Újjászületésem napja

Egy kihagyott gólhelyzet változtatta meg az életemet, ugyanis ezután belevágtam a rettegett beavatkozásba

Kapcsolódó cikkek

A felém szálló labda homályos foltként közeledett, körülbelül kiszámítottam az ívét, felugrottam, és fejeltem. Az ellenfél kapusa nyújtózkodott ugyan érte, de felesleges volt, a labda elkerülte a kaput.

Öregfiúkmeccs volt, és nem vérre ment a játék, de a presztízs miatt űztük-hajtottuk egymást, és nem utolsósorban, mert imádtuk a focit. Az ellenfél 1:0-ra vezetett, és ezen a mérkőzésen ez volt a második helyzet, amelyet kihagytam. Amint láttam a labdát elsuhanni a kapu felett, hirtelen emlékmatricák sora suhant át az agyamon: ahogy nyolcéves koromban a szemorvos a hátamra csapott: „Jobb ma egy szemüveg, mint holnap egy üvegszem!”, aztán mivel szemüvegben veszélyes focizni, mintegy „véletlenül” ráléptem.

Majd amikor szakmunkástanulóként a mesterem elém tartotta a tenyerét széttárt ujjakkal, mennyit mutatok, kérdezte, ötöt, válaszoltam, jól van, akkor nem kell neked szemüveg, hiszen az orrodig ellátsz. Aztán sorozáson tízen álltak előttem, és olvasták a piros vonal alatti számokat, és mire sorra kerültem, már becsukott szemmel is fújtam. Célba is egy katonatársam kölcsönszemüvegével lőttem. Később amikor jogosítványt szereztem, mégiscsak megbékéltem az „okuláréval” – az ember ne játsszon mások életével –, de ezt is csak vezetéskor és tévénézéskor használtam.

Néhány perc múlva a bíró lefújta a meccset. Utolsónak bandukoltam be az öltözőbe. Szégyelltem magam. 1:0-ra kikaptunk, de ha a két helyzetemet berúgom…

Odabenn a csapattársak rendesek voltak, néhány elejtett szóval azért pedzegették a dolgot, de nem bántón, inkább élcelődve, de a zrika mindig tartozéka volt a focinak. Persze nagyon bántott a dolog.

Az öltöző már kiürült, ott ültem a sarokban, és sírni támadt kedvem. Örültem, hogy egyedül vagyok, mert irtó hülyén néz ki így negyven felett megsiratni egy „zakót”.

Ilyen borongós hangulatban telt el néhány napom. Aztán a kezembe került egy újság, amelyben egy budai magánszemklinika lézerkezelést ajánlott a rövidlátás megszüntetésére, és ami a lényeg: a műtét után egy héttel már lehet sportolni! Hirtelen felélénkültem. Jelentkeztem a vizsgálatra, ahol megállapították, hogy a szemem műthető! Két hét múlva már ott feküdtem a lézerkészülék alatt.

– Először eltávolítjuk a hámréteget, hogy a lézersugár egyenesen a szaruhártyát érje – hallottam a középkorú, csinos doktornő kellemes hangját, és azt láttam, hogy a szemem olyan, mintha egy üvegkupola lenne, amelynek tetején a havat középre söprik egy görbe söprűvel, és valami felszippantja azt. Majd két piros és egy fehér fényt láttam, kattogó és sípoló hangokat hallottam felváltva, aztán tejfehér lett minden pár másodpercre. Nem éreztem fájdalmat. Összesen tíz-egynéhány percet töltöttem a kezelőasztalon.

A következő három napon, amikor visszamentem kontrollra, nagyon el voltam keseredve. Minden apró fény bántotta a szemem, alig bírtam nyitva tartani. Állandóan könnyezett, hiába volt rajtam az UV-szemüveg, úgy éreztem, mintha apró homokszemek lennének benne. Szinte megbántam az egészet. Hülyének, bambának éreztem magam. Az orvosok megnyugtattak, hogy ez vele jár, de rövidesen megszűnik a kellemetlen érzés. És csakugyan.

