A hódító

Mi történik, ha egy mutatós, a világ túlsó feléről származó akváriumi hal elszabadul az Atlanti-óceánban?

Kapcsolódó cikkek

A kristálytiszta, türkizkék vízen szelíden ringatódzik hatméteres búvárcsónakunk a Bahamákhoz tartozó Great Exuma-sziget közelében. Hamarosan víz alatti expedícióra indulok Mark Hixon tengerbiológussal, hogy felkutassunk és befogjunk egy tűzhalat. A faj angol neve lionfish (oroszlánhal), mert legyezőszerű mellúszói oroszlánsörényre emlékeztetnek. Tudományos neve Pterois volitans, és igen népszerű a trópusi halakkal foglalkozó akvaristák körében.

Mielőtt a vízbe ugrunk, Hixon még egyszer figyelmeztet: – Ha találunk egyet, maradjon távol tőle! A mérgező tüskék szúrása miatt könnyen kórházba kerülhet – és innen a legközelebbi is csak repülőgéppel érhető el.

– Ugye nem gondolta meg magát? – kérdezi végül mosolyogva.
 

Azért utaztam a Bahamákra, hogy Hixonnal töltsek némi időt. A kutató egy olyan jelenséget tanulmányoz, amely szerinte „minden idők legpusztítóbb tengeri inváziója” lehet. Hixon és más szakértők most azt kutatják, miként lehetne megállítani a tűzhalak robbanásszerű terjeszkedését, ahogy ez a gyorsan szaporodó, itt nem őshonos faj a Karib-tenger és az Atlanti-óceán mind nagyobb területeit hódítja meg.

Tíz éve még ritkán lehetett tűzhalat látni az Atlanti-óceánban. A mutatós gesztenyevörös csíkozású, átlagosan 30 centis halak, amelyek áttetsző, tollszerű úszói tűhegyes, mérgező úszósugarakat rejtenek, a Karib-tengertől jó 16 ezer kilométerre, a Csendes- és Indiai-óceánban őshonosak. – Hirtelen azonban megjelentek az Atlanti-óceánban is – mondja Hixon. – Ez olyan, mintha jegesmedve bukkanna fel Hawaiin.

Biztos, hogy nem úszva érkeztek, és az is kizárható, hogy hajók ballasztvizében jutottak volna ilyen távolra. – De akkor hogyan kerültek ide? – kérdezem. Hixon elmosolyodik, belekortyol hawaii sörébe, aztán elmesél egy elképesztő történetet. (Senki sem tudja bizonyítani, hogy megtörtént.) Dél-Floridában kezdődött 1992-ben, mondja, az Andrew hurrikánnal. Ez az 5-ös erősségű szélvihar, a század harmadik legerősebb hurrikánja óránként 250 kilométert is meghaladó sebességű széllökéseivel augusztus végén csapott le a szárazföldre, ahol otthonok ezreit zúzta össze – és néhány akváriumot is.

– Állítólag összetört egy olyan magánakvárium is, amelyben hat vagy hét tűzhal élt – magyarázza Hixon. – E halak a Biscayne-öbölbe kerültek, és ott rögtön hozzákezdtek ahhoz, amihez az invazív fajok nagyon jól értenek: az evéshez és a szaporodáshoz.

Egyes tudósok szerint valószínűbb, hogy a tűzhalakat maguk a tulajdonosok engedték szabadon, mert mohó kedvenceik gyorsan felfalták akváriumaik összes kisebb lakóját. A DNS-vizsgálatok szerint az Atlanti-óceánban megjelent egyedek Nyugat-Indonézia környékéről származnak, ahol gyakran fognak be tűzhalakat akvarisztikai célokra. Akárhogyan jutottak is el az Atlanti-óceánba, a számuk elképesztő gyorsasággal nőtt. Mivel e vizekben nincs természetes ellenségük, példátlan gyorsasággal szaporodnak. A Bahamák környékén egyes tudósok hektáronként 400-nál is több tűzhalat találtak.

Találkoztak már a faj egyedeivel északon Massachusettsnél, délen pedig Mexikó és Panama partjainál is. – Korábban soha nem hódított meg ilyen gyorsan halfaj ilyen óriási tengeri területeket – állítja Paula Whitfield, az amerikai Országos Oceanográfiai és Légkörkutató Intézet (NOAA) munkatársa. A tudósok már a Golf-áramlatban is találtak megtermékenyített tűzhalikrákat.

