Üzenet a dalban

Szárnyas megmentő, de nem angyal – mi az?

Kapcsolódó cikkek

Oscar, a feketetorkú fojtógébics kertünk rendszeres vendége volt: reggelente csodás dallammal ébresztett minket. Miután elköltötte darált húsból álló csemegéjét, ismét dalra fakadt, majd másnapig eltűnt. Egy nap nem volt hajlandó távozni: fel-alá lépkedett, s egyre hangosabban dalolt. Újabb falatokat kínáltam, de nem érdekelte. Egyre nyugtalanabbá vált, az éneke pedig unszolóvá. Ismét kimentem a kertbe. – Mi van, Oscar? – kérdeztem. Ekkor elcsendesült, s én halk suttogásra lettem figyelmes. – Segíts, Judy!

Ali volt az, a szomszédnőm és legjobb barátom. Ali cukorbeteg. Átrohantam hozzá: ott feküdt a folyosón, ájultan. Nyilván éjjel lett rosszul, és jó ideje fekhetett ott. A kiérkező mentőknek elmeséltem, hogyan hallottam meg halk segítségkérését. Ők a fejüket rázták: lehetetlen, hogy ebben az állapotában ilyesmire képes lett volna. Még ha valameddig magánál volt is, akkor sem hallottam volna meg a szomszédból. Szerencsére Ali még idejében orvosi ellátást kapott. Szent meggyőződésem, hogy Oscar azon a reggelen nemcsak szokásos jutalomfalatjáért jött, hanem különleges üzenetközvetítőként.

És aznap reggeli éneke Aliért szólt.
Judith Caine

Xena, a harcos eb
Xena családunk teljes jogú tagja, és nagyszerű házőrző. Egy februári reggelen a mi csodaszép németjuhászunk a hátsó kertben ült, és látszólag a semmire ugatott vadul.

Akkoriban már tizenegy éves volt ugyan, de a szenilitásnak nem mutatta jelét.

Miért csinálja ezt Xena? – töprengtem, miközben a férjemmel kimentünk a hátsó kertbe, hogy megnézzük, mi van. Egy perc múlva élénksárga hőlégballont pillantottunk meg. Még soha nem repült el hasonló a házunk felett – Xena pedig bizonytalanul érezte magát a légi betolakodó miatt. Idős kora ellenére is kitűnő maradt a hallása, s ugatásával ismét csak gondoskodott a biztonságunkról a mi nagyszerű öreg kutyánk!
Wendy Williams

Nagymacskák inváziója a képernyőn
Pici uszkáromnak, Shelbynek először nagyon tetszett a sík képernyős tévé, amelyet a hall falára szereltettem fel. Első este már előre készültem a különleges élményre, és egy nagymacskákról szóló dokumentumfilm is szerepelt a programomban.

Shelby nem volt annyira lelkes: ő leginkább azt érzékelte, hogy egy csapat hatalmas macska megszállta az otthonát. Megállt a tévé alatt és morgott. Néhány másodperc múlva aztán elindult a lépcsőn felfelé, mert úgy okoskodott, hogy a nagymacskák bizonyára a képernyő mögött, a hálószobában tanyáznak.

Shelby új ablaknak képzelte az óriási négyzetet, túloldalán a macskákkal – logikus gondolat!
Linda Champine

Vote it up
187
Tetszett?Szavazzon rá!