A férfi, aki odafent járt

Ismerje meg az orosz Jurij Gagarin történelmi útját a világűrbe, illetve az utána történteket

Kapcsolódó cikkek

Moszkva, 1961. április 12., 8.06. Szergej Koroljov űrhajótervező szólal meg a fejhallgatóban: – Jurij, hallasz engem? Az egyperces készenlét bejelentése után valójában még vagy hat percet kell várnod, mielőtt felszállsz, szóval ne aggódj!

– Vettem, és nem aggódom.

– Tudod, van itt pár dolog, azért kell a hat perc. – Koroljov arra utalt, hogy egy kisebb műszerprobléma miatt hat perccel késleltetni kellett az indítást. Ez után a kozmonautasegítő csoport egyik tagja jelentkezett.

– Csak nem unatkozol, Jurij?

– Egy kis zene megkönnyítené a dolgot.

Koroljov utasította a technikusokat, hogy keressenek hanglemezeket. Néhány perc múlva Gagarin jelentkezett: – Feltettek egy szerelmes dalt.

8 óra 41 perc. Gagarin némi rázkódást érzett, ahogy távoli szelepek záródtak, leváltak a vezetékek, és eltávolodott az indítótorony.

– Jurij, most megyünk le az irányítóbunkerbe – közölte vele Koroljov.

8 óra 51 perc. A zene elhallgatott, s Koroljov mély hangja immár teljesen komolyan csengett: – Tizenöt perc, Jurij!

Ez volt a jel, hogy Gagarin zárja le a kesztyűi szigetelését és hajtsa le a sisakja ellenzőjét. – Indítókulcs bekapcsolt állásba!

– Gyújtás!

9 óra 6 perc. Az egyre erősödő rezgéseket magas sivítások és mély morajok kísérték. Az állványzat négy karja félrehúzódott, s bilincseik leváltak a rakéta oldaláról, amely emelkedni kezdett.

Gagarin merev testtel feküdt a helyén. Bármelyik pillanatban valami meghibásodhat, és ez esetben az utasfülke automatikusan leválik a rakétáról, hogy aztán a kis robbanótöltetek az ég felé repítsék a katapultülést. Arra is megvolt a lehetőség, hogy Gagarin saját elhatározásából katapultáljon, ahogy a bajba jutott vadászgépek pilótái teszik.

A nehézkedési erő egyre növekedett, de Gagarin nem katapultált. Később nem emlékezett ugyan már rá, de a munkatársai elmondták neki, hogy azt kiáltotta: – Pojehali! – azaz „Gyerünk!”

„Sípolást hallottam, és egyre erősödő morajt – írta később Gagarin –, s éreztem, ahogy a rakéta megremeg, majd lassan elszakad az indítóállástól. A zaj nem volt erősebb a sugárhajtású repülőgépekénél, viszont nagyon sok volt benne a zenei hang is.”

9 óra 7 perc. – Kitűnően érzem magam, folytatom a repülést. A nehézkedési erő tovább nő.

9 óra 8 perc. Gagarinnak kissé már nehezére esett, hogy a rádióba beszéljen. A nehézkedési erő eltorzította az arcát.

Ez után volt egy pillanat, amikor hirtelen megszűnt minden súly, és Gagarint a lendület a biztonsági öv hevedereinek feszítette. Csak egy rázkódás jelezte, hogy leváltak az első fokozat rakétái. A rakéta gyorsulása megszűnt, mintha csak mély lélegzetet vett volna az utolsó nekirugaszkodás előtt – aztán újra nekilódult, és visszatért az óriási súly érzése is.

9 óra 9 perc. Néhány kis robbanótöltet leválasztotta a rakéta orrkúpját, szabaddá téve a gömb alakú Vosztok űrkapszulát. A kis ablakokon keresztül Gagarin sötétkék eget látott maga körül.

9 óra 11 perc. Újabb rándulás jelezte, hogy levált a középső fokozat is. Sok millió rubel értékű bonyolult szerkezet hullott a semmibe. A Vosztok innen már az utolsó, egyetlen hajtóművel felszerelt rakétafokozat csúcsához erősítve haladt tovább a Föld körüli pálya felé.

9 óra 15 perc. Kilenc perccel az indítás után Gagarin űrjárműve Föld körüli pályára állt. A rázkódás megszűnt, de a kabinban állandó zajt csaptak a ventilátorok, szivattyúk és szelepek. Gagarin a fejhallgatójában hol csak statikus zörejt hallott, hol a földi irányítást, amely minduntalan állapotjelentéseket követelt tőle.

– Beállt a súlytalanság – közölte Gagarin. – Egyáltalán nem olyan kellemetlen, és remekül érzem magam.

