A kis herceg utolsó repülése

Mi történt valójában a franciák legendás pilóta-írójával? Halászok találták meg a megoldáshoz vezető első nyomot

Kapcsolódó cikkek

Egy eső áztatta szeptemberi hajnalon Jean-Claude Bianco, a L’Horizon nevű halászhajó kapitánya Marseille közelében bedobta a hálóját a Földközi-tengerbe. Araszolva haladt tovább keletnek, ovális pályát írva le, majd visszafordult Riou szigete felé. Három óra alatt kétszer megtette ezt az útvonalat, miközben a hatalmas hálót százméteres mélységben vontatta a tengerfenéken, csapdába ejtve halakat és minden egyebet, ami az útjába került.

Amint felhúzták a hálót a fedélzetre, a legénység nekilátott szétválogatni a fogást, és kidobálni mindazt, ami haszontalan. Habib Benamor első tiszt éppen el akart hajítani egy nagy darab megkövesedett tengeri üledéket, amikor ezüstös villanásra lett figyelmes.

Felébredt benne a kíváncsiság. Fogott egy kalapácsot, és a kérget szétverve kiszabadította a tárgyat – kiderült, hogy egy személyazonosításra szolgáló karkötő, amelynek a lánca szinte teljesen ép maradt. Összekarcolódott és megfeketedett ugyan, de az éle még ezüstösen csillogott.

Benamor megmutatta a felfedezését a kapitánynak. Bianco szivaccsal és tisztítószerrel dörzsölte le a karkötőt. Lassan láthatóvá vált rajta a felirat: ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY, és mellette: (CONSUELO). Bianco rájött, hogy a L’Horizon vonóhálója felszínre hozta a 20. század egyik legnagyobb irodalmi rejtélyének – a népszerű francia író, A kis herceg című halhatatlan gyermekregény szerzője, Antoine de Saint-Exupéry ötven évvel korábbi eltűnésének – a kulcsát.

– Megütöttük a főnyereményt! – ujjongott Bianco azon a szeptemberi napon, 1998-ban. A helyzet azonban ennél bonyolultabban alakult.
 

Az arisztokrata származású „Saint-Ex” a századdal együtt született. Tizenkét éves volt, amikor fölfedezte a repülőgépeket a Lyon melletti Ambérieu kis vidéki leszállópályáján. Kikönyörögte egy pilótánál, hogy vigye föl magával az egyik köpködő, roskatag kis masinán, s ezzel örökre megigézte a repülés öröme.

Huszonegy évesen elvégezte a repülőtiszti iskolát, pilótaképesítést szerzett, és 26 évesen a l’Aéropostale-hoz, egy új légiposta-szolgálathoz került: Casablancába és Dakarba, Franciaország akkori marokkói és szenegáli gyarmataira szállított küldeményeket. Egy éven belül állomásfőnök lett a Cap Juby-i üzemanyagtöltő és átszállóhelyen, a dél-marokkói sivatagban.

Az állomás irányítása, a postajáratok pilótáinak helyettesítése, a sivatagban eltűnt pilóták felkutatása és mentése közben a korszak legizgalmasabb élményeiben lehetett része, akárcsak a hasonló munkát végző, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő Charles Lindberghnek.

Azután áthelyezték Buenos Airesbe, ahol egy patagóniai járatot kellett beindítania.

A vakmerő vállalkozásokon ámuló nagyközönség számára a múlt század húszas-harmincas éveinek postajáratai felértek egy mai űrutazással, a bőrkabátos pilótákat pedig hősként ünnepelték.

Az Aéropostale-nál szerzett élményei hatására Saint-Ex papírra vetette első regényeit: a Déli futárgépet (Courrier Sud) és az Éjszakai repülést, amelyek hamar híressé is tették.

Mire kitört a második világháború, Saint-Exupéry tucatnyi baleset és kórházi kezelés nyomait viselte magán, s állandó fájdalmak gyötörték, mégis, 39 évesen – hiába volt már túl idős a harci bevetésekhez – felvételét kérte a hadseregbe.

Veszélyes légi fotográfusi küldetéseket hajtott végre a francia légierő 2/33-as számú felderítőegységénél. Franciaország eleste után az Egyesült Államokba költözött, s ott nekilátott A kis herceg megírásának, illetve a könyvet illusztráló híres akvarellek megfestésének.

Ez a mese az irodalomtörténet egyik legnagyobb sikere lett, több mint 25 millió példány kelt el belőle, száznál több nyelven. Főhőse egy kisfiú, a B–612-es kisbolygó magányos lakója, aki beleszeret egy gyönyörű rózsába, és miután összevesznek, elindul, hogy felfedezze, milyen az élet a többi bolygón. Megismeri a róka életbölcsességét: „jól csak a szívével lát az ember”.

A furcsa, de elbűvölő könyv teli van önéletrajzi utalásokkal. A rózsa a feleségét, Consuelót jelképezi, akihez viharos kapcsolat fűzte az írót, a nyughatatlanul kutató kis herceg pedig maga Saint-Exupéry, aki a csillagok között repülve az élet értelmén töpreng.