Egyes karibi halászok már arról számolnak be, hogy a tűzhalak miatt kevesebbet tudnak kifogni megszokott fajaikból, például a csattogóhalakból és a fűrészes sügérekből. Hixon és munkatársai megfigyelték, hogy egy tűzhal 30 perc alatt 20 kisebb halat falt fel. – A legrosszabb azonban az, hogy sáskarajként eszik át magukat a zátonyokon – kesereg Hixon, aki egyébként a korallzátonyok szakértője. Mivel a tűzhalak felfalják a növényevő halakat, amelyek meggátolják, hogy a moszatok ellepjék és megfojtsák a sérülékeny zátonyokat, félő, hogy bajt hoznak az amúgy is veszélyeztetett ökológiai rendszerekre.
 

Kicsit szorongva és idegesen üldögélek Hixon csónakjában. Hamarosan megpillanthatom az egyesek által csak „Halkenstein”-nek nevezett állatot. Végül belevetem magam a Great Exuma körüli 3-6 méter mély vízbe, és légzőpipámmal a felszínen úszva követem a könnyűbúvár-felszerelést használó Hixont, aki két hálóval próbál majd elkapni egy tűzhalat. Néhány perccel később már egy mesterséges zátony felett lebegek, amelyet Hixon és munkatársai építettek betontömbökből. Olyan, mintha apró lakóház állna a homokos tengerfenéken, s színpompás lakói – tarka papagájhalak, neonkék korallsügérek és találóan elnevezett ajakoshalak – tűnnek fel és el a korallal benőtt zátony zugai körül. Tűzhalat azonban nem látunk.

Majd Hixon bevilágít egy hasadékba, aztán jelez, mire közelebb úszom. Csaknem félméteres tűzhal bámul vissza ránk, pávaként széttárva fenséges úszóit. Bár a halat általában nem tartják agresszívnak, képtelen vagyok kiverni fejemből a hal szúrásától súlyosan megsérült halászokról és búvárokról szóló rémtörténeteket.

Bruce Pardy floridai búvártúra-szervező elmesélte, hogy amikor megszúrta egy tűzhal, a tenyere skarlátvörös lett és hatalmasra dagadt. – Olyan iszonyatosan fájt, hogy le akartam vágni a kezemet – mondta. Great Exumán egy halász bevallotta, hogy egy szúrás után „úgy bőgött, mint egy csecsemő”. Az egyik internetes oldalon azt írták, hogy „a tűzhal szúrása rosszullétet, légzési nehézségeket, bénulást, görcsöket és ájulást okozhat”. Majd a szöveg így folytatódott: „Ritka esetekben a szúrás halálos kimenetelű is lehet.”

Amikor végre szemtől szembe láthatom a Pterois volitanst, meg kell állapítanom, hogy gyönyörű. Testén vörös, fehér és aranyszínű csíkok csillognak, finom, áttetsző uszonyait lengeti az enyhe áramlat. Már csak karnyújtásnyira vagyok tőle – ennél közelebb nem merészkedem –, de ő nem fél, s egyenesen a szemembe bámul. Szívesen megérinteném, ha nem tudnék a 18 jól álcázott úszósugárról, amelyek mindegyikéhez két méregmirigy kapcsolódik.

Aztán felfedi valódi természetét. Úszóit széttárva „megbabonáz” egy kis ajakoshalat, és lassan a zátonyhoz szorítja gyanútlan áldozatát. Aztán villámgyorsan előrelendül, szájába szippantja a kisebb halat, és egy pillanat alatt lenyeli. Most már értem, miért nevezik sokan – köztük Hixon is – „tökéletes evőgépnek” a tűzhalat.

Mark Albins  a Bahamákhoz  tartozó Great  Exuma-sziget kör- nyékének gyarapodó  tűzhal-populációját  térképezi felMiután Hixon befogja a halat, és visszatérünk a csónakba, elmeséli, hogy láttak már olyan esetet is, amikor egy tűzhal saját teste kétharmadának megfelelő méretű halat is megevett. Hixon egyik munkatársa, Mark Albins pedig kísérletileg állapította meg, hogy néhány kutatózátonyon a tűzhalak falják fel az őshonos halfajok ivadékainak a nyolcvan százalékát.

Már a Perry Intézet tengerbiológiai laboratóriuma felé száguldunk, amikor megkérdezem Hixontól, mit gondol, megfékezhető-e az invázió. – Láthatta, hogyan szippantják fel ezek a nyavalyások a zátonyok őshonos halait – feleli. – Pesszimista vagyok, de még nincs veszve minden.
 

A térségben számos tudós és kormánytisztviselő dolgozik a rejtély megfejtésén – ám egyelőre a tűzhal áll nyerésre.

