A denevér másik oldala

A denevéreknek nem túl jó a hírnevük. A valóságban viszont szembeszökően hasonlítanak ránk

Kapcsolódó cikkek

 

Bats are the least anthropomorphised of creatures. Disney brought us a smiley mouse, T. S. Eliot his humanised cats and the children’s TV show Fingerbobs even gave us a friendly scampi. But where are the cute bats? Bats that don’t suck blood or get tangled in people’s hair and don’t embody the Gothic horrors of the night? Bats with whom we can identify?

Philosopher Thomas Nagel summed up our attitude when he wrote, “Anyone who has spent time in an enclosed space with an excited bat knows what it is to encounter a fundamentally alien form of life.”

Yet Tim Flach’s photographs make you wonder why humans have been so unwilling to see their own natures reflected in these mammals. Turn his portraits upside down and suddenly you see bats in a new light. As they pose, they look oddly like us.

And indeed they are. Bats breastfeed their young, can live for more than 30 years and have wings anatomically equivalent to the human hand.

Cheryce Kramer, a cultural historian argues that it’s their human qualities that make us react as we do. “Those who have looked closely at bats have seen the anthropomorphic qualities. In the Linnean system of classifying life forms, bats are grouped with primates and humans. The similarities are precisely why we find them so eerie.”

Early naturalists were not particularly interested in bats. It was only in the 1930s, when US military scientists began to see them as intriguing machines, that bats underwent an image-shift. In 1938, teams developing radar technology recorded bat calls – pitched beyond the range of the human ear. To prevent confusion when flying in swarms of hundreds of thousands, each bat uses a different frequency so it can distinguish its own echo and avoid becoming disorientated.

At about this time Batman appeared, a comic-book vigilante who used scientific knowledge as a weapon. Says Kramer: “The bat was reinterpreted through science.”

During World War Two, a bizarre study moved things on. In Project X-Ray, the US Navy tried to see if incendiary devices attached to Mexican bats could be used to attack German and Japanese cities.

It involved releasing the animals from planes in huge numbers just before dawn. As daylight approached, the bats would look for somewhere to roost – probably a crevice under the enemy’s rafters. The explosive backpacks would detonate, incinerating the animals and large numbers of civilians. Tests were carried out, but the success of research into the atomic bomb meant the study was abandoned.

Cranky as it was, Project X-Ray added greatly to our knowledge of bats. It also led to a further revision of their image. In Britain, bats are now a protected species, and David Attenborough has appeared on TV knee-deep in bat guano.

For most people, however, bats still mean Count Dracula and utter panic if one flies into the bedroom (there is even a national helpline for those who find themselves in this position). But stare into the faces in Flach’s photographs and you begin to feel the daylight of recognition putting the vampire to flight.

Minden élőlény közül a denevéreket ruházták fel a legkevésbé emberi vonásokkal. Walt Disney mókás kis egeret rajzolt, A nagy ho-ho-horgász sorozatban pedig barátságos halak fickándoznak a víz alatt. De hol egy aranyos denevér? Egy bőregér, amely nem szívja ki az ember vérét, nem akaszkodik bele a hajába, s nem a középkori rémségek éjszakáját testesíti meg? Egy denevér, amellyel azonosulni lehetne?

Thomas Nagel filozófus így összegezte, miként viszonyulunk hozzájuk: „Aki volt már közös légtérbe zárva egy nyugtalan denevérrel, az tudja, milyen szembesülni egy merőben más létformával.”

Tim Flach fotóit nézegetve mégis elcsodálkozik az ember, vajon miért nem vagyunk hajlandók meglátni saját természetünket, mely ezekben az emlős állatokban tükröződik. A képeket 180 fokban elfordítva rögvest egészen más megvilágításban látszanak a denevérek. Fura mód így már hasonlítanak ránk.

Nem csoda, hisz csakugyan sokban hasonlóak. Például több mint 30 évig élnek, szoptatják a kicsinyeiket, s szárnyuk anatómiai felépítése éppolyan, akár az emberi kézé.

Cheryce Kramer kultúrtörténész szerint pontosan e lények emberszerű tulajdonságai váltanak ki belőlünk ellenséges reakciót: „Az élőlények Linné-féle osztályozási rendszerében a főemlősökkel és az emberrel egy csoportba sorolták. Éppen a hasonlóságuk miatt találjuk őket oly hátborzongatóknak.”

A régi természetbúvárok nemigen érdeklődtek a denevérek iránt. Az 1930-as évektől amerikai katonai tudósok kezdtek foglalkozni velük, s lassacskán megváltozott a denevérek megítélése. 1938-ban a radartechnikát kidolgozó kutatócsoportok érzékelték a denevérek emberi hallástartomány feletti rezgésszámú kiáltásait. Az olykor több százezres rajokban szálló denevérek mindegyike más-más frekvenciát használ, nehogy megzavarják egymás tájékozódását.

Ekkortájt tűnt föl a képregények Denevérembere, aki a tudomány eszközeit használja fegyver gyanánt. – A tudomány újraértékelte a denevért – jegyzi meg Kramer.

A második világháború alatt egy fura kutatóprogram gyarapította tovább ismereteinket. A Röntgensugár Tervezet keretében az Egyesült Államok haditengerészete azt vizsgálta, vajon meg lehetne-e támadni német és japán városokat mexikói denevérekre erősített gyújtókészülékekkel.

Tömegével engedtek szabadon repülőgépről denevéreket éjszaka. Amint kivilágosodik, a denevérek pihenőhelyet keresnek maguknak – talán épp az ellenséges háztetők alatt. Ezután felrobbant volna a testükre szerelt gyújtótöltet, elhamvasztva az állatot s a célba vett házat. Több kísérletet is végeztek, ám közben sikerült kifejleszteni az atombombát, így a denevérprogram végül hamvába holt.

Bármilyen eszement volt a Röntgensugár Tervezet, nagyban gyarapította a tudásunkat, így utóbb a denevérekről alkotott kép is átértékelődött. Nagy-Britanniában (és Magyarországon is) védett állat a denevér, David Attenborough pedig térdig denevérpiszokban gázolva beszélt róluk a tévésorozatában.

Az emberek többsége gondolatban mégis mindmáig Drakula gróffal társítja a denevéreket, s pánikba esik, ha berepül egy ilyen állatka az ablakon (az Egyesült Államokban külön segélyvonalat hívhatnak azok, akiknél a hívatlan vendég megjelent). De vessen csak egy pillantást a Flach képein látható pofácskákra – s máris egészen más fényben látja ezeket a szárnyas „vámpírokat”.

Vote it up
85
Tetszett?Szavazzon rá!