Üdv mindenkinek!

Mi lenne, ha egy hónapig mindenkit köszöntene, aki az útjába kerül? Ebből a változtatásból legalább tizenegy dolgot tanulhat

 

Hello. It’s one of the first words we learn as babies, yet it’s one of the last ones we think to use as adults. In our never-ending rush to get something or somewhere, it seems we don’t have time anymore for this most basic of gestures. And that’s unfortunate, because saying hello is more than just saying hello. It is an acknowledgment of existence. It is a pause, however brief, to affirm another’s worth (and have yours affirmed in return). How might the world change—how might we change—if we mastered this word? To find out, I spent one month saying hello to every person I met. That meant strangers on the street, people in cyberspace, and even myself in the mirror every morning. Here’s what I learned:

1 It’s not as easy as you think. Age gives us a crust, like the film on refrigerated pudding. Even though we may still be soft deep down, that’s not what others see. I, for one, look a lot less friendly as a bald 49-year-old than I did as a curly-haired teen. Mistrust becomes our unfortunate catchword, and it’s tougher to raise a hand in greeting because that invites people in. “The older we get, the more task-oriented we become,” explains R. Allan Allday, PhD, an assistant professor of special education at Oklahoma State University. “Our tendency is to speak to people only when we need something, and that’s a difficult habit to break.”

2 Friendliness is so rare nowadays, it’s disarming. Because people aren’t accustomed to being greeted, I found it a sneaky way to grab their attention and get what I wanted. For instance, when I began an e-mail with “Hi,” I was more likely to get a reply. And when I said hello to cashiers and clerks, I got better service. It’s as if I woke them up to my presence.

3 It can boost productivity. In one of the few studies ever done on this subject, Allday had middle school teachers greet their students individually each morning. This brief interaction ultimately raised the kids’ productivity by 27 percent. School went from impersonal to personal, he explains, and that resulted in more class participation and better grades. (Managers, take note: Perhaps your time would be better spent at the office door saying “Good morning.”)

4 People you wouldn’t normally acknowledge turn out to be the friendliest. The gnarly, the dirty, the semi-strange … in other words, the people I’d normally avoid or not even notice were the ones who reacted the most warmly. No doubt it’s because they’re so accustomed to being ignored that any acknowledgment is akin to being feted at the Rotary.

5 Respect begets respect. I normally run or bicycle the same route at the same time each day. When I started waving to the drivers who passed, an unusual thing happened: After a few days, they not only started waving back, but they also gave me a wider berth. So my workouts became more pleasant and safer. “You became a person to them,” says Allday.

6 Setting influences sociability. One study found that people in New York City were less likely (38 percent) to shake hands with a stranger than those in small towns (68 percent). And, researchers say, pleasant environments generally evoke more reciprocal smiles and hellos than unpleasant ones. My experience was similar. Whether due to distraction or suspicion, my urban hellos were answered far less often than my rural ones. Likewise, people in vacation spots, like the Jersey Shore, were far friendlier than those hustling to work downtown.

7 Tinted windows should be banned. In general, highways are the worst place for hellos. When I waved from behind the wheel, other drivers would give me a dumb stare. Cell phones certainly contribute to this (you can’t wave when both hands are occupied), but a bigger factor is our inability to see each other. Either the vehicles are too big or the windows are too dark. As a result, we share the road with faceless machines that are much easier to ignore or be aggressive toward. There is one noteworthy exception, however, and that is motorcyclists. Every one I waved to seemed genuinely thrilled to be noticed. The threat of death makes bosom buddies of us all.

8 You need to be careful around kids. It’s an unfortunate, but necessary, sign of our times that youngsters are instinctively wary of strangers. Next to motorists, 5- to 15-year-olds ignored me the most. Although that wasn’t surprising, it did sadden and even scare me. To them I was a predator.

9 Reaching out focuses you. The simple act of saying hello continually pulled me back from wherever my mind had wandered and forced me to be more aware. It’s social Zen.

10 It can save your marriage. I never realized how infrequently I greeted my wife of 24 years, or the rest of my family, until I started doing so deliberately. Common courtesy isn’t so common.

11 It’s a form of universal health insurance. It’s impossible to say hello without smiling. One leads to the other just as a tap causes a knee jerk. And smiling has been clinically shown to lower blood pressure, boost immunity, and even release natural painkillers (endorphins), each of which lowers stress, boosts happiness, and improves health. Apparently, a smile creates a similar effect in the recipient. Canadian researchers found that call-center employees who played a five-minute “smile hunting” game before work, in which they repeatedly picked the smiling face from a photo assortment, had 17 percent less of the stress hormone cortisol after their shift.

