A fa, amely túlélte szeptember 11-ét

Jane Goodall, a világhírű brit tudós megható írása egy díszkörtefáról, amely az újjászületés jelképének is tekinthető

Kapcsolódó cikkek

A terrortámadás szörnyűséges napján, 2001. szeptember 11-én New Yorkban tartózkodtam. Kollégámmal, aki történetesen jó barátom, Manhattan közepén, egy hotelben szálltunk meg.

A tévé első, zavaros híradásából értesültünk a katasztrófáról. Valamivel később befutott egy munkatársunk, sápadtan, reszketve: a taxi ablakából a saját szemével látta, amint a repülőgép becsapódott az egyik toronyba.

Nyolc nappal a tragédia után tudtuk repülőn elhagyni New Yorkot. Portlandbe utaztunk, hogy előadást tartsak középiskolásoknak a reményről. Egyetlen előadás sem okozott még ennyi fejtörést számomra. Csak miközben beszéltem, jöttem rá, mit is mondjak riadt és zavarodott hallgatóságomnak: meséltem nekik arról, hogyan sikerült átvészelnie az emberiségnek a történelem rettenetes eseményeit, meg arról, hogy valamiképpen mindig sikerült összeszednünk a bátorságunkat, és végül mindig erőre kaptunk a sorscsapások után.

Tíz év elteltével, 2012-ben, egy napsütéses áprilisi reggelen elsétáltam a Világkereskedelmi Központ helyén található Ground Zeróhoz, hogy meglátogassam a „Túlélőnek” nevezett kínai díszkörtefát. Amióta az 1970-es években elültették a Világkereskedelmi Központ 5. számú épületének lábához, ez a fa minden évben virágba borult, és elhozta a tavaszt a betonrengetegbe, míg a 2001-es terrortámadás során a leomló tornyok maguk alá nem temették.

Maradványaira egy munkás akadt rá októberben, a romok alatt. Gyökerei közül csupán hét maradt meg, ágai helyén két-három üszkös csonk feketéllett. A sebesültet egy bronxi faiskolába szállították. A kertészet vezetője, Richie Cabo azt mondta nekem, hogy amikor megpillantotta a szerencsétlent, azt gondolta, nincs, ami feltámaszthatná. Ám csodák csodájára, nem sokkal az után, hogy lemetszették róla az elhalt részeket és elültették, a fa rácáfolt kétkedő gondozójára, és növekedésnek indult.

2010 tavaszán a Túlélőt újabb csapás érte: egy óriási szélvihar gyökerestül fordította ki a földből. A hírre Richie Cabo három kicsi gyermekével azonnal a kidőlt fához sietett. A kertészekkel együtt nekiláttak a mentésnek: először nem állították fel teljesen, csak megemelték és aládúcolták, a gyökereit pedig betakarták levelekkel és komposzttal. Hogy csökkentsék a traumát, kezdetben nem locsolták, csak óvatosan permetezték, és fokozatosan, hetek alatt állították „talpra”. – A mentőakció nem volt éppenséggel rutinfeladat – mesélte Richie. – A kilenc méter magas fa felállításához bérelnünk kellett egy darus kamiont.

Maradványaira egy munkás akadt rá októberben, a romok alattA Túlélő azonban – nem hiába kapta a nevét – ismét túlélte a bajt. Amikor Ron Vega, a 9/11-es emlékhely tervező igazgatója 2007-ben megtudta, hogy a fa életben van, úgy döntött, helyet ad neki az emlékműkomplexumban.

A Túlélőt 2010. december 22-én ültették vissza a déli torony helyére, méghozzá Ron utasítására úgy, hogy a sérült oldal jól látható legyen. Akadtak, akiknek ez nem tetszett, mondván, a fa megbontja a szimmetriát, és „kilóg” a környező fák közül. Valóban kilógott a sorból – hisz nem akármilyen fa volt. A szeptember 11-i merényletek tízéves évfordulóján, amikor megnyitották az emlékparkot a túlélők és az áldozatok családtagjai számára, az emberek kék szalagokkal díszítették fel az ágait.

2012 áprilisában elsétáltam a fához egykori megmentőjével, Richie Cabóval. Álltunk a törzse köré felhúzott korlátnál, és óvatosan, áhítattal simítottuk meg fölénk hajló ágait. Nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek könnyek gyűltek a szemébe.

A Túlélőnek ottjártamkor kellett volna virágba borulnia. Csakhogy, mint oly sok fa manapság, a klímaváltozás miatt két héttel korábban hozta meg virágait, s mire odaértem, el is hullatta szirmait.

Indulni készültem, s még utoljára körbejártam a fát, amely számomra a bátorságot és az újjászületést szimbolizálta, amikor az egyik ág végén apró fehér virágokat pillantottam meg. Csupán három kicsi virág volt – de én jelnek láttam őket. Eszembe jutott a történet, amelyet a 2011-es szökőár és fukusimai nukleáris katasztrófa után olvastam az újságban.

A pusztítás helyszínén tévéstáb készített interjút a túlélőkkel, köztük egy férfival, aki mindenét – házát, összes holmiját és a családját is – elveszítette a tragédiában. A riporter megkérdezte tőle, van-e még egyáltalán, ami reményt jelentene számára a történtek után. A férfi megfordult, és a mögötte álló cseresznyefára mutatott, amely épp akkor kezdett szirmot bontani. – Nézze – bökött ujjával egy virágra –, ez itt … ez jelent reményt nekem.