A hajkorona adottság

A csodaszereket forgalmazók ígéreteivel ellentétben a hajszálak számát a veleszületett alkat dönti el

Kapcsolódó cikkek

A fésű olyan tárgy, amelynek a láttán egy pillanat alatt ki tudok jönni a sodromból. Nálunk reggelenként a királylányok ötfős családi csapata kritikus perceket pazarol el vele – miközben az élet legfőbb kérdéseit („így hogy nézek ki?”) vitatják meg.

A fésülködésnek persze feltétele a sörény. Próbálják is a lányaim kiszedni belőlem, mit lehetne tenni, hogy még dúsabb legyen.

Lényegében semmit. A csodaszereket forgalmazók ígéreteivel ellentétben egy egészséges embernél a hajszálak számát, elérhető hosszát, élettartamát egy dolog dönti el: a veleszületett alkat. Azaz hogy a hajszálakat előállítani képes mintegy ötmillió szőrtüsző (más néven hajhagyma) hol és hogyan viselkedik.

Ezek a kis jószágok ott üldögélnek a fejbőrben, és még a leghajdúsabb életkorban is csak töredékük, százból legfeljebb három-négy érez késztetést arra, hogy hajszálat növesszen. Ráadásul egy hajszál naponta egyharmad millimétert nő, azaz egy 70-80 centiméteres példány előállítása akár hat évbe is beletelhet. A hajszál ezután még három-négy hónapig múlatja az időt, aztán kihullik, hogy helyet készítsen utódjának. Gond csak akkor van, ha az utánpótlás késik, vagy ha több hullik ki, mint amennyi nő.

Számoljunk egy kicsit! Ha az embernek az átlagosan százezer (szőkéknek pár tízezerrel több, feketéknek kevesebb) hajszála átlagosan 2500 napig él, és egyenletesen váltják egymást, akkor naponta 40 hajszálnak alapjáraton is ki kell potyognia. (Ez hosszú hajszálaknál feltűnőbb. Különösen, ha a mosdóba hullanak.)

A növesztéssel ellentétben a hajhullást könnyebb előidézni. A hajhagymák hajlamosak a legkülönbözőbb hatásokra abbahagyni a hajszálnövesztést. Ráadásul egyszerre egy nagyobb területen kezdenek el sztrájkolni. Ennek a jele a haj ritkulása vagy nagyobb arányú hajhullás esetén a kopaszodás.

A nők megbízhatóbbnak tartják azt a férfit, akinek a haja androgén kopaszodásra utal

A leggyakoribb típust, az androgén (férfitípusú) kopaszodást a tesztoszteron hormon egyik származéka (DHT) okozza. A hajhagymák undorodnak a DHT-től, sorvadni kezdenek tőle. Jellegzetesen először a halántékon és a fejtetőn. Anyai ágon öröklődik, így nem tehet róla a delikvens. Jó hír viszont, hogy egy felmérés szerint a nők megbízhatóbbnak és rokonszenvesebbnek tartják azt a férfit, akinek a hajzata androgén kopaszodásra utal. Aki ragaszkodna hajszálaihoz, hatásos gyógyszerekkel: finaszteriddel és minoxidillel tehet próbát. (Igaz, az előbbi impotenciát okozhat, az utóbbi pedig nagyon drága.)

A fránya nemi hormonok (vagy azok hiánya) a szebbik nemnél is előidézhetnek hajhullást, ami ellen ösztrogénpótlással, antiandrogén szerek és minoxidil alkalmazásával lehet védekezni.

Fejszerte okoz hajritkulást a telogen effluvium, ami azt jelenti, hogy a hajhagymák egy időre abbahagyták a hajnövesztést. Ennek hátterében súlyos betegség, műtét, fogyókúrák, stressz, pajzsmirigy-betegségek, vashiány, vérszegénység állhat. Gyógyszerek, elsősorban vérnyomáscsökkentők, görcsgátlók, alvadásgátlók is okozhatják. A marokszám hulló haj okozta elkeseredést talán enyhítheti, ha az illető tudja: amikor a hajhagyma működését zavaró ok megszűnik, a haj visszanő.

Ritkábban a haj körkörösen hullik ki. A foltos kopaszodás (alopecia areata) oka autoimmun reakció a hajhagymákkal szemben. Ha csak egy-két folt alakul ki, egy éven belül magától is többnyire elmúlik. Az alopecia areatát meg kell különböztetni a fejbőr gombás fertőzésétől. Az előbbire inkább sima, hajszálmentes folt a jellemző, az utóbbinál a fejbőr vörös, a nyirokcsomók megnagyobbodtak. Ilyenkor nem szabad az embernek bőrgyógyászosdit játszania! Ha ugyanis a gombát nem kezelik, a fejbőr hegesedhet és a haj soha nem fog már visszanőni. Ezért körkörösen hulló haj esetén ne várjon, hanem menjen a dokihoz!

Vote it up
231
Tetszett?Szavazzon rá!