A farkas legjobb barátja

Werner Freund egy erdő mélyén, farkasok között él, és nagyon szeretné eloszlatni a vadságukkal kapcsolatos hiedelmeket

Kapcsolódó cikkek

A fákról harmat csepeg, és a nap fénye alig-alig tud áttörni az alacsonyan szálló felhőkön. Semmilyen 21. századi zaj nem hallatszik: nem szállnak repülőgépek a magasban, nem zakatolnak vonatok a távolban, nem zúgnak autók a közeli városban. Az erdő, amely akár a Grimm fivérek egyik meséjének helyszíne is lehetne, teljesen néma – már-már kísérteties.

Nem sokkal múlt reggel 8 óra, és a a sötét fenyők közötti földúton munkába indul a 79 éves Werner Freund. Elnyűtt ejtőernyős-egyenruhát visel, amely állati vértől és zsírtól bűzlik. Egyik kezében egy vödör bárányhúst cipel, a másikban hosszú, bikaporcból készült botot.

Védencei már jóval az előtt kiszimatolják, hogy meglátnák, és a csendet vérfagyasztó vonyítás töri meg. Aztán egy másik, egy harmadik és sorra a többi, míg végül ez az Európa legmagasabb műszaki fejlettségét elérő országában lévő erdő csak úgy visszhangzik az ősi, az ember szívében ma is félelmet keltő hangtól.

Freund számára azonban a szépség szimfóniája ez, azon állatok szerzeménye, amelyeknek az életét szentelte. A sarki farkasok körülkerített lakóhelyéhez közeledve ő is hangos vonyítást hallat, amellyel bármelyik speciális effektusokkal foglalkozó hollywoodi stúdióban rögtön állást kapna. A farkasok még lelkesebb csaholással felelnek neki.

Felismerik a Farkasembert, így amikor az becsusszan közéjük, a németjuhászokénál kétszer erősebb, négyzetcentiméterenként 105 kilogrammos erő kifejtésére képes állkapcsok szétnyílnak, a fehér agyarak közül előbukkan rózsaszín nyelvük, s boldogan nyalogatják Freund arcát.

Aztán, miközben két kölyök buzgón rágcsálni kezdi az ehető bot két végét, a falka alfahímje észreveszi, hogy Freund egy darab nyers bárányhúst vesz az ajkai közé. A 45 kilogrammos csúcsragadozó, amelynek nincs természetes ellensége, és naponta 3-5 kilogramm húst kell elfogyasztania, békésen odakocog hozzá. Nem is annyira elveszi, mint inkább kicsókolja a húsdarabot Freund szájából – a mozdulata ügyes és roppant szelíd. Hamarosan a falka többi tagja is utánozza, amíg a vödör kiürül, és a reggeli hivatalosan is véget ér.

Ezek a farkasok csak az egyiket képviselik abból a négy fajtából, amelyeket az idős férfi a francia és luxemburgi határhoz közel fekvő, négy és fél hektáros parkjában gondoz.

Ezek a gyönyörű és rendkívül értelmes, mégis igen rossz hírű teremtmények manapság a kontinens számos pontján térnek vissza a vadonba, hála egy sor szervezett programnak, amelyek célja a faj hanyatlásának a megállítása. És bár Freund farkasai fogságban élnek, a férfi buzgó szószólója lett annak, hogy minél több példányt engedjenek szabadon. Ma már több falkájuk kóborol Szászországban, s látták őket a cseh határ közelében elterülő Bajor-erdőségben is. Német szakértők becslései szerint jelenleg 12 falka él szabadon: újra benépesítik az erdőket, ahonnan a vadászok száz éve gyakorlatilag kiirtották őket.

Beate Jessel professzor, a német Szövetségi Természetvédelmi Hivatal vezetője szerint a farkasok visszatérése immár „megállíthatatlan”. E szó örömmel tölti el Freundnak, a vadon kalandorának a szívét, aki mindenki másnál többet tett azért, hogy lerombolja az ezen ragadozókról mint gonosz és kegyetlen gyilkosokról, az állatok és az ember ádáz ellenségeiről kialakult képet.

Freund az égvilágon semmi gonoszat nem lát a farkasban. – Csak a gyerekmeséktől lett olyan rossz a hírük – mondja mogorván. – A Piroska meg a többi. Ezek gyönyörű állatok, és aki azt mondja, nem lenne helyük a vadonban, az azzal se törődjön, mi történik az afrikai szavannák elefántjaival. Valamennyien gazdagabbak vagyunk a jelenlétük által, pusztán azáltal, hogy közöttünk élnek.
 

