A cápa

Az immár kultikus horrorfilm hozott hírnevet akkor 28 éves rendezőjének, Steven Spielbergnek. Ám a mozi kis híján el sem készült

Amikor Peter Benchley legépelte első regénye első mondatát – „A roppant hal zajtalanul siklott az éjszakai vízben, ívelt farkának kurta csapásaitól hajtva” –, szándékolatlanul bár, de megadta az első lökést a pénz, a siker és – a közönség részéről – az elragadtatott borzongás soha nem látott áradatának. A regény ugyanis a Cápa volt, amely az 1974-es év legnagyobb bestsellere lett.

Kétség nem fért hozzá, hogy a Cápából filmet kell csinálni. A történet véres, feszülten izgalmas, vonzó helyszíneken játszódó jelenetei szinte kiáltottak a kamera után. A hatalmas fehér cápa, amely felfalja az úszókat és rettegésben tartja a tengerparti nyaralóhely lakosságát, Richard Zanuck és David Brown producerek számára tökéletes filmötletnek tűnt.

Maga a megfilmesítés azonban korántsem volt ilyen egyszerű!
 

Hogyan lehet filmet forgatni egy cirka 7 és fél méter hosszú gyilkos cápáról? Az biztos, hogy nem igazi hallal. A nagy fehér cápák soha nem élik túl a fogságot: víztartályba zárva halálra zúzzák magukat. Vagyis műcápát kellett használni, de olyat, amelyik tud mozogni, úszni, és ugyanolyan vérfagyasztó hatékonysággal marcangolja a húst, mint a valódi fenevad.

Richard Zanuck és David Brown producerek Hollywood két sztár „illuzionistáját” szerződtették: a tervezésre Joe Alvest, míg a tengeri ragadozó mozgását irányító gépezet megszerkesztéséhez Bob Mattey-t, a Walt Disney speciáliseffekt-részlegének nyugalmazott vezetőjét.

A cápa – illetve a cápák, mert végül három darab 7 és fél méteres lény készült el – megtervezése és megépítése öt hónapot vett igénybe. Volt egy egész cápa, amelynek acélcső testét poliuretán borította. És két másik – a „bal cápa” és a „jobb cápa” –, amelyek félig cápák voltak, félig pedig vezérlőtáblák (szelepek, légtömlők, elektronika). Ha csak az egyik oldalról fényképezték őket, képesek voltak intenzív állkapocs-, szem- és fejmozgásra, és úgy tervezték őket, hogy igény szerint egy másodperc leforgása alatt alámerüljenek vagy felszínre bukkanjanak. Az uszonyos utánzatok összköltsége 225 ezer dollárra rúgott.

Ennek az összegnek egy részét egy 16 tonnás tenger alatti rámpa elkészítésére fordították. A „Vasszörny”-nek becézett építmény a tengerfenéken hevert, és egy sűrített levegővel működő dugattyú segítségével mozgatta a műcápát. A távirányítású vezérlőpanel légtömlőkön keresztül továbbította a parancsokat a dugattyúnak. Így irányították a hal minden mozdulatát.

A műcápa megalkotásának időszakában a producerek eldöntötték, hogy a filmet nem stúdióban, hanem egy igazi üdülőhelyen fogják leforgatni. Végül egy Massachusetts állam partjánál található szigetre, Martha’s Vineyardra esett a választásuk.

Ezután több látogatást tettek a szigetre, melyek során biztosították a városi tanácsnokokat arról, hogy a producerek mindig pontosan fizetik a számláikat, és minden törvényes engedélyt beszereznek, mielőtt egy-egy helyszínen forgatni kezdenének, valamint hogy olyan állapotban fogják átadni a szigetet, mint amilyenben találták.

Mire elérkezett 1974 hűvös áprilisa, Martha’s Vineyard lakói nagyon is tudatában voltak a hollywoodi invázió eljövetelének. Egy üres telken már folyt a cselekmény szempontjából lényeges halászkunyhó építése – a stáb 150 ezer dolláros kárterítési kötelezettséget vállalt arra az esetre, ha a vityillót nem sikerül nyomtalanul eltüntetni június 15-ig.

Színes napozókabinokat húztak fel a parton a július 4-i strandjelenethez, és készült a távirányító szerkezet elhelyezésére szolgáló uszály is. Edgartownban több mint 70 hotelszobát foglaltak le a kisszámú szereplő és a nagyszámú szakembergárda részére. És százszámra folytak az interjúk a helyi lakosok körében, hogy kiválogassák közülük a 400 statisztát.

Susan Backlinie, a nyitó jelenetben úszó színésznő Steven Spielberg és a stábtagok társaságában

Május 2-án megkezdődött a filmforgatás. A terv szerint 58 nap alatt, június 29-éig kellett volna befejezni, mielőtt beindul a turisztikai főszezon. Remek terv volt. Csak éppen nem működött.

Az első napon még minden jól ment. A második napon eleredt az eső, és tíz óra alatt két perc 20 másodpercet sikerült leforgatni a filmből. A harmadik napon kitört a vihar – elmaradt egy tengeri jelenet felvétele, amelyben a helybéli statisztákkal telezsúfolt több tucat csónak szerepelt volna. Ezután mind gyakoribbá váltak a ködös reggelek. És így tovább.

Június közepére, amikor az előirányzottól már több héttel elmaradtak, az aggódó producerek megbeszélést hívtak össze: álljanak le július–augusztusban és folytassák ősszel?

Úgy döntöttek, hogy nem állnak le – főként azért, mert minden felszerelés a csónakoktól a műcápákig folyamatosan ment tönkre a sós víztől. Bölcsebbnek tűnt folytatni a javítgatásokat és belehúzni – ami körülbelül havi egymillió dolláros költséggel járt.

