A családi vacsora dicsérete

Nem feltétlenül baj, hogyha egyhangú vagy tökéletlen, hiszen legfőbb értéke a bensőségesség

Az évtizedek távolából sokan ínycsiklandozóbbaknak, kellemesebbeknek képzeljük gyermekkori étkezéseinket, mint a manapság jellemző szürke, bekapkodós-továbbrohanós vacsorákat. Amikor családi összejövetelek alkalmával együtt főzünk a fivéreimmel, ábrándozva idézgetjük fel asztali emlékeinket. De nem amiatt eszményítjük azokat a gyermekkori vacsorákat, amit ettünk. Az együttes étkezést hiányoljuk.

Anyánk végülis csak kötelességtudó szakács volt. Hat gyerek meg egy tizenkét órás műszakba járó férj mellett nem ért rá kacifántos lakomákkal bajlódni. De ez talán jól is jött. Robert bátyám szerint: – Ha annyira pompás lett volna a koszt, egyikünk sem tanult volna meg főzni.

A rágós, csizmatalp-keménységű húsok késztették arra az egyik fivéremet, hogy a pecsenyesütés mesterévé váljon. A másik annyira viszolygott a panírozott halrúdtól, hogy elsajátította a tökéletes roston sült tonhalszelet készítésének titkát. A harmadik azzal juttatta kifejezésre a konzervzöldséggel szembeni fenntartásait, hogy saját veteményese terményeit maga süti-főzi meg – istenien.

Én pedig annyira ráuntam az otthoni vacsorák gépiesen ismétlődő sorrendjére – szombaton fasírt, vasárnap egyben sült marhahús vagy csirke, hétfőn maradék, kedden ragu, csütörtökön borda, pénteken halrúd –, hogy több tucat vaskos szakácskönyvet főztem végig.

És mégis, e sok erőfeszítés után azt látom, hogy a bátyáimmal ugyanolyan szűkre szabott receptválasztékból főzünk, ahogy hajdan anyánk – egyszerű, családias, meghitt fogásokat, amelyek gondolkodás nélkül elkészíthetők.

Ennek részben az az oka, hogy a gyerekeknek nincs sok türelmük az ínyenckedő törekvésekhez. Hároméves unokaöcsémet egyszer kőkemény mogyorós keksszel vendégeltem meg, amelyet Olaszországban tanultam. Nem sikerült lenyűgöznöm. – Anyu! – súgta sógornőm fülébe. – Sütit kértem Molly nénitől, és ezt a fadarabot kaptam tőle.

Arra is rájöttünk, hogy a szép emlékek nem a szakácshóbortokból születnek. A közös étkezés bensőséges érzéseket ébreszt. Az előre kiszámítható fogások az összetartozás élményét erősítik. Megtapasztaltuk a boldogságot, amely a tökéletlen asztalnál lelhető fel.