A keskeny zöld sáv

A hidegháborús német határsáv távol tartotta az embereket, ám ezzel csodálatos lehetőséget teremtett az élővilágnak

Megjelent: 2011. június

Kapcsolódó cikkek

Frobel vállat von, majd elneveti magát. A nagy kelet–nyugati kémjátszma az eurázsiai lappantyú párosodási szokásainak fényében teljesen szürreálisnak tűnik fel előtte.

Frobel igazság szerint éppoly jól ismeri a határvidéket, akár a legtöbb kém. Egy lelkes biológiatanár ösztönzésére ő és diáktársai az 1980-as évek elején elhatározták, hogy 140 kilométernyit feltérképeznek a határvonalból. Tömegével fedeztek fel nem csupán ritka madarakat, de pillangókat, tavi élőlényeket, növényeket és fákat is, melyek Németország más részein eltűnőfélben voltak a rovarölő szerek használata, az útépítések és a mocsarak lecsapolása miatt.

Frobel kapcsolatba lépett keletnémet ornitológusokkal, és egyszeriben a Stasi látókörében találta magát. Minden lépése dokumentálva van a róla szóló 120 oldalas titkosszolgálati dossziéban, melyben olyan megjegyzések olvashatók, mint „F az érdemi irányítója a környezetvédelem témája ürügyén folytatott, határon átívelő, ellenséges tevékenységeknek”.

Egy hónappal az után, hogy 1989 novemberében leomlott a fal, Frobel és keletnémet madármegfigyelő barátai konferenciát szerveztek, hogy megvitassák, mihez lehetne kezdeni a halálsávon tenyésző élővilággal. – Azt gondoltuk, talán ha harminc ember összejön – meséli Frobel –, de miközben a rendezvény helyszínére tartottunk, láttuk, hogy a parkolók teli vannak Trabantokkal. Több mint 400-an jelentek meg!

Az emlék hatására Frobel hangja megremeg. Miközben beszélni kezdett a tömegnek, gondolatban felidézte a félelmet, amelyet akkor érzett, amikor kalandvágyó iskolásként egy kisasszony-szitakötőt, egy ritka Calopteryx virgót űzve a Steinbach folyóba gázolt. A kelet–nyugati határ az alig hat méter széles folyónak pontosan a közepén húzódott. Tábla figyelmeztetett, hogy bárkit lelőhetnek, aki a vízbe merészkedik. – Finoman fogalmazva is kifejezetten kellemetlen érzésem volt.

Addigra a keletnémet rendszer romokban hevert, ő pedig egy szobában volt olyan ökológusokkal és madármegfigyelőkkel, akik éppúgy a szívükön viselték a kisasszony-szitakötő sorsát, ahogyan ő, olyan emberekkel, akikről pár hete még úgy tűnt, egy teljesen más bolygón élnek.

Az 1989 decemberében tartott első találkozóból egy hihetetlenül hatékony lobbizó csoport nőtt ki, azzal a céllal, hogy megóvják és gondozzák az egykori határvidék növény- és állatvilágát. Amikor a nyugatnémet Zöld Párt tagjai közé fogadta a keletnémet támogatókat is, az úgynevezett Zöld Sáv több lett egyszerű romantikus ügynél.

A környezetvédő BUND lobbicsoport Zöld Sáv kezdeményezésének megválasztott vezetőjeként Frobel rávette a német hatóságokat – regionális és föderális szinten egyaránt –, hogy támogassák a projektet. És az egykori határvonal földjeinek megvásárlásához elengedhetetlenül szükséges pénzadományok elkezdtek özönleni.

A projekt ma már jóval túlnyúlik az egykori Kelet- és Nyugat-Németország közötti határvidéken. 2002-ben sikerült elnyernie a volt szovjet vezető, Mihail Gorbacsov és 17 európai ország támogatását. További támogatás érkezett 2004-ben, amikor Lengyelország, Magyarország, a Cseh és a Szlovák Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz. – Olykor a Zöld Sáv atyjának neveznek, és nagyon büszke vagyok arra, amit eddig elértünk – mondja Frobel. – De még mindig sok a tennivalónk.

A Zöld Sáv mozgalom ma már nemcsak a természet védelmének és a történeti állapot megőrzésének egy módja, de a természeti turizmus bátorításáé is. Mert mindenütt hasonló történetről van szó. A kontinensen a Barents-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, mintegy 12 300 kilométeres vonal mentén végigkacskaringózva kiderül, hogy a hidegháborús határvidék, amely több száz ember halálát okozta, mára az élővilág felbecsülhetetlenül értékes menedéke lett.

A finn–orosz határ mentén falkákban kóborló szürke farkasoktól a Magyarországot és Horvátországot elválasztó Dráva folyó elhagyott partjain fészkelő parti fecskékig, a balti-tengeri barna delfintől és halászsastól a bolgár–görög törésvonal környékén élő barna medvékig és parlagi sasokig az Európát egykor kettéválasztó határvonalak vidéke hatalmas természeti menedékhely lett.

Fekete gólyaÉszak-Németországban az Elba folyó mentén fekete gólyák élnek; a cseh határnál tőzegláp húzódik, mely a folyami gyöngykagyló, a hiúz és a nyírfajd otthona. Tovább délre a Karavanke-hegységben ősrégi illír bükkerdők találhatók; és az osztrák–magyar határnál – melynek egy része tó – van a költöző madarak egyik fontos pihenőhelye, valamint zöldellő legelők ritka tehénfajoknak.

Nem kis küzdelem árán lehetett megteremteni ezt az úgynevezett „életszalagot” – az egykori vasfüggöny mintegy 15 százalékát út- és vasútépítők meg a parasztok hordták szét –, de végső soron azoknak, akik a háború utáni küzdelmes években nőttek fel, nem szükséges megmagyarázni, milyen jótékony hatással jár ez a metamorfózis.

Az igazi feladat azonban az, hogy ennek jelentőségét a fiatal generációval is megértessék, húsz évvel a fal leomlása után. – Még nekem is nagyon nehéz volt megmagyaráznom a kilencéves lányomnak, hogy itt embereket lőttek le – mondja Frobel, mialatt alacsony, törékeny alakját követem az erdőn át. A Zöld Sáv kezdeményezés ezért ötvözni próbálja a történelmi leckét a kreatív környezetvédelem gyakorlatával.

Ami a közeli, mégis távoli dombtetőn lévő alakokat illeti, a szánkózó keletnémet gyerekeket, akik egykor olyan szomorú érzéseket kavartak fel Kai Frobelben, ő azóta megismerkedett velük. – Már nem idegenek többé – mondja. – Jó barátokká és jó szomszédokká lettek.

Vote it up
488
Tetszett?Szavazzon rá!