A fiúcska és a tornádó

A vihar szabályosan letarolta az otthonukat. A pusztítás nyomait látva érthetetlen, hogyan maradhatott itt bárki is életben

Kapcsolódó cikkek

Szokványos reggelre ébredt a texasi Forney városka Diamond Creek településrészén élő Enochs család 2012. április 3-án. Az 52 éves Sherry Enochs útjára bocsátotta férjét, a közeli Dallasban dolgozó Mike-ot, valamint iskolába induló fiukat, a tizenöt éves Denvert. Azután megnyitotta házi bölcsődéjét az aznapra vállalt két csöppségnek. Fél tizenkettő körül megjelent Sherryék huszonkét éves lánya, Lindsey, a nagyira bízta 19 hónapos kisfiát, Laine-t, és elsietett a maga óvodai munkájába.

A csöndes, erős és jólelkű Sherry Enochs egész életében mások gondját viselte. Öt gyermeket nevelt fel, és szerető nagymamának bizonyult. Ezen a napon Laine meg a két kicsi – a tizenkilenc hónapos Abigail és a hároméves Connor – mellett két kutyára, egy anyamacskára és a hálószobában járókában elhelyezett újszülött kiscicáira, továbbá pár aranyhalra is vigyázott a házban.

Dél körül huszonhat éves lánya, az öt hónapos terhes Megan hívta, aki a tizenegy kilométerre lévő Heartlandben lakott. – Kapcsold be a tévét, anyu! – mondta neki.

A képernyőn az alig 50 kilométernyire fekvő Lancasterben készült felvételeket mutatták: a tornádó nyerges vontatókat kapott fel. – Errefelé jön? – kérdezte Sherry.

– Nem. Úgy tűnik, megmarad Forney-tól nyugatra.

Sherry megkönnyebbülten összpontosított ismét a gyerekekre, így meg sem hallotta a szirénákat, amelyek a környék lakóit figyelmeztették, hogy keressenek óvóhelyet. Laine a kiságyából rajzfilmet nézett. Connor és Abigail a szőnyegen játszottak. Azután csengett Sherry telefonja: ismét Megan hívta. – Nézz ki, anyu! – mondta ezúttal sürgető hangon.

Sherry az előtéren át a hálószobájába ment. Kinézett az ablakon, és a szíve majd kiugrott a helyéből. A házak melletti mezőn tornádó söpört végig. Hatalmas volt a szélesen gomolygó tölcsér, de még fenyegetőbben nézett ki vékonyodó alsó része. Mögötte feketéllett az ég, a tornádó körvonalainál törmelék örvénylett, ahogy áthaladt a szemközti üzletek fölött. Vajon az ott a vegytisztító, ahol most jár? – tűnődött az asszony, miközben cikcakkos villám gyúlt ki a tölcsérben. A forgószél útvonala immár nyilvánvalóvá vált: egyenesen Diamond Creekbe tartott. – Itt van, Megan! – kiáltotta Sherry. – Itt a tornádó!

Enochsék otthona, mielőtt elpusztította volna a szélvihar

Vonalban maradt Megannel, átszaladt az előtéren az utca felőli szobába. Felnyalábolta Laine-t meg Abigailt, és kiterelte Connort az előtérbe, majd be a fürdőszobába. Beparancsolta a rémült gyerekeket a kádba. Pincéjük nem lévén, Enochséknál a fürdőkád tűnt a legbiztonságosabb fedezéknek.

Az asszony bekuporodott a kádba, egymás mellé ültette Abigailt és Connort, a lábával betakarta őket. Bízott benne, hogy nyugton fognak maradni, Laine viszont pánikba esett, úgyhogy az ölébe vette.

Megan a telefonban hallotta a tornádó robaját, és valami mást, amit addig soha: az édesanyja sikoltozását. Azután megszakadt a vonal. – Anyu?

Megan két percen át szólongatta az anyját, azután zokogva térdre rogyott.
 

Lindsey és óvodai kollégái 14.00-kor utasítást kaptak, hogy vigyék a gyerekeket az épület „viharzónájába” (központi, ablaktalan helyiségeibe). Amint Lindsey szépen elrendezte az övéit, kilépett a folyosóra, ahol a főnökei a helyzetről tárgyaltak. – Diamond Creeket elérte az ítéletidő – mondta az egyikük.

Lindsey elszörnyedve hívta az édesanyját. Hiába.
 