A Vosztok lassan forgott, így Gagarin látta, amint a Föld kék felszíne elhalad az egyik ablak előtt, aztán felfelé eltűnik, majd kisvártatva ismét felbukkan egy szemközti ablakban.

Az egyik ablakon váratlanul beragyogott a vakító Nap is, majd ismét felbukkant a Föld íves horizontja. A légkör kissé párás rétege hihetetlenül vékonynak tűnt.

Gagarin kelet felé haladt, másodpercenként 8 kilométeres sebességgel – 90 perc alatt kerülte meg a Földet. – Hogy érzed magad?

– A repülés rendben folytatódik, a gép jól működik. A látási viszonyok kiválóak. Látom a felhőket, mindent látok. Ez csodaszép!

A világ körül
Gagarinnak kevés beleszólása volt járműve működésébe. A Vosztokot automatikus rendszerek irányították, miközben átsuhant Szibéria fölött, majd átlépte az északi sarkkört. Ezután beért a Föld árnyékába, s Jurij megpillantotta a csillagokat: fényes pontokként ragyogtak, és egyáltalán nem pislákoltak.

A Vosztokot innen délre vitte a pályája, átlósan haladt át a Csendes-óceán fölött, s a Horn-fok felé száguldott. A földi irányítók utasították Gagarint, hogy ellenőrizze, a kapcsolók a visszatérési eljárásnak megfelelő állásban vannak-e.

Ő visszaigazolta, hogy a rendszerek a megfelelő helyzetbe állították az űrhajót, s a fékezőrakéták a haladási iránnyal szemben, pontosan meghatározott szögben állnak. A Horn-fokot elhagyva a Vosztok az Atlanti-óceán déli része fölött északkelet felé haladt tovább.

Moszkvai idő szerint 10 óra 25 perckor, a repülés 79. percében működésbe léptek a fékezőrakéták (amikor Nyugat-Afrika felett jártak), majd a terveknek megfelelően 40 másodperccel később leálltak. Újabb apró robbanótöltetek léptek működésbe, hogy átszakítsák a gömb alakú utasfülkét a hátsó műszermodulhoz rögzítő négy fémszalagot. Gagarin érezte, hogy a szabaddá váló gömb elfordul.

Miközben az automata rendszerek tették a dolgukat, Gagarinnak azon járt az esze, vajon mit szólnak majd az emberek, amikor hírét veszik repülésének. – Eszembe jutott az édesanyám – emlékezett később vissza –, és az, hogy gyerekkoromban elalvás előtt mindig adott egy puszit a lapockáim közé. Vajon tudta ebben a pillanatban, hogy hol vagyok?

Jurij családja a Moszkvától 150 kilométerre nyugatra fekvő Gzsatszkban élt. Édesanyja otthon volt aznap, miközben apja a kolhozban dolgozott. Jurij apja volt a gazdaság karbantartója, s a fiát már kicsi korában megtanította arra, mennyi mindent tesz lehetővé a korszerű technika. Jurij folyton vigyorgó kis ördögfióka volt, de aztán a második világháborús náci megszállás alatt komoly fiatalemberré vált. Jól tanult, bár továbbra is hajlamos volt a csínytevésre. A matematikát és a fizikát szerette a legjobban. Amikor egykori tanárnője tudomást szerzett a repülésről, azt mondta, emlékszik Jurij kedves mosolyára.

– Azt a mosolyt, azt a kisfiús mosolyát egész életében megtartotta.

Jurij, Valja és kislányuk, Elena 1960 júniusában, a tengernél • Fotó: © AFP/Getty Images

A repülés annyira titkos volt, hogy Gagarin családját sem tájékoztatták róla. Jurij azt mondta az anyjának, hogy kiküldetésre megy. Amikor az asszony megkérdezte, milyen messze, Jurij így felelt: – Nagyon messze.

Így aztán a család is csak akkor szerzett tudomást a repülésről, amikor a rádió bemondta, hogy Gagarin az űrben van.

A házat valósággal megostromolták az újságírók, akik tudni akarták, kicsoda is Jurij. Az édesanyja azonban vonatra szállt, hogy Moszkvába utazzon és találkozzon a fia feleségével, Valjával és két kislányukkal. Gagarinnak engedélyezték, hogy Valjának beszéljen a repülésről, ám ő félrevezette az asszonyt: azt mondta, április 14-én lesz az indítás, nehogy a tényleges napon agyonizgulja magát.

Hajszál híján
Gagarin ereszkedése akkor kezdődött, amikor szétváltak a gömböt a hátsó műszeregységhez kapcsoló fő összeköttetések. Csakhogy adódott egy kis gond. Az elektromos vezetékeket is tartalmazó „köldökzsinór” nem szakadt teljesen szét. A gömb és a hátsó műszeregység így kapcsolatban maradt, mint két bakancs, amelyeknek összekötötték a fűzőit. A két összekapcsolt berendezés összevissza bukdácsolva száguldott a felszín felé.

