Őszi merengés

Minden olyan hirtelen történik: a napok rövidülnek, a levelek vörösre változnak, a napsugár más szögben süt be az ablakon

Kapcsolódó cikkek

Then one day you notice that the garden seems quite still. And you’re aware that your summer clothes feel all wrong – the colors too light, the shoes too bare.

If we listen carefully, we can almost hear the sound of a door closing. As it swings shut, we catch our last glimpse of the brilliant light of that high season we call summer.

Officially, summer isn’t over until late September, but for most of us the fall season begins the first week of September. It begins with putting away bathing suits that smell of chlorine and getting out sweaters and jackets. It begins with the kids going back to school, with packing lunches and going to work. It begins with saying “Hurry or we’ll be late” a dozen times a day.

It begins with loading the car with stereos and clothes and driving your teen-ager off to a new life in some distant dormitory. It begins with coming back to your teen-ager's empty room and wondering where the years went.

It begins with noticing how early the dark comes on and how, after dinner, the streets are no longer filled with sounds of children playing.

If you’re like me, fall begins with the melancholy feeling that something has been lost.

Maybe the sadness is the dim recognition that there are a finite number of summers and falls left in your life. An elderly friend tells me that some years ago she began numbering the seasons. It helps her to understand that each one is unique.

I thought about this the other evening as I watered my garden. In the half-light of evening, with the last of summer all around me, I wanted to extend my arms and catch the warmth and the breeze and the flowers and draw it all inside myself, where it could live forever.

Aztán egy napon észreveszed, hogy a kert egészen csöndes. Érzed, hogy a nyári ruhák már nem jók – túl világosak a színeik, a cipők túlságosan nyitottak.

Ha figyelünk, meghalljuk egy ajtó csukódását. Ahogy bezárul, még utoljára megpillantjuk a nyárnak nevezett nagyszerű évszak csillogását.

A nyár hivatalosan szeptember végéig tart, de a legtöbbünk számára az ősz szeptember első hetében kezdődik. Úgy kezdődik, hogy elrakjuk a klór szagú fürdőruhákat, és elővesszük a pulóvereket, kabátokat. Úgy kezdődik, hogy a gyerekek iskolába mennek, ebédet csomagolunk, és megyünk dolgozni. Úgy kezdődik, hogy naponta egy tucatszor elmondjuk: „Siess, mert különben elkésünk!”

Úgy kezdődik, hogy bepakoljuk a kocsiba a hifitornyot, meg a ruhákat, és elvisszük tinédzser korú gyermekünket egy távoli főiskola kollégiumába, hogy új életet kezdjen. Úgy kezdődik, hogy a gyerek üres szobájába visszatérve azon tűnődünk, hová tűntek az évek.

Úgy kezdődik, hogy észrevehetően előbb sötétedik, és vacsora után már nem tölti meg az utcát a játszadozó gyerekek zsivaja.

Ha valaki olyan, mint én, annak az ősz búskomorsággal kezdődik, mintha valami elveszett volna.

Talán a szomorúság a homályos előérzete annak, hogy véges számú nyarunk és őszünk van hátra. Egy idős barátnőm meséli, néhány éve számozza az évszakokat. Úgy könnyebb elfogadni, hogy mindegyik egyedi.

Ezen gondolkodtam egyik este, miközben a kertet öntöztem. A nyárutó esti félhomályában szerettem volna kitárni a karomat és magamhoz ölelni a meleget, a szellőt és a virágokat, hogy örökké bennem éljenek.

Vote it up
223
Tetszett?Szavazzon rá!