A fotel

Sok tétovázás után végül megvettem, és váratlanul megismertem az otthonosság érzését

Kapcsolódó cikkek

A fotelt egy olyan üzlet kirakatában láttam meg, mely előtt gyakran elmegyek. Mihelyt megpillantottam, az a zsigerekig ható vágy vett erőt rajtam, amitől földbe gyökerezik az ember lába, és bizsergés lesz úrrá rajta, akár az első szerelemnél. Egyszerűen kellett nekem ez a fotel.

Az üzlet tulajdonosa által „női olvasószék”-nek elnevezett bútordarab kisebb méretű, legömbölyített karfájú és kecsesen ívelt támlájú kárpitozott karosszék volt, túltömött párnával. A sűrű szövésű téglavörös vászon és virágmintás szövet hetyke kombinációja elevenséget vitt bele.

Nekem azonban nem volt szükségem a női olvasószékre. Ami igazán fontos volt számomra – első saját otthonom megszerzése – már-már a beteljesülés határán állt. Néhány évvel azelőtt mentem férjhez, első gyermekem akkor volt egyéves, s meg voltam győződve róla: itt az ideje, hogy saját otthonomban lakjak.

Robot és engem már csak három hét választott el a költözéstől, amikor megpillantottam ezt a fotelt. Minden megtakarított fillérnek helye volt: kettőnk várható jövedelmét a jelzálogkölcsön törlesztésére és olyan praktikus tárgyak beszerzésére irányoztuk elő, mint a vízmelegítő vagy egy lámpa abba a szobába, ahol nem volt természetes világítás. Ötletszerű kiadásoknak nem volt helye a költségvetésünkben. Különben is, épp elég fotelünk volt.

Ezt a fotelt azonban nemcsak én használnám – nagyon szeretek olvasni –, de otthonunkba is jól illene. Színe tökéletesen harmonizál az elülső szobában levő kandalló kopottas téglájával, s a méretarányok is megfelelőek.

Úgy éreztem, a karosszék megvétele igencsak ellentmond mindama gondos tervezésnek, ami végigkísérte a szükséges anyagiak összekuporgatását és a ház kiválasztását. Inkább a lélek himnusza volna, mintsem a célszerű befektetés harsány indulója.

Bementem a boltba, hogy megtudakoljam az árát. Hatszáz-egynéhány dollár volt. – Ó! – mondtam levegő után kapkodva, és sietve távoztam az üzletből. Egy hét múlva a fotel eltűnt, és én mindössze enyhe sajnálkozást éreztem. Újra a termeszek elhárítására és a házbiztosítás kérdéseire összpontosítottam figyelmemet.

Aztán, alig nyolc nappal a költözésünk előtt a fotel újra megjelent a kirakatban. – Nézd csak, megint itt van – mondtam lányomnak, Carlynnak, aki fürkésző tekintettel nézett rám a gyerekkocsiból. Egy hét múlva a fotel ismét eltűnt.

Mikor aztán másodszor is visszakerült a kirakatba, berontottam a boltba, és megkérdeztem, mi történt. A tulajdonos nevetett. – Mindenki, aki bejön ide, rögtön meg akarja venni ezt a fotelt – felelte. – De mihelyt hazaviszik, látják, hogy kirí a környezetből. Mert téglavörös, és nem igazi vörös.

– Téglavörös – ismételtem gépiesen.

– Hallgasson ide – mondta erre a tulajdonos –, tudom, hogy maga már egy ideje nézegeti ezt a fotelt. Ha kifizeti nekem azt a kétszáz dollárt, amibe a felújítása került, és megígéri, hogy nem hozza vissza, akkor a magáé. Elegem van ebből a hercehurcából. – Nyomban lecsaptam a pultra a hitelkártyámat, azzal a diadalmas érzéssel, hogy a világegyetem az én pártomon van.

Hátravolt még persze a kérdés, hogy a férjem is az én pártomon lesz-e. A házkeresés szüntelen kompromisszumkészséget kívánt. A fárasztó folyamat egész ideje alatt nagy szerepet szántunk a konzultációknak. A tárgyalások úgy zajlottak, mint két állam kormánya között, amikor a két fél fokról fokra jut el a kitűzött célok kölcsönös elfogadásáig. Előzetes említés nélkül megvenni a fotelt – annak tudatában, hogy nem lehet visszavinni – kétségkívül hitszegésnek minősült.

Vettem egy fotelt – jegyeztem meg könnyedén, mintha csak egy kiló kenyér vagy egy pár zokni vásárlásáról számolnék be

Mikor Rob aznap este hazaért, először nem is vett észre semmit. Pedig a női olvasószék ott állt bérelt házunk közepén, a csomagolásra szánt dobozok kupaca előtt. – Vettem egy fotelt – jegyeztem meg könnyedén, mintha csak egy kiló kenyér vagy egy pár zokni vásárlásáról számolnék be.

Rob körbejárta a fotelt, aztán beleült és hátradőlt. Visszafojtott lélegzettel vártam. – Kényelmes – jelentette ki. – Tetszik.

Nagy meglepetésemre nem kérdezte, mennyibe került, és a szükségességét sem firtatta. Fellélegeztem. – Tudtam, hogy tetszeni fog – füllentettem. Valójában meg sem fordult a fejemben, mit szól majd hozzá.

Alig egy hónappal azután, hogy beköltöztünk új házunkba, a lányom lerókázta a fotelt és engem. Az éjszaka kellős közepén vittem őt oda. Lázas volt, izzadt, és nem tudott aludni. Az egyik pillanatban még anyai érzések töltöttek el, a másik pillanatban savanyú szagú nedvesség józanított ki.

Megtántorodtam az undortól. – A fotelem! – kiáltottam. Eltelt néhány ellentmondásos érzelmekkel teli pillanat, mire elfeledkeztem a székről, és figyelmem gyermekem felé fordult.

Aztán visszaültem, magamhoz szorítottam Carlynt, és tarka képek kavarogtak a szemem előtt. A fotelemet láttam, amint tönkremegy a sok ugrálástól, vizes, festékes lesz, s amint könnyek áztatják. Láttam vegytisztítás és folttisztítás után, tarkamintás pamutszövettel, fehér anyaggal, vagy kék színű sűrű vászonnal, meg kockás szövésű pamutvászonnal áthúzva. Elgondoltam, hogy új házak új szobáiba kerülve, összegyűjti majd a történelem különböző rétegeit.

Tudtam, hogy fel kell állnom, hogy megfürdessem beteg lányomat, és hogy beindítsam a mosógépet. De előbb át akartam élni, milyen érzés ott lenni, ahol vagyok, gyermekemmel a karomban, a fotelemben ülve. Végtére is lett saját házam, de igazán ebben a fotelben éltem át azt, amire oly régen vágytam – az otthonosság tartós, erőteljes érzését.

Vote it up
Értékelje a cikket!
Tetszett?Szavazzon rá!