A kövérkés és szakállas, nem egészen 170 centiméter magas Freund nyilvánvalóan jól érzi magát a véráztatta öltözékben, amelyről barátai, a farkasok felismerik. Bőre a köztük töltött évtizedek, no meg a külföldi kalandok alatt a matrózokéhoz és hegymászókéhoz hasonló színű lett, viszont a korához képest meglepően fürgén mozog. Wolfparkja, azaz a farkaspark Merzig egyik fő látnivalója. Szürke farkasok, szibériai farkasok, kanadai erdei farkasok és sarki farkasok – összesen 25 állat – élnek a számukra az erdős parkon belül elkülönített jókora kifutókban. A park ingyen látogatható, a húst pedig szintén ingyen adja egy helyi mészárszék.

Freund sem kap pénzt a munkájáért – amit tesz, azt szeretetből teszi. Több mint 70 farkaskölyköt nevelt fel saját kezűleg. Egy huzatos erdei házikóban lakik, amely egyben farkaskórházként is szolgál, ha egy sérült vagy beteg állatnak nyugodt hely kell a lábadozáshoz. A férfi az elmúlt három évtizedben mindenkinél jobban kiismerte a farkasok szokásait, s ezzel kisebbfajta híresség lett, a természettel foglalkozó tévéműsorok és a helyi sajtó „sztárja”.

De amit mindennél fontosabbnak tart, az a „veszélyes farkas” mítoszának kiirtása saját fajtársai elméjéből.

– A kutyák világszerte elég sok embert ölnek meg minden évben – mondja –, és milliókat harapnak meg. A kutyákból kiveszett a félelem az embertől, a farkasokból viszont nem. Én is csak azért tudok olyan közel kerülni hozzájuk, mert ismernek. Egy idegen nem lenne képes erre. A vadon élő farkasok csak ritkán agresszívak az emberrel. Ha mégis előfordul egy támadás, annak a sajtó nagy figyelmet szentel – éppen azért, mert ritka eseményről van szó. Az ember sokkal nagyobb fenyegetést jelent a farkasra nézve, mint fordítva; ez az oka annak, hogy a természetbe mindig is csak korlátozottan lesznek visszatelepíthetők. Korlátozottak a megfelelő élőhelyek, korlátozott a zsákmány – ezért aztán mindig elő fog fordulni, hogy a gazdák elvesztik egy-két juhukat a farkasok miatt –, és a közúti balesetek is minden évben szednek közülük néhány áldozatot.
 

Tudta-e, hogy a farkasok...
… általában monogámok, és egyszerre négy–hat, eleinte süket és vak kölyköt szülnek.

…akár 30 tagú falkákban élnek, a vadonban nagyjából hat-nyolc évig.

…nem a Holdra vonyítanak, ahogy azt néhányan hiszik: a vonyítás segít megtalálniuk egymást, és távol tartja a többi falkát.

…DNS-ének 99,8 százaléka azonos a kutyákéval.

…száma Európában ma már eléri a 16-18 ezret, és további 25-30 ezer példányuk él a volt Szovjetunió területén.

…akár 50 km/h sebességgel is tudnak futni.

…Franciaországban, Németországban, Svédországban és Norvégiában is kezdenek visszatelepülni az erdőkbe.

…fogainak száma 42 – vagyis tízzel több, mint az emberé.

Freund nem volt mindig Farkasember. 1933 márciusában született – éppen abban a hónapban, amikor Hitler hatalomra került. Családja erdészettel és juhtenyésztéssel foglalkozott Frankfurt közelében, s a kis Freund olyan vidéken nőtt fel, ahol nyomát sem látták farkasnak.

– Az állatok iránti szeretetemet az anyámnak köszönhetem – mondja. – Az ő szemében minden állat jó volt, így soha, egy kicsit sem féltem tőlük. Soha nem mondott meséket a gonosz farkasról, holott ő efféle történeteken nevelkedett.

– A rétre jártunk füvet gyűjteni a kecskéknek, s olyankor mindig elkísért az egyik macskánk, egy kicsi, fekete-fehér állat. Megkérdeztem anyámat, a többi macska miért nem tart velünk soha, mire azt felelte, hogy nem minden macska egyforma, nekik is megvan a maguk egyénisége. Az volt az egyik első információ, amelyet az összes állatnál megfigyelhető egyéni jellemvonásokról kaptam.

Freund eredetileg kertésznek tanult, de 1950-ben az állatok iránti rajongása a stuttgarti Wilhelma állat- és növénykertbe vitte, ahol a nagyobb ragadozók gondozója lett.

A farkasok mellett nagyon megszerette a medvéket, és készültek róla olyan fényképek is, amelyeken bébioroszlánt dédelget, közel merészkedik egy hiénához, vagy éppen egy pumával barátkozik.