Saint-Exupéry 1943-ban visszatért a 2/33-as felderítőkhöz, akik immár a Szabad Francia Légierő kötelékében állomásoztak Észak-Afrikában, és követte az egységét a korzikai új bázisukra is.

Az Egyesült Államok által felszerelt és támogatott 2/33-as elit alakulat kiváló fiatal repülősökből állt. Negyvennégy évesen Saint-Ex túl idős és túl súlyos volt ahhoz, hogy az ultramodern Lockheed P–38-ason – egy kétmotoros, kiváló minőségű, találóan „Villám” névre keresztelt modellen – repüljön a többiekkel. Ám népszerűségét és politikai kapcsolatait latba vetve sikerült legalább öt bevetést biztosítania magának.

Második bevetésekor azonban leszállás közben túlrepült a kifutópályán, és a gép súlyosan megrongálódva a földnek csapódott. Rossz idők jártak Saint-Exre. Feleségével feszültté vált a kapcsolata, anyagi nehézségekkel küszködött, ez a baleset pedig mélyen elkeserítette és megalázta. Charles de Gaulle tábornoknak, a francia csapatok parancsnokának hívei keserű szemrehányásokkal illették az írót, amiért az Egyesült Államokba menekült ahelyett, hogy Londonban részt vett volna az emigráns kormány munkájában.

A veterán pilóta öngyilkossági gondolatokat forgatott a fejében. „Tökéletesen hidegen hagy a halál gondolata” – írta egy barátjának, pilótatársainak pedig elmesélte, hogy egy jós állítása szerint a tengerben fogja végezni.

Befolyását kihasználva azonban ismét sikerült fölvétetnie magát a pilóták közé. 1944. július 31-én Poretta (Korzika) repülőterén szállt föl egy P–38-as F–5B típusú, J sorozatú modelljére, hogy a francia–svájci határ közelében végrehajtson egy térképezési feladatot. Útjáról nem tért vissza.
 

Mi történt vele? Rengeteg elmélet született az azóta eltelt hatvan évben, de Saint-Exből, az irodalmi személyiségből a franciák tudatában lassan Saint-Ex, a háborús hős lett: a bátor, magányos pilóta, aki hazája felszabadításáért áldozta életét.

1993-ban a Francia Nemzeti Bank ötvenfrankos bankjegyet hozott forgalomba a repülőtiszt arcképével és A kis herceghez készített illusztrációjával. A franciák – kiváltképp az író családtagjai – szerettek úgy gondolni Saint-Ex eltűnésére, mintha a kis hercegnek a könyv vége felé elmondott ábrándos szavai váltak volna valóra:

„Ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek valamelyiken.” (Rónay György fordítása)

Bianco másnap reggel elvitte a karkötőt Marseille-be Henri-Germain Delauze-hoz, a Comex nevű ipari búvárcég alapító elnökéhez. Az elsüllyedt hajóroncsok feltárásával foglalkozó mérnök rögtön arra gondolt, hogy mekkora szenzáció lenne, ha megtalálná Saint-Ex gépét.

Miután biztonságba helyezte a karkötőt, Minibex nevű kutatóhajójával elment oda, ahol a L’Horizon kivetette a hálóját, és a rendelkezésre álló legkorszerűbb műszerek – oldalra pásztázó szonár, vezetékes távvezérlésű robot és egy kétszemélyes mini-tengeralattjáró – segítségével megkezdte a kutatást.

Két hét alatt több mint 100 négyzetkilométeres területen vizsgálták át a tengerfeneket, nem akadtak azonban a gép nyomára.

A hír gyorsan terjedt, s október végén Hervé Vaudoit a La Provence című marseille-i újság címlapján tudósított Saint-Ex karláncának felfedezéséről.

De hová lett a repülő? Ekkor került a képbe Luc Vanrell. A hivatásos búvár, bolt- és búváriskola-tulajdonos emlékezett rá, hogy 1982-ben Riou közelében furcsa fémtörmelékkel teli részt fotózott le. Francia és európai szakértőknek küldte el a felvételeket, de senki sem tudta azonosítani a roncsot. Most Vanrell rájött, hogy egykori felfedezése fontos lehet.

Visszament a helyszínre, és újabb felvételeket készített, amelyeket ezúttal az amerikai légierő veteránjainak küldött el, akik kapcsolatba léptek Jack Curtisszel, a 367-es vadászrepülők egykori P–38-as pilótájával. – Nem akart elengedni – meséli Vanrell. – Azt hajtogatta: „Tartozol nekem a történet végével.”

Curtis bátorítására és a P–38-as dokumentumaival felvértezve Vanrell két éven át rendszeresen lemerült a „roncsához”, hogy felvételeket készítsen a rozsdás, kagylókkal borított maradványokról.

A víz alatti azonosítás szakértőjévé vált: egy csűrőkormány-tengely itt, egy kompresszorszelep-fedél ott, egy futóműtámaszték kerete amott.