A gömb súlyelosztását úgy alakították ki, hogy a földi légkörben való fékeződés során a vastag védőréteggel bevont oldala hevüljön fel. Mivel azonban a műszeregység megzavarta a légáramlást, a kabin nem tudott a megfelelő helyzetbe fordulni.

„A jármű gyors forgásba kezdett – számolt be később Gagarin a történtekről. – Vártam, hogy megtörténjen a különválás, hiába. Valami nem volt rendben. Éreztem a jármű kilengéseit, és azt is, hogy a hőmérséklet gyorsan emelkedik.”

A hő végül átégette a kábelt, így a műszeregység különvált, ám az eközben fellépő érintőirányú erők miatt a gömb forgása felgyorsult. A pörgés annyira erőteljes volt, hogy Gagarin egy ponton már attól tartott, elveszíti az eszméletét. Végül azonban lelassult a forgás. Az összeégett ablakon kívül halványkék ég volt látható. A történtek eléggé megrázták Gagarint, de tudta, hogy további nehézségek várnak még rá. Hét kilométeres magasságban automatikusan le kellett robbannia a fülkeajtónak, és a katapultülésnek a gömbtől távol kellett repítenie az űrhajóst. Ez után a katapult rakétáinak le kellett válniuk, és Gagarin ejtőernyővel ereszkedhetett a felszínig.

A sűrűbb légkör lelassította a zuhanását, s megszűnt a légköri fékezés okozta forróság is. Ám továbbra is jelentős nehézkedési erőkről számolt be, amelyek különböző irányokban húzták a testét.

– Tarts ki! – parancsolták a földi irányítók.

A gömb azonban még mindig kellemetlenül gyorsan pörgött, ezért Gagarin idő előtt katapultált. Miután kiégtek a katapultülés rakétái, kibomlott a jókora ejtőernyő, és lefékezte a zuhanását. Ez után a terveknek megfelelően az ülés is levált, s a világ első űrhajósa ejtőernyősként ért földet.

Történelmi pillanat
Az amerikai radarállomások helyi idő szerint éjjel 1 óra 7 perckor észlelték egy szovjet rakéta indítását, majd 15 perccel később egy alaszkai lehallgatóállomáson sikerült fogni az űrhajóssal folytatott párbeszéd rádiójeleit is.

A Moscow News rádió már a hajnal előtti órákban beszámolt Gagarin sikeres leszállásáról. Egy amerikai újságíró fel is hívta a NASA floridai indítóközpontját, hogy megkérdezze a véleményüket a történtekről.

A NASA sajtóügyeletese csak ennyit kiabált a kagylóba: – Mi ez az egész? Mi még alszunk idelent!

Másnap reggel a következő főcímmel kerültek utcára a lapok: „A szovjetek embert küldtek az űrbe. A szóvivő szerint az USA még alszik.”

Jurij Gagarin egy Szmelovka nevű délnyugat-oroszországi falu közelében ért földet. Megnyugtatta az elsőként a helyszínre érkező nőt és kislányt arról, hogy nem ellenséges kém. Hamarosan aztán megjelent a katonaság is, és Gagarin szalutálva fogadta az elé lépő tisztet: – Őrnagy elvtárs, Jurij Gagarin főhadnagy, a Szovjetunió kozmonautája jelentkezem!

– Most már maga is őrnagy – vigyorgott rá a tiszt –, a repülése alatt előléptették.

Gagarint helikopterbe ültették, s egy alapos orvosi vizsgálat és egynapos pihenő után Moszkvába repült, ahol találkozhatott az édesanyjával meg Valjával és a többi családtagjával. Nyikita Hruscsov mellett állhatott a Lenin-mauzóleum tetején, s beszédben üdvözölhette az összegyűlt tömeget – azért ünnepeltek, mert ember repült a világűrbe, és mert ez az ember orosz volt.
 

Jurij Gagarin nemcsak Nyikita Hruscsovot bűvölte el, hanem az egész világot: bárhol járt Európától Kanadán át Kubáig, az új űrkorszak hőseként ünnepelték. Idővel újra a szovjet űrprogramban dolgozott, de a hatóságok nem engedték űrhajóba többé. 1968. március 27-én gyakorlórepülésre indult egy sugárhajtású MiG repülőgéppel, de a rossz időjárás miatt lezuhant. Alig múlt 34 éves. Az élete sajnálatosan hamar ért véget – ám örökké úgy fognak rá emlékezni, mint az első emberre, aki eljutott az űrbe.

Vote it up
262
Tetszett?Szavazzon rá!