A boldogság titka

Manapság mintha semminek sem tudnánk örülni, pedig nem nehéz észrevenni, miért lehetnénk boldogok

Kapcsolódó cikkek

 

A woman I know climbed on the bathroom scale after two weeks of butterless toast and chilly jogs around the park. The needle was still stuck on the number where she’d started. This struck her as typical of how things had been going lately. She was destined never to be happy.

As she dressed, scowling at her tight jeans, she found $20 in her pocket. Then her sister called with a funny story. When she hurried out to the car – angry that she had to get gas – she discovered her roommate had already filled the tank for her. And this was a woman who thought she’d never be happy.

Every day, it seems, we’re flooded with pop-psych advice about happiness. The relentless message is that there’s something we’re supposed to do to be happy – make the right choices, or have the right set of beliefs about ourselves.

Coupled with this is the notion that happiness is a permanent condition. If we’re not joyful all the time, we conclude there’s a problem.

Yet what most people experience is not a permanent state of happiness. It is something more ordinary, a mixture of what essayist Hugh Prather once called “unsolved problems, ambiguous victories and vague defeats – with few moments of clear peace.”

Maybe you wouldn’t say yesterday was a happy day, because you had a misunderstanding with your boss. But weren’t there moments of happiness, moments of clear peace? Now that you think about it, wasn’t there a letter from an old friend, or a stranger who asked where you got such a great haircut? You remember having a bad day, yet those good moments occurred.

Happiness is like a visitor, a genial, exotic Aunt Tilly who turns up when you least expect her, orders an extravagant round of drinks and then disappears, trailing a lingering scent of gardenias. You can’t command her appearance; you can only appreciate her when she does show up. And you can’t force happiness to happen – but you can make sure you are aware of it when it does.

While you’re walking home with a head full of problems, try to notice the sun set the windows of the city on fire. Listen to the shouts of kids playing ball in the fading light, and feel your spirits rise, just from having paid attention.

Happiness is an attitude, not a condition. It’s cleaning the blinds while listening to an aria, or spending a pleasant hour organizing your closet. Happiness is your family assembled at dinner. It’s in the present, not in the distant promise of a “someday when ...” How much luckier we are – and how much more happiness we experience – if we can fall in love with the life we’re living.

Happiness is a choice. Reach out for it at the moment it appears, like a balloon drifting seaward in a bright blue sky. 

Egy nőismerősöm ráállt a fürdőszobamérlegre. Előtte két héten át kocogni járt reggelenként a parkba, és a pirítóst is vaj nélkül ette. A mérleg ugyanazt a számot mutatta, mint két héttel korábban. Mostanában így mennek a dolgok, gondolta lesújtva. Sose leszek boldog.

Dühödt pillantásokat vetett szűk farmernadrágjára, és felöltözött. Közben talált húsz dollárt a zsebében. Aztán felhívta a húga egy jó kis történettel. Mérgesen kiviharzott a kocsihoz, mert úgy tudta, már megint tankolni kell. Aztán észrevette, hogy szobatársnője már megtankolt helyette. Íme egy nő, aki saját véleménye szerint sose lesz boldog!

A tömegkommunikáció nap mint nap eláraszt bennünket a boldogságról szóló felszínes életigazságokkal. A könyörtelen üzenet így szól: a boldogságért tenni kell valamit, helyesen kell választani, vagy megfelelően vélekedni magunkról.

Ehhez kapcsolódik az az elképzelés, hogy a boldogság folyamatos állapot. Tehát ha nem örvendezünk szakadatlan, akkor valami baj van.

Márpedig a legtöbb ember nem állandóan boldog. A dolog sokkal hétköznapibb; olyasfajta egyveleg, amit az esszéista Hugh Prather így jellemzett: „megoldatlan problémák, kétes győzelmek, bizonytalan vereségek – és néhány pillanatnyi tökéletes béke.”

Lehet, hogy ön azt mondaná, tegnap nem volt jó napja, mert nézeteltérése támadt a főnökével. Nem volt mégis néhány boldog pillanat, néhány perc tökéletes béke? Most hogy végiggondolja, nem kapott levelet régi barátjától, nem mondta egy vadidegen, milyen remek a frizurája? Rossz napra emlékszik – pedig akadtak benne jó pillanatok.

A boldogság vendég; olyan, mint kedélyes nénikénk, aki messziről érkezik a legváratlanabb pillanatban, megiszik velünk egy különleges italt, aztán eltűnik, és csak a gardénia illata marad utána. Nem parancsra jelenik meg; csak annyit tehetünk, hogy örülünk, ha körünkben időzik. A boldogságot nem lehet erőltetni – viszont megtanulhatjuk, hogyan kell felismerni, amikor találkozunk vele.

Amikor gondterhelten hazafelé sétál, próbálja észrevenni, ahogy a lemenő nap tűzszínűre festi a házak ablakait! Hallja meg a labdázó gyerekek örömteli kiáltásait, és érezze, hogy a kedve pusztán attól javul, hogy odafigyelt.

A boldogság nem állapot, sokkal inkább hozzáállás. Boldog lehet, miközben az ablakot mossa, és egy operaáriát hallgat, vagy amikor egy óra alatt rendet rak a szekrényében. A vacsoraasztalt körbe ülő család is boldogság. Itt van a jelenben, és nem holmi távoli, ködös jövőbe vész. Mennyivel szerencsésebbnek – és boldogabbnak – mondhatjuk magunkat, ha bele tudunk szeretni az életbe, amit élünk!

A boldogság választás kérdése. Ragadja meg, mihelyt megjelenik, akár egy tenger felé szálló léggömb az azúrkék égen!

Vote it up
223
Tetszett?Szavazzon rá!