Őszinte szó, szív, keménység

Rászorulóknak segítenek, azoknak, akik előtt ott áll az élet és azoknak, akik távozni készülnek

Megjelent: 2011. május

Kapcsolódó cikkek

Edit nagyot sóhajtott, amikor letette a telefont. Fülében csengett a „lelki pofon”, amelyet Pável Mártától, hittanárától kapott. Hetekkel azelőtt halt meg szeretett nagymamája, és nem tudott megküzdeni a fájdalommal. Köhögési rohamok gyötörték. Az orvos azt mondta, hörghurut.

– Márta keményen kiosztott – emlékszik vissza a beszélgetésre a 31 éves, budafoki Márkus Edit. – Azt mondta, elég legyen az önsajnálatból. Igaza volt. A beszélgetés után úgy éreztem, végre megnyugszom. Hamarosan meg is gyógyultam.

Egy budafoki ház kertjében épült apró épületben beszélgetünk. A házikó egyetlen szobájában az asztalokat fiatalok ülik körül, a 63 éves Pável Márta tanítványai. Akad közöttük tanár, mérnök, filozófus. Szerdánként és péntekenként rendszeresen találkoznak itt, beszélgetnek, előadásokat hallgatnak erkölcsi, életviteli, teológiai, filozófiai kérdésekről. – Ilyen tudást még az egyetemen sem kapunk meg – vélekedik Rizmayer Péter esztétikatanár.

Ők harminchatan együtt hozták létre 1998-ban az Aquila Egyesületet. Egyebek mellett azt vállalták, hogy ingyenesen korrepetálnak diákokat, nyelvet tanítanak bárkinek, aki kéri, és lelki segítséget nyújtanak fiataloknak és haldoklóknak. (Az egyesület nevében az aquila szó sast jelent, ami Krisztus jelképe.)

Pável Márta az egyesület vezetője. Az egyesület székhelye budafoki családi házuk egyik szobája, a szomszédos telek kertjékben áll „működési helyük”, a házikó is.

A fiatalok gyerekkoruk óta ismerik Mártát. Húsz éve, a budafoki felsővárosi plébánián legtöbbjüknek ő tartotta a hittanórákat. – Ezeken az órákon lehetett kérdezni, és értelmes, őszinte válaszokat kaptunk a kérdéseinkre – mondja Szatmári Szilárda, Márta egy másik tanítványa, aki ma már maga is hittanár, és francia nyelvet is tanít az Aquilában. – Most én is ezzel próbálkozom…

Márta mindig szeretett és most is szeret tanítani. Amikor iskolákban dolgozott hittanárként, volt olyan év, hogy kétszáznegyven tanítványa volt. A lelkesedése persze átragadt a gyerekekre is. Már akkor is kapaszkodót próbált nyújtani a kisebb és nagyobb diákoknak. Kapaszkodót, amely neki nagyon hiányzott, amikor Nemesgulácsról Budapestre került. – Nem tetszett a város – mondja. – Elvesztem benne.

Tizenöt évig volt gyógyszerkiadó egy patikában, aztán a sugárbiológiai intézetben dolgozott, farmakológiai szakasszisztensként. Tanult politológiát, járt az államigazgatási főiskolára, és elvégezte a katolikus teológiát hittanári szakon.

Vallásos katolikus családban nőtt fel. Tanulmányai során gyorsan rájött arra, hogy a vallások „összeérnek”. Ezért foglalkozott a hinduizmussal, a taóval, a buddhizmussal. Az istenhitet piramisnak tekinti, amelynek a csúcsára több oldalról fel lehet jutni.

Három hónapig feküdt magatehetetlenül. Ezalatt végképp a lelki élet felé fordult

Ami a 34. születésnapján délben történt vele, az gyökeresen megváltoztatta az addigi életét. Munkahelyén, a kutatóintézetben, ebéd közben lebénult a bal lába. Kórházba került, aztán három hónapig feküdt otthon magatehetetlenül. Ezalatt sok minden átértékelődött benne. Végképp a lelki élet felé fordult.

– Legszívesebben belekiabálnám az emberek fülébe: változtassatok, amíg nem késő! – mondja Márta. – Mi az Aquila közösségben fogadalmat tettünk, hogy világi vegyes szerzetesi életet élünk. Ebbe nem fér bele a hazugság, a pótszerek használata.

Belefér viszont az emberek iránti alázat és szeretet. A leginkább rászorulóknak akarnak segíteni: azoknak, akik előtt ott áll az egész élet meg azoknak, akik távozni készülnek közülünk. Mivel Márta tanítványainak zöme tanár, kézenfekvő volt, hogy a gyerekeknek a tanulásban segítenek, természetesen ingyen. A budafoki házikóban évenként közel 150 diákot korrepetálnak.

Így került kapcsolatba az Aquilával Pálinkás Jánosné is. Viki lányának fizikatanára hívta fel a figyelmüket a lehetőségre. Három nevelt gyermeke öt éve jár Mártáékhoz. Viki idén érettségizik. A gimnázium első évében megbukott fizikából – akkor ment el az Aquilába. Nyár végén sikeres pótvizsgát tett. Azóta is jár az egyesületbe tanulni.

– Mártáék a nevelésében is sokat segítettek – emlékszik vissza Pálinkásné. – Támogatták, hogy Viki sportoljon. Nagyon jól kézilabdázik, a Testnevelési Egyetemen szeretne majd továbbtanulni.

Az Aquila egyesület tagjai saját templomra vágytak, ezért tavaly nyáron kápolna építésébe kezdtek az Alföld közepén. Vezetőjüket azóta egymás között tréfásan betonozó Szent Mártának hívják. A kőművesmesterek húzták a falakat, a tanár- és mérnöklányok segítettek nekik. 42 nap alatt a koszorúig jutottak. Idén augusztus 15-én tervezik átadni Istennek az épületet.

– Egy helybeli bácsi azt mondta, mindenkinek meg kellene tanítani, hogy olyan lelkesen, jókedvűen és hatékonyan dolgozzon, mint mi – idézi fel mosolyogva Márta.

Év közben, otthon, Budapesten, a Szent Imre Kórházban mindennap meglátogatják a a haldoklókat. Annak, aki szeretné, elmondják, hogy hitük szerint mi vár rájuk a haláluk után. – Egy szegény bácsi nem tudott beszélni, valami gond volt a hangszálaival – meséli egyik szolgálatáról Horváth Olivér. – Elmondtunk együtt egy imát. Én hangosan, ő némán. A végén azt mondta: „Köszönöm.” Csoda volt, hogy meg tudott szólalni.

A hittanár-pedagógus Pável Márta kérlelhetetlenül őszinte. – Segítséget, kapaszkodót csak kertelés nélkül tudok adni, ezért aztán engem vagy nagyon szeretnek, vagy át tudnák harapni a torkomat. Középút nincs.

Vote it up
218
Tetszett?Szavazzon rá!