A Perry Intézetben találkozom Paul Sikkellel, az Arkansasi Állami Egyetem tengeri parazitológusával, aki tűzhalakat boncol, remélve, hogy talál valahol egy „repedést a pajzsukon”. Minél több élősködő támadja meg őket, annál sebezhetőbbek a halak. A mikroszkópba pillantva azonban bosszús kiáltás tör ki belőle: – Nem hiszem el! Ezek a legtisztább halak, amelyekkel valaha is dolgom volt! EGYÁLTALÁN nem látok élősködőket!

Tűzhalak–Tudósok 1:0.

Hixon és mások a cápáktól kezdve a tengeri sügérekig sokféle halat próbáltak rávenni a mérgező betolakodók felfalására, mindhiába: egyik sem tanúsított érdeklődést. Bruce Purdy egy ízben közvetlenül a híresen falánk zöld muréna elé lógatott egy tűzhalat. – A muréna odakapott, megszúrta magát az egyik úszósugáron, és rögtön fel is adta – emlékszik vissza Purdy.

Tűzhalak–Tudósok 2:0.

A térség egyes tengervédelmi hivatalai és szervezetei konzorciumot hoztak létre, hogy az a tűzhalinvázió „korai figyelmeztető-rendszereként” szolgáljon. Tagjai közé tartozik a floridai Key Largóban működő Reef Environmental Education Foundation (REEF) is. 2009 januárjában egy búvár arról értesítette az alapítvány akkori igazgatóját, Lisa Mitchellt, hogy tűzhalat látott a tízezer négyzetkilométeres Florida Keys Nemzeti Tengeri Rezervátumban.

A REEF munkatársai másnap a jelzett helyen, egy hajó roncsánál megtalálták és befogták a tűzhalat. – Tudjuk, hogy nem távolíthatjuk el az összes tűzhalat, de meg akarjuk akadályozni, hogy „megvessék a lábukat” a közelünkben – mondja Mitchell.

Befogással és irtással már nem lehet megállítani a tűzhalinváziót, egyes kormányok ritkítási programokkal igyekeznek legalább lassítani. A helyi halászokat is felvilágosítják arról, hogyan kell biztonságosan elfogni és elpusztítani a halat. Sok szakértő szerint a tűzhalak számának kordában tartását megoldaná, ha egyszerűen megennénk őket. Egyes nassaui éttermekben már meg is jelent az újdonságként kínált tűzhal. Ám hamarosan kiderült, a bahamaiak nem szívesen fogyasztják a sokuk által csak „mérgező hal” néven emlegetett fajt.
 

Megkérdezem Great Exuma neves séfjét, Susan Gordont, vacsorázna-e velem tűzhalat, mire ő harsányan felkacag: – Kizárt! Én ugyan hozzá nem nyúlok ahhoz a halhoz!

Az úszósugarak eltávolítása után a tűzhal már teljesen veszélytelen, magyarázom, és a főzés amúgy is semlegesíti a mérgét. Erre a séf vonakodva bár, de elvállalja. Paul Sikkel egy 45 centis, termetes tűzhalat hoz, amelyről eltávolította az összes tűhegyes úszósugarat. Gordon is megígéri, hogy megkóstolja – „ha a magáé az első falat”.

Helybéliek és tengerbiológusok pillantásának kereszttüzében Susan kifilézi, palacsintatésztába mártja, utána pedig kisüti a halat, majd zöldcitrom levével, valamint zúzott fokhagymával ízesíti. 

 Ahogy számhoz emelem a villát, eszembe villan, hogy Hixon megmondta: a legközelebbi kórház is csak repülőgéppel érhető el.

A hal húsa omlós, és majdnem édes, olyan, mint a fűrészes sügéreké. – Finom! – jelentem ki, és máris újabb falatért nyúlok. Gordon habozik, de aztán ő is megkóstolja. A véleménye: – Mmmmm!

Közönségünk helyeslőn bólogat. Azt hiszem, meggyőztük őket, hogy a megfelelően elkészített tűzhal nem csak ártalmatlan étel, hanem finom is. De hogy teljesen elkábítsam őket, bevetem a csodafegyvert is: – Ázsiában egyébként igen hatásos afrodiziákumnak tartják a tűzhalat.

Még ma is hallom a kacagást, és látom magam előtt a széles mosolyokat. Szerző–Tűzhalak 1:0.

Egy felfedezés nemrég ismét megriasztotta a tűzhalinvázió megfékezésén fáradozó tengerbiológusokat. James Morrison, a NOAA munkatársa és kollégái egy tanulmányt tettek közzé, amelyből kiderül, hogy a nőstény tűzhalak évente kétmillió ikrát is rakhatnak. A tűzhalak, valamint az inváziójuk megfékezésén fáradozó tudósok közötti verseny így még kiélezettebbé vált.