A negyedik naptól kezdve fokozatosan javult a látásom, és úgy egy hét múlva szinte sokkolt a látvány, ahogy a látómezőm kitágult, és messziről megismertem embereket, élesen láttam a kavicsokat a földön, a nők gömbölyűségeit, és hogy a fűszálakat szinte egyesével meg tudtam számolni, és még csak le sem kellett hajolni hozzá.

Eltelt még néhány nap, amikor elhatározásra jutottam. Kimentem egy labdával a közeli kiserdő egy tisztására, hogy senki se lásson. Feldobtam és… hatalmas lyukat rúgtam!

„A mindenségit, újra meg kell tanulnom felmérni a távolságot!”

És nekiálltam, vezettem a labdát, oda-vissza futottam vele, néha óvatosan belerúgtam, majd egyre nagyobb erővel, és élveztem, hogy látom a labda kontúrját, az öt- és hatszögeket, amelyekből összevarrták.

Utólag belegondolva, ha ekkor valaki meglátott volna, biztos totál hülyének néz

Utólag belegondolva, ha ekkor valaki meglátott volna, biztos totál hülyének néz.

Eltelt még néhány nap a gyakorlással ott a tisztáson. Nagyon készültem, és alig vártam a következő mérkőzést. A csapatból senki sem tudott a műtétemről, nem is akartam beszélni róla.

Aztán eljött a várva várt nap. Azon a meccsen minden mozdulatomat kiszámítottam. Miközben az ellenfél kapuja felé vezettem a labdát, láttam a 16-oson belül egy védő becsúszó lábát, egy bokamozdulattal megemeltem a labdát, így elcsúszott alattam, de a becsúszás lendülete elsodort, és a fűre zuhantam. Korábban sose rúgtam büntetőt, de most szinte haláli nyugalommal tettem le a labdát a 11-es pontra. – Öreg, ezt most én rúgom! – szóltam hátra.

Csapattársam, az örökös „ítélet-végrehajtó” furcsán nézett rám. – Vállalod? – kérdezte.

– Naná!

Még sosem éreztem magam ilyen határozottnak.

A bíró jelt adott, én pedig nekifutottam. Tisztán láttam a bal sarkot, és elhatároztam, hogy oda fogom lőni. És láttam a kapus szemén, hogy ő is sejti, de nem törődtem vele, elrúgtam a labdát jobb belsővel. A kapus hirtelen elrugaszkodott, ugyanarra, amerre a labda ment, és úszott, úszott a levegőben, de tudtam, ezt ma nem érheti el, és láttam, amint a labdán forognak a minták balra, és száll, száll, félkörívben védhetetlenül a bal felső sarokba.

Aztán cserét kértem, meghúzódtam, mondtam az edzőnek, és kellemes hátba veregetések közepette siettem be az öltözőbe. Még hallottam az edző intelmeit a bemelegítés fontosságáról, meg az izomlazító krémekről, amelyekre szükség van már ebben a korban, de én csak igyekeztem befelé, mert egyedül akartam lenni, egyes-egyedül.

S ott, az öltöző sarkában leültem a padra. Az első félidő huszadik percében már 3:0-ra vezettünk. Adtam egy gólpasszt a csatártársamnak, lőttem két gólt, egyet a félpályáról – LÁTTAM, hogy kint áll a kapus! –, egyet meg tizenegyesből.

És hirtelen eleredtek a könnyeim, két kis patakként folytak le az arcomon az átizzadt mezemre, amely beitta, mint a szivacs, és óriási elégtételt éreztem, és úgy éreztem, hogy újjászülettem. És jó, hogy lejöttem, mert irtó hülyén néz ki ebben a korban, ha egy férfi a pálya közepén örömében sírva fakad.

Vote it up
286
Tetszett?Szavazzon rá!