok idegennel kell szóba állniuk – a boltban, a buszon, az orvosi rendelőben. Ez a frázis elavult, de fel kell hívni a figyelmet a valódi veszélyekre.

Elsőként a szülő szembesüljön a valósággal: a média által felkapott szenzációs történetek ellenére rendkívül ritka, hogy fényes nappal az utcán vadidegenek gyerekeket kapjanak el, és örökre eltűnjenek velük. Viszont igen sok gyerek válik általuk jól ismert emberek, köztük hivatalos személyek áldozatává. Ezért sokkal hasznosabb, ha arra figyelmezteti a srácot, hogy óvakodjon mindenkitől – akár idegen, akár ismerős –, akinek a viselkedése rossz érzést vagy gyanút kelt benne.

Nem árt figyelmeztetni az internetező gyereket arra, hogy ne adjon meg a fellelésére alkalmas információkat – családi név, lakcím, iskola –, tanácsolja James Beasley, az FBI gyermekek elleni bűnelkövetőkkel foglalkozó szakértője.

6. Azt mondja: „Engedd, hogy játsszon vele!”
Ő ezt hallja ki belőle: „Add neki, ami a tiéd!”
Jobb, ha így fogalmaz: „Jesse szeretne egy kicsit játszani a versenyautóddal, de attól az még a tied marad, és vissza fogja adni.”

A szülő se adná oda a sportkocsija kulcsát a szomszédnak, de elvárná a gyermekétől, hogy ugyanezt megtegye a kedvenc játékával.

– A kisgyerek szinte önmaga szerves részének tekinti az olyan tárgyakat, mint a kedvenc macija vagy játékautója – magyarázza dr. David Elkind, a Tufts Egyetem pszichológiaprofesszora és a Hurried Child (Hajszolt gyermek) című könyv szerzője. – Úgy érzi tehát, mintha a szülő arra szólítaná fel, hogy saját magából szakítson ki egy darabot.

Szélsőséges esetekben az olyan gyerek, akit rendszeresen arra kényszerítenek, hogy mondjon le a szívének kedves tulajdonairól, végül fájdalmában teljesen elzárkózhat az emberi kapcsolatok létesítésétől, állítja Elkind.

A gyerekek nyolcéves korukig nem is igen fogják föl, hogy mit jelent osztozni valamin. Mégis, már sokkal korábban el kell kezdeni önzetlenségre nevelni őket. Az ellentmondás feloldásának egyik módja, ha ráírja a gyerek nevét a játékaira, mielőtt elvenné tőle. Így tudni fogja, hogy nem akarjuk végleg megfosztani a tulajdonától.

7. Azt mondja: „Miért csináltad ezt?” (Miért jöttél haza későn? Miért verted meg a húgodat?...)
Ő azt hallja ki belőle: „Már megint baj van veled!”
Jobb, ha így fogalmaz: „Biztos olyan jól érezted magad, hogy elfeledkeztél időben hazajönni. De ez akkor sincs rendben.”

A gyermekpszichológusok szerint a szülők túl sok kérdést tesznek föl. Jó pár közülük burkolt felszólítás csupán („Nem gondolod, hogy kabátot kéne venned, ha nem akarsz megázni?”), amelyeknek az a céljuk, hogy a szülőt zsarnoki diktátor helyett jó szándékú segítőtársnak tüntessék föl. És aztán ott vannak azok, amelyekre a szülők már eleve tudják a választ (azért verte meg a kishúgát, mert az elvette a kedvenc játékát). A cél: megszégyeníteni és vallomásra bírni a gyereket.

Ez a hozzáállás, amely rövid távra megoldást hozhat ugyan, hosszú távú problémákat okoz. A szülőnek meg kell mondania, ha a gyerek valami bajt csinál. Ettől a srácnak bűntudata lesz, ami megalapozza a lelkiismeret fejlődését. Azonban ha valakinek kiskorában állandóan szégyellnie kell magát, az gátolhatja a bűntudat fejlődését.

– A lelkiismeret nélküli gyerekben soha nem alakul ki az a képesség, hogy átérezze mások érzéseit, ami lopásokhoz, hazugságokhoz, verekedésekhez, sőt erőszakos bűncselekmények elkövetéséhez vezethet – mondja Axness. A gyereket rendszerint megnyugtatja a tudat, hogy szülei mindent látnak és értenek. Jobb, ha közli a gyerekkel, tudja vagy sejti, hogy mit művelt, majd elmagyarázza, hogy miért volt rossz ötlet. Ha a szülő téved, a gyerek gyorsan ki fogja javítani. És ezzel termékeny beszélgetés veheti kezdetét.

Vote it up
279
Tetszett?Szavazzon rá!