A ketyerebőség zavara

Mindenütt óriási a kínálat, így nem könnyű választani. Íme, néhány tanács, hogy a legtöbbet hozza ki a pénzéből

Az érettebb korosztály még emlékszik azokra az időkre, amikor pofonegyszerű volt fényképezőgépet venni. Az ember körbegusztált öt gyártmányt, egyet kiválasztott, és boldogan hazavitte. Ma úgyszólván számítástechnikai diploma és három hónapi adatgyűjtés kell a helyes választáshoz.

Ugyanez a gubanc minden szórakoztatóelektronikai termékkel és háztartási géppel. A rengeteg választási lehetőséggel szembekerülő fogyasztók képtelenek szakavatottan összehasonlítani minden modellt, mondja Barry Schwartz, a Swarthmore Egyetem társadalomelmélet-professzora, a Paradox of Choice (A választás paradoxonja) című könyv szerzője. Egy egyetemi tanulmány például megállapította, hogy egy élelmiszer-áruház vásárlója 24 felkínált gyümölcsízféleség közül kisebb valószínűséggel vett bármit is, mint az, aki csak hatféléből választhatott.

Miként dönthetnek hát az ilyen-olyan szerkentyűkre áhítozó, ám időzavarral küzdő vásárlók anélkül, hogy utólag megbánnák? A szakemberek önmérsékletre intenek:

Ne lépje túl a keretet
Könnyen belehabarodhat a mindenféle többletszolgáltatásba, amely feljebb srófolja az árat, figyelmeztet Brian Clark, a Tech Enthusiast’s Network nevű fogyasztói műszaki tanácsadó szolgálat alapítója. Mindenekelőtt húzza meg az abszolút felső árhatárt, és automatikusan korlátozza magát a legjobb termékre, amelyet még megengedhet magának!

Tisztázza saját igényeit
Kérje meg egy elektronikában járatos rokonát vagy ismerősét, hogy magyarázza el a választási lehetőségeket, azután találják ki, melyik fontos az ön számára!

Beszélje a nyelvet
Mielőtt szembekerül az eladóval, aki előszeretettel árasztja el a vevőt szakkifejezésekkel, nézzen utána a zsargonnak! Clark szerint ha előre ismeri a kulcsszavakat, az valóságos védőoltás az ellen a veszély ellen, hogy a szükségesnél többet vásároljon.

Tegyen összehasonlítást az interneten
Sok kereskedő módot nyújt arra, hogy egymás mellé helyezve összehasonlítsa az önt érdeklő gyártmányok szolgáltatásait. Az argep.hu, az arukereso.hu és a hasonló weboldalak pedig útbaigazítást adnak a legkedvezőbb árakhoz.

Csökkentse a nyomást
Clark azt tanácsolja, ha úgy érzi, maguk alá temetik az információk, hagyja ott az üzletet. A hirtelen ötlet szülte vásárlások hosszú távon ritkán bizonyulnak kielégítőeknek.

Eddze az elméjét
Egyetlen termék sem tökéletes, és az elektronikai piacon mindig számíthat arra, hogy holnap új, műszakilag fejlettebb változat jelenik meg. – Az ember hajlik arra, hogy azt figyelje, mi nem elég jó, de némi edzéssel rászoktathatja magát, hogy inkább azt nézze, mi szolgál megelégedésére a megvásárolt holmiban – mondja Barry Schwartz.

Vote it up
193
Tetszett?Szavazzon rá!