A fiataloknak sem jó, ha övék a világ

Mi értelme annak, hogy az idősek egyre tovább élnek, ha az ifjabb nemzedékek egyre kevésbé hallgatnak rájuk?

Tizenévesek száguldoznak hódeszkájukon a lesiklópályán, gyerekek sorakoznak fel oktatójuk mögött, több magányos síelő és egy idős házaspár siklik lefelé a lejtőn. A hetvenes férfi könnyedén, magabiztosan és gyorsan jön. Hasonló korú felesége valamivel óvatosabb, jobban odafigyel, egy kicsit lassabb, de az ő mozgásán is látszik a rutin. Mellettük állunk meg félúton lefelé, egy kis lapos részen, ahonnan egy meredek pályaszakaszra lehet rálátni. Szóba elegyedünk, és hamarosan kiderül, csodálatra méltó emberek. Ahogy mondani szokás: „korukat meghazudtolóan fiatalosak”.

Tévképzeteink vannak az idősekről. Sokan úgy gondolnak rájuk, mint ősidőkből itt maradt kövületekre, fura, ósdi lényekre, akik olyan korban születtek, amikor még nem létezett az internet. Talán fizikai állóképességük az egyetlen, amivel elismerést vívnak ki.

Manapság a fiatalság a legfőbb úr. Nemcsak az újdonságokat szabják az ő igényeikre, hanem az egész világot. A szépségideál be van szorítva valahová a huszonöt és a harmincvalahány éves kor közé. Aki valamilyen sikerre törekszik, úgy véli, legkésőbb harmincas éveire el kell érnie. Politikus, zenész és filmszínész csak fiatal lehet, de legalábbis fiatalos. Elárasztják a világot a fiatalok. A ténylegesen fiatalok, továbbá azok, akik szeretnének fiatalok lenni, valamint azok, akiknek az érvényesülése függ tőle.

Ha egy felnőtt, aki koránál fogva képes volna felnőtt módra viselkedni, mégis középiskolásnak adja el magát, az az ő dolga. A világnak ez a fele mindenáron rá akarja erőltetni a maga fiatalságideálját a másik felére, és ez felettébb sajnálatos, de nem könnyű változtatni rajta. Az viszont már valóban aggasztó, hogy a fiatalok (bárkik legyenek is azok) mindezt elfogadják, sőt tetszik nekik.

Ez a tendencia megfoszt bennünket attól, hogy elkövessük a zöldfülüek tipikus hibáit, és hogy tanulhassunk az idősebbektől. A fiataloknak saját érdekükben követelniük kellene: térjen vissza az az idő, amikor az ember csak az évek múlásával, bizonyos élettapasztalat birtokában tett szert jelentőségre.

Nem véletlen, hogy az egész világot akár erőszakkal is megváltoztatni akaró ifjú forradalmárok idősebb korukban rendszerint sokkal inkább azt igyekeznek megóvni, ami már eddig is jó volt ezen a bolygón. Minél idősebb az ember, annál többet tud meg, még ha egyre kevesebbet tanul is.

Az idősebbek nem okvetlenül bölcsek, nincs mindig igazuk, még csak nem is tudnak mindent. Viszont tapasztaltabbak. Ez pedig sokkal értékesebb minden diplománál, doktori címnél és a világhálón barangolásnál, amit az én nemzedékem felmutathat.

A technikai forradalom, a feltartóztathatatlan globalizáció és a rengeteg tudományos felfedezés dacára az emberek olyanok maradtak, amilyenek mindig is voltak, amióta megtanultak fölegyenesedve járni: becsületesek vagy becstelenek, tisztességesek vagy tisztességtelenek, jók vagy rosszak, és így tovább. Ezt pedig sokkal könnyebb megérteni az idősebbé válás által, mint bármely más módon.

Pontosan ezért jár mindenkinek egy olyan időszak, amikor nem várják el tőle, hogy igaza legyen, sőt azt sem, hogy közelebb jusson a sikerhez. Persze ez nem könnyű.

Bármerre megyünk, csak az új nézetek, új eszmék, új felfedezések számítanak. Mintha minden, ami a múltból való, rögtön múzeumi tárggyá válna, bekerülne a többi kihalt élőlény közé.

Ha nem tudjuk jobban megbecsülni idősebb embertársainkat, legalább önmagunkat becsüljük többre.

Az idősek egyre tovább élnek. Nagyszerű lenne, ha az így nyert időt jobban kihasználnánk. Nem nekik válna javukra, hanem nekünk.

Vote it up
12
Tetszett?Szavazzon rá!