Lassú, aprólékos munka volt, a leletek pedig nagyon kicsik, mert a gép nyilvánvalóan felrobbant a becsapódás következtében, s a darabjai hatalmas területen szétszóródtak.

Végül 2000 májusában hivatalosan is bejelentette a felfedezését a kulturális minisztérium tenger alatti régészeti leletekkel foglalkozó marseille-i székhelyű hivatalánál (DRASSM). Másnap találkozott Biancóval és Delauze-zal, hogy beavassa őket a titkába: minden darab, amelyet megtalált, pontosan egyezett a P–38-as F–5B típusú, J sorozatú modellel.

Kiderült, hogy négy ilyen gép zuhant le, és közülük hármat már sikerült azonosítani. Akkor ez biztosan Saint-Exupéry gépe lesz.

De csak úgy lehetett alátámasztani a feltételezést, ha a darabokat a felszínre hozzák és megtalálják rajtuk a speciális sorozatszámokat. Csakhogy a törvény tiltja a leletek kiemelését a tengerfenékről. Franciaország ugyanis szigorú törvényeket hozott a régi roncsokat fosztogató amatőr búvárok ellen, hogy megvédje az ország régészeti kincseit. Ráadásul a pilóta családjának még élő tagjai is felbőszültek.

– Mindig is ellenezték az egész kutatást – állítja Vaudoit, a La Provence hírlapírója. – Ragaszkodtak a legendához, hogy Saint-Ex ugyanúgy tűnt el, mint a kis herceg.

További három évnek kellett eltelnie, amíg a DRASSM engedélyezte a hivatalos azonosítást. 2003 szeptemberében Delauze ismét Riou szigetéhez kormányozta a Minibexet, majd az alámerülő Vanrell irányításával felhozta a futóművet, egy kompresszort, egy alumíniumdarabot a gép testéből és néhány hidraulikus és elektromos tartozékot. Többszöri merüléssel kiemelték körülbelül a gép tíz százalékát.

Philippe Castellano amatőr történészt és búvárt, az Aéro-Re.L.I.C, a második világháborúban lezuhant repülőgépek felkutatására és a maradványok azonosítására szervezett klub elnökét hívták el az azonosításhoz. Ő pontosan tudta, hogy mit kell keresni: egy különleges számsort.

– A Lockheed négy speciális szám feltüntetésével azonosította a gépeit, s ezeket a repülő olyan különböző részein helyezték el, amelyekről feltételezték, hogy egy esetleges szerencsétlenség után is épek maradnak – magyarázta. – Én a 2734-es számot kerestem. Ezt volt a szent Grál.

A hangár padlóján a törött fémmaradványok mellett guggolva Castellano és csapata úgy vizsgált át minden egyes darabkát, mint az ékszerész a gyémántokat. Aztán amikor a kompresszorszelep fedeléhez értek, Castellano szíve megdobbant: lent, a bal sarkában ott állt a kalapáccsal és dombornyomóval beütött pecsét, rajta a szám: 2734.

– Ez az, fiúk! – kiáltotta. – Megvan!

Íme, az igazság: Saint-Ex a Földközi-tengerbe veszett, körülbelül egy kilométerre Rioutól.
 

Saint-Exupéryt eltűnése után Franciaországban hősként ünnepelték De miért történt, és hogyan? Talán egy német gép lőtte le, talán a motor mondta fel a szolgálatot, esetleg a fedélzeti oxigénellátás hibája miatt eszméletét vesztette a pilóta. A Luftwaffe dokumentumai között nem találtak feljegyzést semmilyen P–38-as gép lelövéséről 1944. július 31-i dátummal, és a gép feltárt darabjain sincsenek golyó ütötte nyomok. Ráadásul a P-38-asok egy motorral is tudtak repülni. Ami pedig az oxigénelméletet illeti, Saint-Ex bőven kapott volna levegőt, amikor már alacsonyabban repült.

Az igazság kevésbé tűnik hősiesnek. A Minibex által felhozott, a becsapódástól harmonika módjára összepréselődött rozsdamentesacél-darabok, illetve a kompresszorfedelek helyzete arra utal, hogy Saint-Ex repülésének utolsó pillanatában maximális sebességgel, szinte függőlegesen haladt lefelé. Ez pedig azt jelzi, hogy Saint-Exupéry pontosan tudta, mit csinál.
 

Napra 60 évvel Saint-Ex eltűnése után, 2004. július 31-én a Habib Benamor kapitány irányítása alatt álló Khalifa nevű halászhajó lehorgonyzott, egy kilométerre Riou szigetétől.

A fedélzetén ott volt többek közt Vanrell, Delauze, Castellano, Bianco és Vaudoit. Egy pap szólt pár szót, azután részletek hangzottak el Saint-Exupéry műveiből, többek között A kis hercegből, majd virágcsokrot dobtak a tengerbe.

A Saint-Ex-rajongók, akik világszerte tovább álmodják az általa alkotott csodát, valószínűleg szívesebben vennék, ha a kis herceg jóslata vált volna valóra: „Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz…”

Vote it up
240
Tetszett?Szavazzon rá!