So maybe we can make the world a better place by just saying hello. After a month of doing it, I feel lighter and more connected and I have a better sense of well-being. Once I broke through my initial crustiness and got into the habit, it even became a game: Can I make this grump open up?

If you’re inspired to try this at home, there’s no need to greet everyone you meet. That can be intimidating and even exhausting. Instead, pick an arbitrary number—say, three—and make it your goal to say hello to that many strangers daily. That will result in 1,095 more hellos over the next year. Build from there. And don’t forget to acknowledge the most important stranger of all: Saying hello to yourself each morning in the mirror recognizes the one person who needs it most.

Szia! Az üdvözlés szavait az elsők között tanuljuk meg babaként, és az utolsók egyike, amit felnőttként használni akarunk. Mintha már nem volna időnk erre a legalapvetőbb gesztusra. Ez pedig nem szerencsés, mert az üdvözlés több egyszerű üdvözlésnél. Egyben a létezés tudomásulvétele is. Hogyan változhat meg a világ – hogyan változhatunk meg mi magunk –, ha gyakoroljuk ezt a gesztust? Ahhoz, hogy erre rájöjjek, egy hónapon át üdvözöltem mindenkit, akivel találkoztam. Idegeneket az utcán, embereket a kibertérben, sőt saját magamat is a tükörben minden reggel. Íme, ezt tapasztaltam:

1. Nem olyan könnyű, mint gondolnánk. A kor előrehaladtával kérgesedünk, bevonat keletkezik rajtunk, ahogy a sokáig hűtőszekrényben tárolt pudingon. Lehet, hogy a lelkünk mélyén továbbra is barátságosak vagyunk, de mások nem ezt látják. Én például 49 évesen, kopaszodó fejemmel, sokkal kevésbé látszom közvetlennek, mint a göndör hajú tizenévesként. A bizalmatlanság sajnálatos módon kulcsszóvá válik, és nehéz üdvözlésképpen kezet fogni, mert az a közeledés jele. – Minél idősebbek leszünk, annál inkább feladatközpontúvá válunk – magyarázza dr. R. Allan Allday, az Oklahoma Állami Egyetem speciális neveléssel foglalkozó adjunktusa. – Hajlamosak vagyunk csak olyankor beszélni másokkal, amikor szükségünk van valamire, és ezzel a szokással nehéz felhagyni.

2. A kedvesség oly ritka mostanában, hogy előfordulása lefegyverző. Mivel az emberek nincsenek hozzászokva, hogy üdvözlik őket, úgy találtam, hogy ily módon fel lehet kelteni az érdeklődésüket, és elérni azt, amit szeretnék. Ha például egy e-mailt úgy kezdtem, hogy „Üdvözlöm!”, nagyobb valószínűséggel kaptam választ. Amikor pedig köszöntem a pénztárosoknak és ügyintézőknek, jobb szolgáltatást kaptam.

3. Fokozza a hatékonyságot. Az e témában született kevés tanulmány egyikében Allday arról számol be, hogy megkért középiskolai tanárokat: üdvözöljék egyenként a tanítványaikat minden reggel. Ez az apró gesztus végül 27 százalékkal növelte a gyerekek teljesítményét. Az iskola személytelenből személyessé változott, magyarázza Allday, ez pedig fokozta az osztály aktivitását, és javultak a tanulmányi eredmények. (Főnökök, figyelem! Talán hasznos volna reggelenként a bejáratnál köszönteni mindenkit.)

4. Azokról derülhet ki, hogy a legbarátságosabbak, akiket az ember általában észre sem vesz. A mogorvák, a piszkosak, a félig idegenek... más szóval: azok az emberek reagáltak a legkedvesebben, akiket amúgy elkerülnék vagy észre sem vennék. Ez kétségtelenül azért van így, mert ők annyira hozzászoktak az észrevétlenséghez, hogy a mégoly csekély figyelmet is nagyra becsülik.

5. Az odafigyelés odafigyelést szül. Mindennap általában ugyanazon az útvonalon és ugyanakkor futok vagy kerékpározom. Miután elkezdtem integetni az arra haladó autósoknak, szokatlan dolog történt: néhány nap múlva már nemcsak visszaintegettek, de még több helyet is hagytak nekem. Tehát az edzéseim kellemesebbek és biztonságosabbak lettek. – Kezdték emberszámba venni magát – mondja Allday.

