A boldog disznókért

Miután megteremtette, Isten feltehetően igen megkedvelte a boldog, hálás disznót, ám az ember megjelenésével minden megváltozott

És Isten megteremtette a disznót. Bizonyára jókedve volt aznap, mert rózsaszínűre csinálta, helyes turcsi orrúra és kunkori farkincájúra. Élj boldogan, sóhajtott, amikor szabadon eresztette egy gazdagon termő erdőben, ahol a disznó hálásan röffentve beszaladt a makkosba.

Ha a makkot megunta, friss füvet meg édes gyökeret rágcsált, vagy bármit, ami útjába került, és amikor jóllakott, hanyatt feküdt az avarban, hátha valaki megvakargatja a pociját.

Isten feltehetően igen megkedvelte a boldog, hálás disznót, ezért okosságot is adott neki, ezért aztán a szarvasgombát is ki tudta szimatolni, sőt a kábítószert is, sőt az ólajtót is megtanulta kinyitni, sőt a számítógép-kurzorral is képes lett bánni, legalábbis egy pennsylvaniai egyetem kutatása szerint. Így éldegélt elégedetten.

De akkor Isten megteremtette az embert. Őt is jókedvében találta ki, mert éppolyan rózsaszínűre csinálta, mint a disznót, némelyiket helyes turcsi orrúra és … a farkincát most hagyjuk. És fogta az embert, és szabadon engedte, de az ember finnyáskodva ette a makkot meg a gyökeret.

Na, gondolta Isten, ha az ember ennyire utálja a makkot, neki is adok egy kis okosságot, aztán találjon ki magának másik menüt. Így történt, hogy míg a disznó azontúl is leginkább csak makkot evett, az ember disznót. Vannak dolgok, amelyeken kár utólag keseregni.

És az ember fogta a disznót, és ólba zárta, és adott neki sok-sok moslékot. És a disznó azt gondolta, de felvitte Isten a dolgát, mert ezentúl már keresgélnie sem kellett, jött a kaja magától. Sajnos a disznó annyira azért nem okos, hogy olvasta volna a Jancsi és Juliskát, pedig akkor előre tudta volna, hogy akit ketrecbe zárva hizlalnak, azt végül megeszik. Ezen is kár keseregni, mert a disznónak is meg kell értenie, hogy az élet nem mindig habos torta. Sokkal inkább abált szalonna, rántott karaj meg hurka-kolbász.

De ekkor az történt, hogy az ember ahelyett, hogy hálaimába foglalta volna az okos és kedves disznó nevét, aki mártírhalált halva szolgált táplálékul néki, mindenféle csúnya jelzővel illette őt. Például, hogy büdös disznó, pedig a disznó egyáltalán nem volna büdös, ha engednék a patakban viháncolni, és nem a saját ürülékében kellene szorongania a kis ólban.

Meg azt is mondta, hogy perverz disznó, pedig nem ő futkos fiatal menyecskék szoknyája után, hacsak az illető fehérnépnek nincs moslékos vödör a kezében. Meg azt is mondta, hogy részeg disznó, holott igazán nem a disznó vedeli a pálinkát a disznóvágás előtt és közben és után, hogy aztán mocskos disznóvá váljék és összeokádja az udvart. És kövér disznónak sem azt kéne csúfolni, aki a mosléktól lett dagi, hanem inkább azt, aki egy ültében befal egy fél disznót…

És lenéz a disznó a disznótúlvilágból, és szépen kéri az embert, hadd legyen társainak kicsit boldogabb élete jövő januárig, nagyobb ólban, több szaladgálással, néhány barátságos szóval meg fülvakargatással a gazditól. És aztán, amikor eljön a vég, utolsó kívánságként kábítást szeretne a nagy esemény előtt, és ügyes kezű, józan böllért, aki egyetlen szúrással is képes odaátra röpíteni. Ha már muszáj. Bár, mint tudjuk, nem erőszak a disznótor.

Vote it up
203
Tetszett?Szavazzon rá!