A hulladék megszállottja

Az olasz Rossano Ercolini lelkiismeretes tanár, de tanítás után környezetvédelmi aktivistává vedlik át

Kapcsolódó cikkek

Rossano Ercolini nem úgy fest, mint akinek a szenvedélye a hulladék. Az 58 éves Ercolini kedves tanár benyomását kelti – és valóban az is. Napközben elemi iskolásokat oktat az olaszországi Capannoriban. De ezen a délutánon a kaliforniai San Franciscóban van, hogy átvegye a tekintélyes Goldman környezetvédelmi díjat (a 150 ezer amerikai dollárral járó „Zöld-Nobelt”), amiért milliók gondolkodását formálta át a hulladékkal kapcsolatban. – A hulladék – fejtegeti – emberi találmány. Akkor termelődik, ha nem megfelelően bánunk az erőforrásainkkal.

Ő ezt elítéli – s ez a hozzáállása a gyermekkorából ered. Egy földbérlőből gyári munkássá lett apa fiaként olyan családban nőtt fel, amelyben a takarékosság szükségszerű erény volt. Az ételmaradékot a következő étkezéseknél is felhasználták, vagy az állatokat etették vele. Az elvásott cipőt, szakadt ruhát megjavították.

Gyermekként Ercolini sokat csatangolt szülővárosa környékén: Capannori Olaszország egyik legnépesebb vidéki körzetében, egy völgyben fekszik, Firenzétől mintegy 75 kilométerre nyugatra.

A középiskolában őt is magával ragadták az 1970-es évek diákjogi tüntetései; amikor megafont nyomtak a kezébe, rájött, van tehetsége ahhoz, hogy tömegek előtt beszéljen. Érdeklődése a húszas évei elején fordult a környezetvédelem felé, amikor a hatóságok azzal álltak elő: szemétlerakót hoznak létre a város határában. – Úgy éreztem, az otthonomat fenyegeti veszély – idézi fel.

Ercolini az élére állt ennek a küzdelemnek, amely azzal végződött, hogy a szemeteskocsikat máshová irányították. Ettől kezdve kettős életet élt – iskolaidőben lelkiismeretes tanár volt, a tanítás végeztével elszánt környezetvédelmi aktivista. De csak 1994-ben fordult a figyelme újra a hulladék felé, amikor a hatóságok bejelentették: szemétégetőt terveznek építeni Capannoriban.

A szemétégetőknek akkor már régóta rossz hírük volt a káros füstjük miatt, de az újabbakról azt állították: jóval kevésbé szennyezték a környezetet. Még az olasz Zöld Párt is úgy nyilatkozott, hogy a hulladékégetés környezetbarátabb megoldás, mint a hulladéklerakás.

Ám Ercolininek kétségei voltak. Tudta, hogy a projekt támogatói közül sokaknak érdekük fűződik ahhoz, hogy bagatellizálják a veszélyeket. Ám ő ezenfelül eleve gyűlölte a szemétégetés gondolatát is.

– Emberek halnak meg, mert nincs mit enniük – csattan fel. – Mi pedig el akarjuk égetni azt, ami hasznos erőforrás lehetne! – Tudta jól, hogy egyes helyeken az újrahasznosítás segített megőrizni ezeket az erőforrásokat. Azonban Olaszország-szerte a hulladék szinte teljes egészében veszendőbe ment.

Elkezdett utánaolvasni a szemétégetésnek meg az alternatív megoldásoknak, és előadásokat tartott arról, amit megtudott. Aztán 1996 januárjában meghívott egy elismert szakembert – Paul Connett New York-i kémiaprofesszort és környezetvédőt –, hogy tartson előadást Luccában. A hallgatóság feszülten figyelt, amint Connett azt fejtegette, hogy még a legkorszerűbb szemétégetők is szennyező anyagokat bocsátanak ki, illetve felhívta a figyelmet a rákos megbetegedések és a születési rendellenességek növekvő számára.

Ezt követően százával csatlakoztak az emberek a tiltakozásokhoz. Capannori polgármestere Ercolinit nevezte ki a városi hulladékkezelő cég, az ASCIT igazgatójává. És 1997-ben a regionális kormány elvetette a szemétégető tervét.

Ám Ercolini győzelme korántsem volt teljes. Egy évvel később erőszakkal eltávolították az ASCIT éléről. A Zöld Pártot is otthagyva néhány hasonlóan gondolkodó barátjával létrehozta az Ambiente e Futuro (Környezet és jövő) nevű szervezetet. Országszerte tiltakozásokat kezdtek a szemétégető-projektek ellen. És megpróbálták rávenni Capannoriban a hivatalos szerveket, hogy kötelezzék el magukat a természetvédelem mellett. 2004-ben Ercolini egyik szövetségese, Giorgio del Ghingaro lett a város polgármestere. Ercolinit tanácsadóként szerződtetve az új vezetés felkérte a lakosokat, hogy különböző színű zsákokba gyűjtsék az egyes hulladékfajtákat, amelyekért aztán furgonok mentek házhoz. Pár éven belül Capannoriban az újrahasznosított hulladék aránya meghaladta a 80 százalékot.

Időközben Ercolini egy új nemzetközi mozgalomra figyelt fel, a Zero Waste-re (Nulla hulladék), amely arra ösztönzi a közösségeket, hogy az újrahasznosítás, a komposztálás, a jobb terméktervezés és a kevesebb csomagolás együttes alkalmazásával tűzzék ki célul: teljesen kiküszöbölik a hagyományos szemétlerakást. Ercolini és Paul Connett sürgette del Ghingarót, hogy határozzák el: 2020-ra megvalósítják a Zero Waste-et. A polgármester beleegyezett – és Capannori lett az első európai közösség, amely a gyakorlatban is belevágott ebbe. Azóta több mint 120 olasz város kötelezte el magát a Zero Waste mellett.

Akik ismerik Ercolinit, mind kiemelik mélységes odaadását. – Elképesztő a teljesítménye – állítja a Goldman-díj ügyvivője, Lorrae Rominger. – Különösen ha meggondoljuk, miféle politikai és vállalati érdekek álltak a szemétégetők mellett.

Ercolini a díjjal járó pénzből tervezi finanszírozni a környezetvédelmi tevékenységét, de a rendes állását továbbra is megtartja. – Lehet, hogy nem én vagyok a legjobb tanár – mondja –, de a diákjaimnak a legjobbat igyekszem adni.

Vote it up
216
Tetszett?Szavazzon rá!