Sherry arra számított, hogy a tornádó úgy dübörög majd, akár egy tehervonat. Mindig ahhoz szokták hasonlítani. De a tehervonatok nem harsogják túl az egész világot. Kísérteties csönd támadt, azután hangos csattanással kialudt a villany a házban. A szél hamarosan annyira nekivadult, hogy az asszony a saját sikoltozását sem hallotta tőle. A tornádó még az általa okozott pusztítás zaját is elfojtotta: se üvegcsörömpölés, se faházak recsegése – csak a 240 km/órás förgeteg bömbölő lármája.

A dühöngő elemek lerombolták az otthont. Szemtanúk szerint a ház valósággal belerobbant a tornádóba, mintha bomba zuhant volna rá, a tölcsér szürkésfehérből sötétbarnára változott, ahogy felszippantotta az építőanyagot és a család ingóságait.

Azután a tornádó Laine-t is megpróbálta elragadni. Sherry minden erejével az unokájába kapaszkodott, olyan görcsösen szorongatta, hogy egyáltalán nem érezte a kitört deszkákat, amelyek a fejébe, vállába, hátába, oldalába csapódtak, szögeikkel átszurkálták a bőrét, és kiterjedt, sárga zúzódásokkal körülvett, vérző lyukakat hagytak maguk után. Az asszonyban az sem tudatosult, hogy már kikerült a fürdőkádból. A forgószél valahogy a három gyermekkel együtt felkapta, a levegőbe rántotta. És Laine most kezdett kicsúszni a kezéből.

– Megan, beszéltél anyuékkal? – érdeklődött telefonon Lindsey.

– Nem tudom! – sírt Megan.

– Hogyhogy nem tudod?

– Nem tudom. Nem tudom – csak ezt hajtogatta.

Lindsey nem törődött főnökei kérésével, hogy maradjon, az autójába pattant, átrobogott Forney néptelen utcáin, hunyorogva lesett kifelé az esőtől csíkozott szélvédőn. Diamond Creekig szabad volt az útja, a városka határában azonban mentőjárművek összetorlódott sora tartóztatta fel.
 

Sherry a bokája fölött megragadta Laine duci lábacskáját, és erejét megfeszítve igyekezett visszahúzni magához a kisfiút. Érezte, hogy kicsúszik, és minden energiáját latba vetve, félelmetes kötélhúzásba bonyolódott a tornádóval.

A tornádó hirtelen még dühödtebben szívott magába mindent, majdnem kitépte a kezéből a fiút, de Sherry küzdött, körömszakadtáig harcolt a forgószél ellen. – Nem bírom tartani!

És ekkor a tornádó továbbhaladt. A csata véget ért. A Laine megmentéséért vívott párbaj mintegy négy-tíz másodpercig tartott.

Mihelyt a tornádó elhagyta Diamond Creeket, a környék lassanként megtelt tűzoltó-, rendőr- és mentőautókkal. Az elszakadt vezetékekből sziszegve szökött a gáz, a rendőrök igyekeztek távol tartani a lakosságot az épületektől. Egy intézkedő közeg rárivallt az egyik szomszédra, hogy ne közelítsen Sherryék házához, ám a férfi csak legyintett: – Emberek vannak odabent!

Sherry Enochs az egyik káddal, amelyet nem vitt el a szél

Sherry kábán nézett körül. Laine sírva, remegve ült az ölében, orra-szája csupa sár és homlokzatszigetelő, de egyéb baja – a karján keletkezett karcolást leszámítva – nem esett. Ám Connornak és Abigailnek se híre, se hamva. Az asszony kereste volna őket, de nem bírt felállni. Meglátta a szomszédját, segítségért kiáltott.

– Mindjárt kihúzom, csak előbb át kell vergődnöm ezen a romhalmazon.

Milyen romhalmazon? Azután Sherry ráeszmélt, hogy elvileg most nem is láthatná a férfit, hiszen a fürdőszobának nincs ablaka. Egyáltalán: hová lett a fürdőszoba? Ahogy körülnézett, rájött, hogy a szabad ég alatt, egy kis lyukba szorulva, nyakig törmelékbe temetve gubbaszt. Miközben a szomszéd küszködött, hogy kiszabadítsa, mások is a helyszínre érkeztek.

– Még két gyerek van itt – mondta Sherry, amint kiadta Laine-t.

Miután kiásták, Laine-nel a karjában, strandpapucsban ácsorogva, döbbenten bámulta a helyet, ahol nemrég még az otthona állt. Semmi más nem maradt az épületből, csak a nagyobbik fürdőszoba, illetve abból egy másfél méteres faldarab, amelynek tetején valami elgörbült cső meg némi deszka fura keresztet formált. Egyébként a földdel vált egyenlővé a ház; maradványai fölött Sherry a hátsó kertbe látott. Ott pedig Connorra, aki mezítláb ténfergett a szétszóródott szögek és üvegcserép között, nyugodtan átgázolt a törmeléken, és nem látszott rajta komolyabb sérülés, csak egy horzsolás a fején. Egy rendőr felkapta, és a kocsijához vitte.

