A falu, ahol nem a pénz az úr

Újra virágzik a zselici tanyavilág, ahol az ember és a kétkezi munka számít igazán. Ismerje meg az ötletgazdát!

Kapcsolódó cikkek

Visnyeszéplak Kaposvártól 25-30 kilométerre délre fekszik. Ezt az utat az autós közel egy óra alatt teheti meg, a végén már földutakon bukdácsolva, ám odaérve egy másik világban találja magát.

Bariska Gábor 1990-ben érkezett ide, amikor az emberek többsége már elköltözött innen. Az erdőben megbúvó falut elkerülte a 20. század fejlesztési hulláma. A tanyákat ma is egyszerű földutak kötik össze. Ám éppen ez az érintetlenség tetszett meg azoknak, akik el akarták hagyni a városi létet. Bariska Gábor is olyan falut keresett a barátaival, ahol az ősi értékek szerint élhetnek.

– A statisztikai évkönyv alapján gyűjtöttem össze az elöregedő falvakat – idézi fel Bariska Gábor. – Ahol ketten születnek és húszan halnak meg, ott bizonyára sok az eladó ház. Elsőként a Balaton-felvidéket jártuk be, csaknem elnéptelenedett falvakra bukkantunk. Rengeteg eladó ház volt, de a mi pénztárcánk üres volt ehhez. Végül a Zselicségben találtunk egy falut, itt az ötvenes évekbeli hatszáz helyett már csak harminchatan laktak. Düledező, beerdősült tanyákra bukkantunk. Ötezer forintért vettem egy romos házat. Se villany, se kút, se ajtó, se ablak. Hét évig éltünk áram nélkül, szekerce, fűrész, ásó, kapa volt a segítőtársunk. Eleinte gyűjtögető életmódot folytattunk, később megtanultuk a föld értékeit úgy a magunk javára fordítani, hogy a természet ne károsodjon.

Idővel nagyot változott Visnyeszéplak. Bariskáék példáját többen is követték, egyre inkább benépesült a falu. – A hely vonzotta a természetes életmódra vágyókat – mondja. – Olyan közösség jött létre, ahol az egymásrautaltság, az önellátásra való törekvés szervesen illeszkedik a természet örök körforgásába. Gyávaságból hagytuk magunk mögött a fogyasztói társadalmat. Bátorság ahhoz kell, hogy az ember benne éljen. Hogy kölcsönt vegyen fel, huszonöt évre eladva testét, lelkét, munkaerejét. Meg hogy aláírjon egy szerződést, amely arra kötelezi, hogy naponta bejárjon dolgozni, ahol a munkája értékét a munkaadó szabja meg. Bátorság ahhoz kell, hogy olyan helyen lakjon, ahol nem jut emberi fogyasztásra alkalmas ételhez, ivóvízhez, tiszta levegőhöz, napfényhez. Ahol éjszaka nem látja a csillagokat, nappal a napot. Mi ehhez nem voltunk elég bátrak.

Mindenki maga termelte az ennivalóját és az önfenntartó életmódra törekedett, ám ahogyan nőtt a létszám, elkezdett kialakulni egyfajta munkamegosztás.

Nem ahhoz kell bátorság, hogy elhagyja az ember a civilizációt, hanem hogy benne éljen

 – Amikor bevezették hozzánk az áramot, a mester alkalmi segédjeként ellestem a szakmát. Átmentem a szomszédhoz, hogy akar-e áramot. Akart volna, de akkoriban egyikünknek sem volt pénze. Megalkudtunk hétszáz tojásban, a tojás ugyanis nem inflálódik. Sikerült helyettesíteni a forintot, mindenki azzal fizet, amije van – mondja Bariska Gábor. – Most például almalevet készítettem, és savanyúságra, sajtra, tejre, zöldségre cserélem.

Helyi pénzt is használnak egymás közt, a „fizetőszert”, amely az áru és munka csereberéjét segíti elő. A „külvilág” számára persze forintért értékesítik termékeiket, hogy beszerezhessék mindazt, amit maguk nem tudnak előállítani: ruhát, telefont, benzint.

– Mindenki más okból választja ezt az életmódot, mi például szerettünk volna elvonulni a világtól – veszi át a szót Bódis Éva, a falu füvesasszonya. – Amikor eljöttünk látogatóba, megdöbbentünk. Felszámoltuk a korábbi életünket, a három gyerekünkkel ide költöztünk egy sátorba. Két hónapig keresgéltünk eladó házat, közeledett a tél, már úgy tűnt, fel kell adnunk, de befogadtak az itteniek, amíg saját tanyához nem jutottunk.

Az önellátás az egészség területén is megjelenik: a széplakiak lehetőség szerint igyekeznek természetes gyógymódokkal kúrálni magukat. – A zselici erdő rendkívül gazdag gyógynövényekben, szinte minden megtalálható, ha tudjuk, hol keressük – folytatja Bódis Éva. – Mi nem szaladunk azonnal orvoshoz. Igazi közösség ez, ahol mindenki a saját tudásával és munkájával járul hozzá a boldoguláshoz. Gábor például gyógymasszőr, van köztünk tanár, földműves, állattartó, gyümölcsész. Szinte minden szakember megtalálható, akire szüksége lehet a falunak, még kútásónk is van.

– Az ember sokáig harmóniában élt a természettel, de ez már rég megbomlott – mondja Bariska Gábor. – Mi ezt a harmóniát kerestük és találtuk meg újra. Ez a hely sziget a civilizáció káoszában. Az itt élők nem azon gondolkodnak, honnan szerezzenek pénzt, hanem azon, hogyan tudnák előállítani, megépíteni, megtermelni, amire szükségük van. Más tempóban élünk, mást tartunk fontosnak, mint a külvilág.

Visnyeszéplakon jelenleg negyven család él, 180 ember. Az idősebb házasok között sok a 4-6 gyerekes. Hetente van óvodai foglalkozás, amelyet a szülők közösen tartanak. A faluházban alakították ki az iskolát, az alsósokkal az írást, olvasást, számolást a faluban lakó tanítónő ismerteti meg. A faluházon azt kell érteni, hogy az első beköltöző hat család megvásárolt egy kis házat, amely valaha csárdaként működött. Felújították, és most van benne egy szoba, ott tanulnak az alsósok összevont osztályban.

A felsősök osztályonként tanulnak, egy-egy tárgyat a szülők oktatnak, hiszen a faluban sok a tanult ember. A testnevelésórát egy tanyasi udvaron tartják, ahol egy kivágott aljú felszögelt hordóba dobálják a kosárlabdát. Gimnáziumba, egyetemre, szakmát tanulni már a városba járnak. Bariska Gábornak hét gyermeke van, a két idősebb egyetemet végzett, pedig erre senki nem ösztönözte őket. A faluban a gazdát, a szakembert ugyanúgy megbecsülik, mint a diplomást.

Bár a falu nagyon nyitott, nyári táborokat is szerveznek, az új betelepülőknek érdemesebb kipróbálniuk ezt az életformát, mielőtt végleg elköteleződnének.

– Amíg az utunkat kerestük, úgy éreztük, különcök vagyunk a sok normális ember között – véli Bódis Éva. – Ahol előzőleg laktunk, egyedül voltunk bolondok, itt mindenki az! – teszi hozzá nevetve.

Vote it up
175
Tetszett?Szavazzon rá!