Később belépett Nyugat-Németország akkor újonnan alakult hadseregébe, a Bundeswehrbe, és a következő 32 évet hivatásos katonaként töltötte. Elit ejtőernyősként szolgálva ismerkedett össze a Németországban állomásozó brit katonákkal, s nagyon megtetszett neki az a hagyomány, hogy a szigetországban minden ezrednek van egy kabalaállata – például kutya, kecske vagy, mondjuk, szamár.

– Úgy véltem, ezek nem illenek egy ejtőernyőshöz – vigyorog Freund –, ezért szereztem egy barna medvét. Látniuk kellett volna a parancsnokom arcát, amikor egy díszszemlén medvét vezetve vonultam fel előtte.

1962-ben nősült meg; a felesége, Erika a különféle állati ügyek szenvedélyes támogatója volt. A hadsereg elegendő időt adott neki arra, hogy 15 külföldi expedíción vegyen részt, olykor Földünk legtávolabbi zugaiba, Afrikába, Dél-Amerikába és Ázsiába. Az egyik ilyen úton nyers kígyóhúst evett, amivel parazita került a szervezetébe, és egy londoni kórházban csak sürgősségi műtéttel tudták megmenteni a szeme világát.

De bármennyire szereti és tiszteli is az összes teremtményt, a farkas minden másnál közelebb áll a szívéhez. Miután az 1970-es években Merzigben telepedett le, kapcsolatba lépett a helyi önkormányzattal, amely kedvezően fogadta azt az ötletét, hogy létesítsenek ingyen látogatható farkasparkot.

Az első farkasokat kölyökként szerezték más parkokból és az állatkertekből. A legtöbbjüket Freund és Erika nevelte fel, aminek eredményeként különleges kötelék alakult ki közöttük – a fiatal állatok a „szüleikként” tekintettek rájuk.

– Farkassá kellett lennem, hogy a farkasokhoz kötődhessek – mondja. – Csakis így lehetséges a bizalmukat elnyerni.

Nem minden találkozás kockázatmentes. A sarki farkasoknál viselt, egzotikusan illatozó egyenruhát például nem veheti fel a kanadai erdei farkasok közé. Az egyik falka domináns nősténye egyszer megérezte rajta egy másik, az erdő más részében élő nőstény szagát, s kiharapott egy darabot a füléből, mielőtt újra jó barátokká váltak. Vagy 25 évvel ezelőtt pedig egy európai alfahím, Igor hirtelen felnézett az itatótól, amelynél állt, s félreérthetetlenül agresszívan, a közelgő támadásra utalón kezdett viselkedni. A falka ott volt mögötte, és együtt közeledtek Freundhoz.

– Hagytam, hogy úgy másfél méterre megközelítsen, aztán teljes erőből állon rúgtam – meséli a férfi. – Igor ettől elkábult, a falka pedig visszaállt az én oldalamra. De azért kevésen múlott.
 

Nem igazán meglepő, hogy a farkasok iránti empátiája és a köztük töltött élete miatt a Farkasember mellett a Farkassuttogó név is ráragadt. Az sem csoda, hogy az amerikai Monty Roberts, a lovakkal foglalkozó eredeti suttogó jó barátja, és járt is Merzigben, hogy láthassa Freund rendkívüli kapcsolatát ezekkel az állatokkal.

– De azért mindig figyelnem kell – mondja Freund. – Bár afféle „überfarkasi” pozícióba helyezem magam, így is kívülálló maradok. Amikor belépek a birodalmukba, csak az alfahímet vagy a párját közelítem meg. Ha másként tennék, azt a falka elleni támadásként értelmeznék, a hierarchia megváltoztatására tett kísérletnek. Igyekszem nem belekeveredni a harcaikba. Ha a dolgok kezdenek elfajulni, néha beavatkozom, de akkor mindig fennáll a veszélye, hogy én is megsérülök.

– A domináns farkasok arrogánsak, ezért farkasként én is arrogáns vagyok. De emberként nem.

A nap úgy ér véget, ahogy kezdődik. A farkasok a sötétben érzik igazán jól magukat: ez a vadászat, a zsákmányszerzés ideje. Freund néha bárányszerű papírmasé formára rögzíti a napi adagjukat, hogy azt a farkasok darabokra téphessék, mintha valódi zsákmány lenne.

Freund újra körbejár, csahol és vonyít, eteti és simogatja ezeket a csodálatos állatokat. Lehet, hogy még nem sikerül minden félelmet eltüntetnie az ember és a Canis lupus kapcsolatából, de egész életét erre szánja.

Vote it up
285
Tetszett?Szavazzon rá!