Öt meglepő ok a testmozgásra

Mindenki tudja, hogy sportolni jó, sokan mégsem teszik. Az alábbi érvek talán majd őket is végleg meggyőzik

Felpezsdíti az immunrendszert Az életkor előrehaladtával jobbára csökken a fertőzések elleni védelem, de kutatások szerint azok az idős emberek, akik heti rendszerességgel hatórás mérsékelt testmozgást végeznek, a huszonévesekéhez hasonló immunválaszokat mutatnak.

Véd a Parkinson-kór ellen A Harvard Egyetem 48 ezer férfira kiterjedő vizsgálata megállapította, hogy a fizikailag legaktívabbak körében 50%-kal kisebb valószínűséggel alakult ki Parkinson-kór, mint a legkevésbé aktívaknál. Azok esetében, akik már fiatalon is tevékenyen éltek, a megbetegedés veszélye 60%-kal csökkent.

Lelassíthatja a prosztatarákot Egy 14 évig folytatott harvardi vizsgálatban azt tapasztalták, hogy azoknál a 65 év fölötti férfiaknál, akik hetente legalább három órát futnak, kerékpároznak, úsznak stb., 70%-kal kisebb az előrehaladott vagy gyógyíthatatlan prosztatarák diagnózisának kockázata.

Talán leküzdheti az Alzheimer-kórt A Kaliforniai Egyetemen tenyésztett, Alzheimer-kórra fogékony egerekkel végzett kísérletben megállapították, hogy a futókerékkel ellátott egyedek jobban szerepeltek az intelligenciateszteken, és szervezetükben 50%-kal kevesebb volt a betegségre utaló fehérje. Egy honolului vizsgálat szerint a napi fél kilométernél kevesebbet gyalogló férfiaknál időskorban csaknem kétszeres az elmegyengeség kockázata.

Erősebb hatást gyakorolhat a szív egészségi állapotára, mint az elhízás Egy 936 mellkasi fájdalmakban, illetve feltételezett verőérszűkületben szenvedő nő bevonásával végzett amerikai vizsgálat szerint nem a túlsúlyosak között gyakoribb a szívbetegség, hanem a keveset mozgóknál.
 

Segítségre szorul? Ha edzőterembe nem tud eljutni, találhat más lehetőséget is arra, hogy fizikailag aktívabbá tegye életét. Akár az íróasztala mellett is mozoghat.

Vote it up
230
Tetszett?Szavazzon rá!