A fiú ismét felnevetett

A gondos szülő időt szán a gyerekre, odafigyel, és megtesz minden tőle telhetőt

Kapcsolódó cikkek

 

Passing through the Atlanta airport one recent morning, I caught one of those trains that take travelers from the main terminal to their boarding gates. Free, sterile and impersonal, the trains run back and forth all day long. Not many people consider them fun, but on this Saturday I heard laughter.

At the front of the first car – looking out the window at the track that lay ahead – were a man and his son. We had just stopped to let off passengers, and the doors were closing again. “Here we go! Hold on to me tight!” the father said. The boy, about five years old, made sounds of sheer delight.

I know we’re supposed to avoid making racial distinctions these days, so I hope no one will mind if I mention that most people on the train were white, dressed for business trips or vacations – and that the father and son were black, dressed in clothes that were just about as inexpensive as you can buy.

“Look out there!” the father said to his son. “See that pilot? I bet he’s walking to his plane.” The son craned his neck to look.

I got off, then realized I had forgotten to buy something in the terminal. I was early for my flight, so I decided to go back.

I did – and just as I was about to reboard the train for my gate, I saw that the man and his son had returned too. I realized then that they hadn’t been heading for a flight, but had just been riding the shuttle.

“You want to go home now?” the father asked.

“I want to ride some more!”

“More?” the father said, mock-exasperated but clearly pleased. “You’re not tired?”

“This is fun!” his son said.

“All right,” the father replied, and when a door opened, we all got on.

There are parents who can afford to send their children to Europe or to Disneyland, and the children turn out rotten. There are parents who live in million-dollar houses and give their children cars and swimming pools, yet something goes wrong. Rich and poor, black and white, so much goes wrong so often.

“Where are all these people going, Daddy?” the son asked.

“All over the world,” came the reply. The other people in the airport were leaving for distant destinations or arriving at the ends of their journeys. The father and son, though, were just riding this shuttle together, making it exciting, sharing each other’s company.

So many troubles in this country – crime, the murderous soullessness that seems to be taking over the lives of many young people; the lowering of educational standards, the increase in vile obscenities in public, the disappearance of simple civility. So many questions about what to do. Here was a father who cared about spending the day with his son and who had come up with this plan on a Saturday morning.

The answer is so simple: Parents who care enough to spend the time, to pay attention and to try their best. It doesn’t cost a cent, yet it is the most valuable thing in the world.

The train picked up speed, the father pointed something out and the boy laughed again. The answer is so simple.

Nemrégiben az atlantai repülőtéren felszálltam arra a vonatra, amely a központi termináltól a beszállókapukhoz viszi az utasokat. Az ingyenvonat tisztán és személytelenül rója útját egész nap oda meg vissza. Kevesen tartják mókásnak ezt a vonatot, ezen a szombat délelőttön azonban nevetésre lettem figyelmes.

Az első kocsi ablakán egy apa nézett ki a fiával a pályára. A vonat megállt, utasok szálltak ki, majd az ajtók újra bezáródtak. – Már megyünk is tovább! Kapaszkodj erősen belém! – mondta az apa. Az úgy ötéves fiúcska elragadtatott hangot hallatott.

Tudom, hogy manapság nem illik faji különbségeket szóba hozni, de talán nincs ellenükre, ha megemlítem, hogy a vonaton többnyire fehérek utaztak, üzleti megbeszélésre vagy vakációra öltözve, míg a létező legolcsóbb ruhát viselő kisfiú és édesapja fekete volt.

– Nézd csak! – mutatott ki az apa az ablakon. – Látod azt a pilótát? Fogadok, hogy épp a gépéhez megy. – A fiú a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lásson.

Leszálltam, de aztán eszembe jutott, hogy valamit még akartam venni a központi csarnokban, és mivel korán volt az induláshoz, elhatároztam, hogy visszamegyek.

Amikor újra fel akartam szállni a vonatra, észrevettem, hogy apa és fia ugyancsak visszaindul. Ekkor jöttem rá, hogy ők nem utaznak sehová, csak a vonatozás kedvéért jöttek.

– Haza akarsz menni? – kérdezte az apa.

– Menjünk még egy kört!

– Még egyet? – kérdezte az apa megjátszott csodálkozással, ám nyilvánvaló elégedettséggel. – Nem vagy fáradt?

– Ez olyan jó móka! – mondta a fiú.

– Rendben – egyezett bele az apa, és amikor kinyíltak az ajtók, mindannyian felszálltunk.

Vannak szülők, akik megengedhetik maguknak, hogy gyereküket Európába vagy Disneylandbe vigyék, és a gyerekek mégis elzüllenek. Vannak olyanok is, akik több millió dolláros villákban laknak, és autót meg uszodát adnak ajándékba a gyerekeiknek, valami még sincs rendben. Gazdag és szegény, fekete és fehér, oly sok minden nincs rendben és oly gyakran.

– Apu, hova megy ez a sok ember? – kérdezte a fiú.

– A világ minden tájára – érkezett a válasz. A repülőtér többi utasa távoli állomások felé indult, vagy hosszú útról érkezett. Apa és fia azonban csak együtt vonatozott, izgalmassá varázsolva azt, élvezve egymás társaságát.

Olyan sok gond van ebben az országban, a bűnözés, a gyilkos lélektelenség, ami sok fiatalt kerít hatalmába; az oktatási színvonal csökkenése, az alávaló szemérmetlenség térnyerése, az alapvető udvariasság eltűnése. És oly sok kérdés merül fel a teendőket illetően. Ennek az apának fontos volt, hogy együtt töltse a napot a fiával, és kitalálta ezt a remek szombat délelőtti programot.

Milyen egyszerű is a válasz a kérdésre! A gondos szülő időt szán a gyerekre, odafigyel, és megtesz minden tőle telhetőt. Ez nem kerül egy fillérbe sem, mégis a legértékesebb a világon.

A vonat gyorsított, az apa mutatott valamit a fiának, aki ismét felnevetett. A válasz oly egyszerű!

Vote it up
7
Tetszett?Szavazzon rá!