Úgy táncolnék veled

Sok pasi ódzkodik a tánctól. Én például az esküvőm fenyegető közelségében szántam rá magam végül a tánctanulásra

Menyasszonyom éveken át mutogatta nekem a tévében a csillogó flitteres ruhás párokat. – Nekünk is így kéne csinálni! – visongta. Ez a táncszenvedély igazából a vérében van. Legszebb gyermekkori emlékei között tartja számon, amikor szülei a csacsacsát vagy a tarantellát ropták. Ebből természetszerűen következik, hogy társadalmi eseményeken én bizony soha nem tudtam hozni a kívánt színvonalat. De járatlanságom egyáltalán nem zavarta, egészen az eljegyzésünkig. Hirtelen nyomasztani kezdte a gondolat, hogy majd ott fogjuk porig alázni magunkat a vendégsereg előtt. Végül a születésnapján beadtam a derekam, és beírattam mindkettőnket egy helyi tánctanfolyamra.

Az „igazi” társastáncosokat – akik flitterrel teleaggatott kosztümjeikben zsűrik előtt versenyeznek – könnyű felismerni a táncstúdióban. Különösen a férfiakat.  Nagy előszeretettel viselnek  a torreádorokéra hasonlító nadrágot, testtartásuk pedig – a természetes viselkedés módszeres és fegyelmezett kiirtásának a következményeképpen – igen merev.

Adam, az oktatónk, kivétel ez alól. Laza és oldott, az ajkán feszülő állandó vigyor a krónikus botoxfüggőség gyanúját kelti. – Madonna melyik korszakát szeretitek? – mosolyog ránk az első órán. – A Like a Virgint, a Like a Prayert vagy a Ray of Lightot? – Csak a vállamat vonogatom.

– A Clasht szereti – kottyant közbe a menyasszonyom, amire Adam kissé zavartan, ámde rendületlenül somolyog.

Nehéz olyan zenére táncolni, amit az ember utál. A táncleckékhez a nebuló lábszárának, lábfejének és fenekének alapos elemzése szükségeltetik. A faltól falig tükrök óhatatlanul önértékelésre késztetik az embert, és olyan kérdések felvetésére, mint a „Miért nem szóltál, hogy úgy lépkedek, mint egy kacsa?” A második órán meggyőződésemmé vált, hogy hozzám képest egy petyhüdt vízköpő kész dalia.

Mindezek dacára a hónap végére sikerült némi fogalmat alkotnunk a csacsacsa, a tangó és a szving alapjairól. Csak az volt a bökkenő, hogy az órán kívül nemigen gyakoroltunk. Bármennyit győzködtek is minket az ellenkezőjéről, valahogy furcsának tűnt, hogy a nappalinkban valcerezzünk, miközben macskánk lesújtó pillantásokat vet ránk.

És nem ő volt az egyetlen. Adam ragaszkodott hozzá, hogy még több leckét kell vennünk. A házasulandó párok jelentik világszerte a táncoktató stúdiók fő megélhetési forrását. És egyben a legbizonytalanabb ügyfeleit is. – Ugye nem akarják, hogy első táncuk ott legyen az Ország Legviccesebb Családi Videói között? – kérdezte. Menyasszonyommal felkészültünk hát, amennyire csak tőlünk tellett.

Az esküvőnk napján a dj a nevünket szólította, és mi arcunkon dermedt mosollyal kéz a kézben kimentünk a táncparkettre, ahol csetlettünk-botlottunk, bénáztunk, még mátkám bácsikájának bordái közé is sikerült belekönyökölnünk. Kétségkívül jobban tudtunk táncolni, mint pár hónappal azelőtt. Még élveztük is egy kicsit. De továbbra is jelentősen veszélyeztettük a közbiztonságot.

Féltem, hogy a feleségem csalódott lesz. Hogy talán titokban salsaklubokba fog szökdösni, hogy csupasz felsőtestű latin férfiakkal, holmi Pablókkal és Jorgékkal forogjon és simuljon össze. Hogy talán az éjszaka közepén a Dirty Dancingot fogja bámulni, arról álmodozva, mi minden juthatott volna neki osztályrészül…

Ehelyett mosolygott, akárcsak a vendégeink. – Igazad volt – suttogta mézédesen. – Bénák vagyunk.

Tudják, mi számomra a boldogság definíciója? Négy balláb.

Vote it up
209
Tetszett?Szavazzon rá!