Június 30-án, amikor az eredeti tervek szerint a forgatásnak be kellett volna fejeződnie, mindenki a tengerparton volt, hogy végre felvegyék a július 4-ei jelenetet, amelyben a 400 helyi statiszta – valamennyien fürdőruhában – vidáman úszkál, amíg hirtelen fel nem tűnik a cápa; akkor aztán mindenki kimenekül a partra. A pánikszerű menekülés meggyőzően sikerült – ugyanis a víz 17 fokos volt.

Június 30-án a szállodai árak a háromszorosukra ugrottak fel: megkezdődött a turistaszezon. És ezzel együtt megsokasodtak a Cápa stábjának főbenjáró gondjai.

A film legizgalmasabb része a kimerítő cápavadászat, amelyre a három férfi főszereplő az Orca nevű halászhajón indul el az állítólag néptelen óceánon. Ezeknek a jeleneteknek a forgatására kicsődült az egész stáb: több mint egy tucat vízi jármű között haladt az uszály, fedélzetén a rendezővel, rendezőasszisztenssel, operatőrökkel, valamint az úszó cápaketrecek, bennük a két, egyenként hét és fél méteres bestiával. A harmadik cápa a vízben tanyázott a Vasszörny felett. Külön hajó szállította Mattey-t és búvárruhás, légzőcsővel felszerelt embereit, akik a távirányító panelről mozgatták a különböző cápákat.

Nem csoda, hogy a hajós nyaralókat meghökkentette a látvány – és sokan közülük alaposabb szemrevételezés céljából közelebb merészkedtek. Egy jellegzetes találkozás így zajlott: végre sikerült beállítani a helyszínt egy pokolian bonyolult felvételhez. A főszereplő Robert Shaw az Orca fedélzetén áll, kezében szigonypuskával.

– Gyere előre, Bob! Kicsit jobbra! – harsogja Steven Spielberg rendező a megafonjába.

– Indítsátok a cápát! – kiáltja rendezőasszisztense a másik megafonba, és a szörnyeteg villámgyorsan megindul a vízben Shaw felé. Aztán épp, amikor Shaw kilőné a szigonyát, valamelyik kíváncsi hajós betéved a kamera látókörébe, és elordítja magát: – Hé! Mi folyik itt? – Hat óra alatt tudták újra beállítani a jelenetet.

A stáb szakemberei működtetik a mechanikus fenevadat, amely néha temperamentumosabb volt egy operadívánál

Emellett maga a természet is sokszor keresztülhúzta a filmesek számítását. Például egy váratlan széllökés perdítette meg az Orcát a jelenet közepén, és mire a hajó visszakerült a megfelelő pozícióba, a cápa bénult le, mert egy vontatóhorog beleakadt a víz alatti irányítókarba. („Leáll! Kikapcs! A cápa lerobbant!”) Vagy valaki észrevette, hogy egy csomó hínár szorult a cápa fogai közé, és egy búvárnak kellett odaúsznia, hogy kitisztítsa.

Amikor már valóban úgy tűnt, mintha három kétségbeesett ember küzdene egy csónakban magányosan az óceán közepén a gyilkos cápával, bekövetkezett az újabb csapás. Az „üres” horizonton hirtelen megjelent a New York-i Jacht Klub rendes évi körtúrájának karavánja – egyik hajó a másik után napokon át! Aztán újabb vitorlások és motorcsónakok sora töltötte meg a látóhatárt, mert erre vezetett az Amerikai Kupa vitorlásversenyének útvonala. Újabb tíz nap veszteség a dühöngő filmeseknek.

Fő sztárjuk mindeközben tökéletesen működött, és hátborzongatóan valóságosnak tűnt. Azonban néha egy műsztár is lehet olyan temperamentumos, mint egy operadíva. Egyszer olyan dühödten megtámadta a saját hajóját, hogy letörött az orra, és a helyreállító plasztikai műtét napokat vett igénybe. Máskor megbokrosodott, összeütközött az Orcával, és elsüllyesztette a csónakot. A fedélzeten levő három kamera közül kettőt sikerült kimenteni a romboló sós víz hullámaiból, de a harmadik, amelyik alulról fotografálta a közeledő cápát, teljesen elmerült.

– Ez volt az egész film legfontosabb egyedi felvétele – meséli Al Ebner, a film sajtófőnöke. – Kétségbeesetten öntötték ki a sós vizet a kamerából, aztán átöblítették édesvízzel, és a filmet gyorsan New Yorkba küldték repülővel. És sikerült megmenteni!

A sajtó munkatársai ellepték a Cápa forgatásának környékét: az Egyesült Államok minden ponjáról, Európából, Japánból és Dél-Amerikából is érkeztek tudósítók a szigetre. Bár a filmeseket zavarta ez az siserahad, New England-i vendéglátóik örömmel fogadták a velejáró pluszbevételt.

Szeptember vége lett, mire a szereplők, a stáb és a cápák elhagyták Martha’s Vineyardot. Öt hónapot töltöttek el a szigeten a tervbe vett kettő helyett. Az elkészült film összköltsége a tervezett 3,5 millió dollárhoz képest 8 millió körülire emelkedett.

A producerek, Zanuck és Brown, azzal dicsekedtek, hogy egy dermesztően jó filmet sikerült összehozniuk, és arra számítottak, hogy a késlekedő halászmese, akárcsak a benne szereplő képzeletbeli cápa, el fogja riasztani a nyaralókat a tengerparti strandoktól – s egyenesen beűzi őket a környékbeli mozik sokaságába.

Vote it up
22
Tetszett?Szavazzon rá!