A hálás Medve

Alan Letang, a Horvátországba szerződött kanadai jégkorongozó segít megfékezni a fiatalok közti erőszakot a helyi iskolákban

Kapcsolódó cikkek

A 36 éves Alan Letang, a kanadai nemzeti hokiválogatott korábbi játékosa nyolc éve jött Európába, miután sok éven át játszott kanadai ligacsapatokban. Öt évet töltött német és osztrák csapatoknál, majd Horvátországban telepedett le, és azóta a Medveščak (Medvék) csapatát erősíti.

A zágrábi szurkolók lelkesedése és támogatása felülmúlt mindent, amit addig bárhol hallott vagy látott. – A csapatunk lemaradt, mégis énekelnek és buzdítanak, mintha fényes győzelmet aratnánk – meséli a hokis. – Amikor ezt először tapasztaltam, kérdezgettem a csapattársakat, hogy miért van ez. Azóta tudom. Egy szempillantás alatt Medve lettem. (A csapat Zágráb egy városrészéről kapta a nevét, amit viszont az ottani, időközben betemetett Medve-patakról neveztek el. Innen ered a csapat „Medvék” beceneve.)

Letangot rövidesen kinevezték a hokicsapat kapitányának, és minden fiatal jégkorongozó példaképe lett Zágrábban. 2010-ben őt választották meg a UNICEF Stop Violence Among Children (Állítsuk meg a gyerekek közötti erőszakot) program szóvivőjének, amelynek célja az erőszak megelőzése az iskolákban.

Megtiszteltetésnek tekinti, hogy a UNICEF szóvivője lehet. – Beszélgetünk a gyerekekkel az iskolákban, mert a hallgatás a legrosszabb. A probléma megoldásához fontos megbeszélni a dolgokat – mondja Letang, egy tízéves fiú és egy hétéves kislány édesapja. – Az is fontos, hogy folyamatosan tudatosítsuk: az erőszak megtörténik, sokszor akár karnyújtásnyira tőlük, és hogy harcolnunk kell ellene.

Alan Letang
Született: 1975. szeptember 4.
Születési hely: Renfrew, Ontario, Kanada
Foglalkozás: jégkorongozó
Lakhely: Zágráb, Horvátország
A legfelemelőbb pillanatok: A gyermekei születése, játszani a kanadai válogatottban
1. kívánság: Sikerrel járni az iskolai erőszak megfékezésében, hogy minden gyermek (beleértve az övéit is) békésebb gyermekkort élvezhessen
2. kívánság: Nyugdíjba vonulása előtt sikeres tűzoltó lehessen

Letang és a Medvék közül többen aktívan részt vesznek az adománygyűjtésben a gyermekek közti erőszak megfékezését célzó tevékenység számára, amely több mint 260 horvátországi iskolában zajlik majd. Tavaly karácsony előtt – lelkesen – árulták a UNICEF karácsonyi üdvözlőlapjait. – Egy meglehetősen durva sport művelői segítenek megoldani az erőszak problémáját a saját erőfeszítéseikkel és példamutatásukkal – mondja Letang.

Letang négyfős családja nagyon szeret Horvátországban élni. – Ami a legjobban tetszik nekem Horvátországban, az az életforma. Az emberek oldottak, nem túlterheltek a munkától, és társaságkedvelők. Mindenki nagyon kedves hozzánk. Még mindig nem beszélünk horvátul, de így is mindenki barátként fogad bennünket, nem idegenként.

Érdekes tervei vannak arra az időre, amikor majd abbahagyja a jégkorongozást: abban bízik, hogy foglalkozást válthat, és tűzoltó lesz, remélhetőleg a horvát fővárosban. – Még Kanadában, gyerekkoromban, az egyik barátom papája tűzoltó volt, és mi sokszor játszottunk a tűzoltóállomáson – emlékezik vissza Alan. – Akárcsak a hoki, a tűzoltás is csapatmunkát, kiváló erőnlétet és sok gyakorlást igényel. Az Egyesült Államokban volt lehetőségem önkéntes tűzoltónak lenni, tehát már kipróbáltam ezt az életet. Zágrábban nagyon jó élni, és ha egy kanadai itt segíthet a tűzoltásban, az nekem megtiszteltetés lesz.

Vote it up
275
Tetszett?Szavazzon rá!