Ünnep az élet

Mit csinál egy művész, amikor épp nem alkot? Nos, a nyughatatlan Esztergályos Cecília még akkor is alkot. Tudja meg, hogy mit

Kapcsolódó cikkek

Csupa energia, derű. Belép a József Attila Színház művészbejáróján, és megtelik vele az aula. Mindenkihez szól, ha meg nem, akkor fennhangon monologizál, sürög-forog, hajába túr, felpipiskedik a büfé pultjánál, málnaszörpöt rendel. Szabó István felfedezettje volt, húszévesen már négy filmben is szerepelt. A legtöbben talán a Família Kft. című tévésorozatban szerették meg, ahol a feje fölött hadonászva mondogatta: „Eddig, eddig, eddig vagyok!” Harminc év után idén kapott ismét szakmai elismerést: a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze.

RD: Balerinaként végzett, híres színésznő lett, és több kiállításon láthattuk már a festményeit, kerámiáit is. Kislányként mi szeretett volna lenni?
EC: Sok színész már gyerekkorában tudja, hogy színész lesz, ezért tanul, hogy teljesülhessen az álma. Én mindig is utáltam tanulni. Táncosnő sem akartam lenni, a szüleim vették észre, hogy jól mozgok, és kilencévesen felvettek a Balettintézetbe. A többi jött magától. 1961-ben Szabó Pista megtalált engem a Te című kisfilmmel, és forgatni kezdtem. A jóisten akarta így.

RD: Jelenleg hét helyen, hét szerepben játszik Veszprémben, Kecskeméten, a pesti József Attila Színházban, és még sorolhatnám. Hogy lehet ezt bírni?
EC: Nem fáraszt a munka, sem a sok utazás. A ma emberének hol van lehetősége, hol nincs. Ha nincs felvértezve ez ellen, elesik. Én úgy vagyok vele, ha felkérnek, remek, ha pedig nem, csinálok mást.

RD: A honlapján megcsodálhattam a festményeit, szobrait.
EC: Jaj, azokat a képeket már majdnem mind átfestettem! Mostanában inkább egy közösségi oldalra szoktam feltenni a képeimet, mert úgy örülök, amikor lájkolják az emberek. Próba után vagy éjszaka sokáig ülök a gép előtt, hogy a kedves megszólításokra válaszoljak.

RD: Az előadó-művészet mellett hogy jutott eszébe az alkotóművészet?
EC: A papám gyermekorvos volt, talán tőle örököltem az érzékenységet. A mamám pedig fotóművész. Ötvenévesen tanulta meg az amerikai retust, ami egy szórópisztolyos módszer, például ronda, öreg buszokat festettek át vele. Képzelje, ma meg ilyen szórópisztollyal sminkelik az embert! Hát, gondoltam, ha szép arcokat tudok sminkelni, miért ne tudnám meg is festeni őket? 2000-ben, amikor vége lett a Familia Kft.-nek, nagyon sok időm lett, így nekiláttam. János öcsémtől, aki amúgy festőművész szeretett volna lenni, de orvos lett, kaptam egy égetőkemencét, így aztán elkezdtem kerámiázni is. Nálunk mindenki más akart lenni, mint ami lett, Károly bátyám karmester akart lenni, és rendező lett.

RD: Férjével, dr. Fonyódi Péterrel nemsokára templomban is megerősítik az esküjüket.
EC: Igen, szeretnénk templomi esküvőt is az ezüstlakodalmunkon. Harminc éve élünk együtt, 88 májusában házasodtunk össze. A Thália Színházban találkoztunk először, ő akkor ott zenélt, előtte pedig a Corvina együttes dobosa volt. Nagy szeretetben élünk, az az elvünk, hogy nem háborgatjuk egymás szabadságát.

RD: Ki hordja a nadrágot?
EC: Hát ő! Nekem sosem kellett olyan férfi, aki nem volt férfi. Ha azt hallottam, „Igen, drágám, máris, drágám”, már mentem is!

RD: Ez a hatodik házassága. A mai férfiakat nagyon nehéz rávenni a nősülésre. Hogy kell?
EC: Elmondom, hogy csináltam. Megkérdeztem: Nős vagy? Azt mondta, nem, tegnap váltam. Erre én: És holnap ráérsz?... Na, így kell ezt! Amikor kilencvenéves leszek, írok egy könyvet. Az lesz a címe, IMÁDTAM FÉRJHEZ MENNI. Abban sok mindent le fogok írni a volt férjeimről. Ma is mindegyikükkel tartom a kapcsolatot, sőt, az anyósokkal, sógornőkkel is.

RD: Van olyan álma, vágya, amely még nem teljesült?
EC: Nincs. Egészség, béke, szeretet, megélhetés, ennyi kell, passz. Igaz, azt nagyon hiányolom, hogy a Mamáékkal nem tudok beszélni.

RD: Mit csinálna másképp mai fejjel?
EC: Fogalmam sincs. Körülveszem magam a régi fotókkal és a családommal, és istenien érzem magam. Sok gyerek is van, a bátyámnak kettő, az öcsémnek négy, aztán az unokák… Mama mondta, hogy mindig mindent meg kell ünnepelni, és hogy minden napot ünneppé kell tenni. Az élet értelme, hogy ünnepeljük, amiért élünk.

RD: Mi a legnagyobb ajándék, amelyet az élettől kapott?
EC: A Társasjáték New Yorkban című darabból idéznék: „Azért vagy ilyen boldog, mert szerelmes vagy? Nem. Azért, mert még élek, és még mindig nő vagyok.”

Vote it up
189
Tetszett?Szavazzon rá!