6. A helyszín befolyásolja a szociabilitást. Egy felmérés során azt állapították meg, hogy New Yorkban az emberek 38 százaléka hajlamos kezet fogni idegenekkel, míg a kisebb településeken élők 68 százaléka. És a kutatók azt mondják, hogy kellemes környezetben rendszerint többet mosolyognak az emberek, és gyakrabban üdvözlik egymást, mint kellemetlen környezetben. Akár figyelmetlenség, akár gyanakvás volt az oka, a városban sokkal kevesebben viszonozták az üdvözlésemet, mint vidéken.

7. Be kellene tiltani a színezett autóüvegeket. Az autópálya a legkevésbé alkalmas hely az üdvözlésre. Amikor a volán mögül integettem, az autósok zöme értetlenül bámult rám. A mobiltelefonok ehhez minden bizonnyal hozzájárulnak (nem lehet integetni, ha az embernek mindkét keze foglalt), de a legdöntőbb tényező az, hogy nem látjuk egymást. A járművek vagy túl nagyok, vagy az ablakok túl sötétek. Vagyis arcok nélküli masinák közlekednek az úton, amelyeket legkönnyebb észre sem venni. Egy említésre érdemes kivétel mégis van: a motorosok. Szinte mindannyian őszinte örömmel nyugtázták, hogy figyelemre méltattam őket.

8. A gyerekekkel óvatosnak kell lennünk. Sajnálatos, de szükségszerű jele ez annak, hogy mostanában a fiatalok ösztönösen tartanak az idegenektől. Az autósok mellett az 5–15 éves gyerekek közül viszonozták a legkevesebben az üdvözlésemet. Ez nem lepett meg, de elszomorított. Ellenség voltam a szemükben.

9. A közeledés segít összpontosítani. Az üdvözlés egyszerű gesztusa rendre visszatérítette a gondolataimat onnan, ahová elkalandoztak, és arra kényszerített, hogy jobban észnél legyek. Amolyan figyelem-összpontosító gyakorlat ez.

10. Megmentheti a házasságot. Mielőtt elhatározásom gyakorlati megvalósításába fogtam, soha nem tűnt fel, milyen ritkán üdvözöltem a feleségemet, aki 24 éve a társam, és a családom többi tagját. A hétköznapi udvariasság nem is olyan hétköznapi.

11. Az egyetemes egészségbiztosítás egy formája is. Mosoly nélkül képtelenség valakit üdvözölni. Az egyik maga után vonja a másikat. A mosolyról pedig klinikailag bebizonyították, hogy csökkenti a vérnyomást, erősíti az immunrendszert, sőt a hatására még természetes fájdalomcsillapítók (endorfinok) is felszabadulnak, amelyek mindegyike csökkenti a stresszt, boldogságérzetet kelt és javítja az egészségi állapotot. A mosolynak hasonló hatása van a „fogadóra” is. Kanadai kutatók megállapították, hogy azoknak az ügyfélszolgálati munkatársaknak, akik munkakezdés előtt egy ötperces „mosolyvadász” játékot játszottak, amelynek során újra meg újra ki kellett választaniuk a mosolygó arcot más fényképek közül, munka után 17 százalékkal alacsonyabb volt a stresszhormonszintjük.

Tehát az egyszerű üdvözléssel jobb hellyé tehetjük a világot. Ami engem illet, egy hónap múlva derűsebb lettem, kevésbé elszigetelt, és javult a közérzetem. Miután sikerült lepattintanom magamról a kérget, és szokásommá tettem az üdvözlést, még játék is lett belőle: vajon tudok-e hatni erre a mogorva alakra?

Ha kedve támad ezt kipróbálni, nem kell üdvözölnie mindenkit, akivel találkozik. Ez ijesztő, sőt kimerítő lehet. Inkább válasszon ki egy tetszés szerinti számot, például a hármat, és tűzze ki célul, hogy mindennap ennyi idegent fog üdvözölni. Ez 1095-tel több üdvözlést jelent a következő évben. Induljon ki ebből. És ne feledkezzen meg a létező legfontosabb idegenről! Üdvözölje önmagát minden reggel, amikor belenéz a tükörbe, mert ön az, akinek a legnagyobb szüksége van rá.

Vote it up
200
Tetszett?Szavazzon rá!