– Még egy van! – kiáltotta Sherry.

A rendőr ismét az összedőlt házhoz sietett, Sherry egyik szomszédját követve, aki gyermeksírásra lett figyelmes. Két egymásnak borult fal zugában leltek rá Abigailre, és kiemelték a szűk résből. Megúszta néhány karcolással és véraláfutással.
 

Lindsey megszámolta a házakat az édesanyja utcájában. A negyedik ház – Sherryéké – helyén csupán egy kupac deszka, gerenda, üveg és zsindely éktelenkedett. A fiatalasszony úgy érezte, minden erő kiszáll a tagjaiból. Azt hitte, az anyja meg a kisfia holtan hevernek valahol a romhalmaz alatt. A rendőrök azt mondták, nem hajthat közelebb a házhoz, úgyhogy felugratott az útpadkára, a gyepre parkolt, azután átszaladt a mezőn, közben elhagyta a cipőjét a sárban. Egy tűzoltó állította meg.

– Az anyám meg a kisbabám! – jajgatott Lindsey. – Ott vannak!

– A nagymama a kisbabával?

Lindsey berontott a szomszédék ajtaján. Az édesanyja ott ült a kanapén, megtépázva, véresen, ölében a fülig szutykos Laine-nel. Ezernyi érzés árasztotta el Lindsey-t. Borzadály, rettenet, megkönnyebbülés és hitetlenség együttesen váltott ki belőle valamiféle ösztönszerű dühöt. Ahogy nővére, Ashley egy lépést tett felé, Lindsey megmagyarázhatatlan módon nekiesett, és addig csépelte, amíg le nem rángatták róla. Akkor végre észre tért. Zokogva vette a karjába Laine-t, majd átölelte az édesanyját.

– Ne haragudj, anyu! Ne haragudj! – ismételgette.
 

Lindsey, az anyja, Sherry és a fia, LaineA tornádó, amely elpusztította Enochsék otthonát, összesen 73 családi házat döntött romba Diamond Creekben, míg némelyik közeli épületet szinte érintetlenül hagyott. Emberéletet szerencsére nem követelt.

Sherry fizikailag rendbe jött, érzelmileg azonban nehezen talál magára. – Mindenünket elveszítettük – magyarázza. – Időről időre összeroppanok. Egyszerűen sírva fakadok.

Laine a tornádó után egy hétig nem volt hajlandó beszállni a fürdőkádba, de most már úgy tűnik, nem hagyott benne nyomot a vihar. A család tagjai leginkább hálásak, és szinte el sem akarják hinni, hogy szeretteik életben maradtak. A tornádó után megtalálták a tizennégy éves, pici chihuahuát, Bellát: épségben, a kosarában, amely a kocsibehajtón ért földet. A pincsi és az összes kiscica az anyjukkal együtt ép bőrrel vészelte át az égiháborút. Csak az aranyhalak vesztek oda.

A család holmijának zöme eltűnt vagy megsemmisült, semmi logika sem látszik abban, hogy mi maradt meg. Sherry üvegangyal-gyűjteménye sértetlenül került elő. Laine pehelykönnyű kiságya el sem mozdult a helyéről, a házbeli felnőttfekhelyek viszont egytől egyig elvesztek.

Nem tudni, hogyan keveredett Connor a hátsó kertbe, miért találták meg Abigailt az előtérben s nem a fürdőszobában, ahol Sherry menedéket keresett a gyerekekkel. Tim Marshall meteorológus szerint nem ritkaság, hogy forgószélbe került csoportok szétszóródnak, és senki sem tudja, ki hogyan jutott oda, ahol megtalálják.

– A tornádóban kavargó törmelék mindent elködösít, az orráig sem lát az ember – mondja. A fülsiketítő zaj is befolyásoló tényező, így könnyen érthető, ha valaki teljesen összezavarodik. Sherry mégis rejtélyesnek tartja, hogy a fürdőkádnak, amelyben meghúzta magát, nem bukkantak a nyomára. Eltűnt, ismeretlen helyre fújta a szél.

A család Meganhez költözött, amíg a régi háztól kőhajításnyira új nem épült. Lindsey-nek minden áldott nap eszébe jut, hogy az édesanyja nem eresztette el Laine-t.

– Persze ez nem lep meg – állítja. – Anyám bármit megtenne, hogy megóvjon egy gyermeket. Bármit.

Vote it up
217
Tetszett?Szavazzon rá!