A legkedvesebb marad életben

Úgy véli, a világban farkastörvények uralkodnak? Nincs így, sőt bolygónk jövője függ attól, hogyan jövünk ki egymással

Megjelent: 2012. február

Kapcsolódó cikkek

Kételkedik abban, hogy képesek vagyunk együttműködni egymással? Tételezzük fel, hogy ma cappuccinót és croissant-t reggelizett. Már ez a reggeli is mutatja, mennyire egymásra vagyunk utalva nap mint nap.

A kávébabot kolumbiai parasztok termesztik. A cukornádat Brazília adja, a tejet egy helyi farmon tartott tehenek, és az áramot, amellyel felmelegítette, egy szomszédos megye nukleáris erőművében fejlesztették.

Ami pedig a croissant-t illeti, a liszt, amelyből sütötték, Kanadából származik; a vaj Franciaországból; a tojások pedig egy helyi szövetkezettől. Sok-sok ember dolgozik világszerte az ellátórendszerekben, hogy mindezeket így összehozza.

Az ön reggelijének létrejöttében elképesztően sok gondolat játszott szerepet – annak tudása, hogyan kell kiválogatni a kávébabot, elkészíteni a lisztet, habosítani a tejet, és így tovább. Ennek eredményeként együttműködések hálózata jött létre, amely nemzedékeken ível át, ahogy a gondolatok is áthagyományozódnak és gazdagodnak az első embertől kezdve, aki pörkölt kávébabból készült italt ivott egészen az első presszógép szabadalmáig. Napjainkban az, hogy milyen mértékben vagyunk képesek együtt gondolkodni másokkal, éppannyira számít, mint a szóban forgó agyak mérete.
 

A tudósok azonban értetlenül állnak az effajta viselkedés előtt. A darwini elmélet alapján, amely szerint az élet a létért folyó küzdelem során alakult ki, semmi értelme segíteni egy potenciális riválist – márpedig még a legkezdetlegesebb élőlényeknél is pontosan ez történik. Magát Darwint is zavarba ejtette a természetben tapasztalható önzetlenség – különösen a hangya- és méhkolóniákban. És a tudósok azóta is küszködnek annak magyarázatával, hogyan alakult ki az együttműködés, az önzetlenség és az önfeláldozás.

Az elmúlt két évtized során Martin Nowak, a Harvard Egyetem matematika- és biológiaprofesszora – akivel együtt írtam Supercooperators (Szuperegyüttműködők) című könyvemet – számos nagy elmével dolgozott együtt, hogy kimutassa: egy versengésen alapuló környezetben az együttműködés és túlélés igenis összeegyeztethető. Mindez pedig öt törvényszerűségben érhető tetten:

1. „Megvakarom a hátadat, te pedig az enyémet” (direkt kölcsönösség).
Még egy háztartás működése is ettől függ. A konyhában azt, aki főz, gyakran megkímélik a mosogatás kellemetlen feladatától és fordítva. Ha egy barát segít a költözködésnél, kötelességünknek érezzük, hogy mi is segítsünk neki összepakolni a bútorait, ha ő is költözik. Ez a jelenség nagyobb törzsekben és embercsoportoknál is megfigyelhető: a vállalkozások hosszú lejáratú szerződéseket köthetnek egymással; a kormányok között megállapodások születnek. És a becstelenséget hasonló módon fizetjük vissza.

Kézfogás felülrőlAmitől működik
Az effajta kooperáció közösségeken belül alakult ki. Sok közösségben nagy a valószínűsége annak, hogy ugyanaz a két személy gyakran találkozzon – a falu kocsmájában, a munkahelyen, bárhol. Az ember kétszer is meggondolja, hogy becsapja-e a másikat, ha valószínűleg újból találkoznak. Erre először Robert Trivers amerikai evolúcióbiológus mutatott rá, akinek érvelése szerint az emberi érzelmek zöme – hála, rokonszenv, bűntudat, bizalom, barátság és erkölcsi felháborodás – ugyanabból az egyszerű, kölcsönös, adok-kapok logikából fejlődött ki.

2. „Megvakarom a hátadat, és valaki más majd megvakarja az enyémet” (indirekt kölcsönösség).
Yogi Berra amerikai baseballjátékos velős mondásairól volt híres. Ezek egyike remekül összegzi az indirekt kölcsönösség fogalmát: „Mindig menj el mások temetésére, különben ők sem jönnek el a tiédre.” Berra ezt arra alapozza, hogy ami jót ő mással tesz, azt nem az illetőtől kapja majd vissza, hanem egy harmadik személytől, akit megindított az ő nyilvános gyásza. Ezt a gondolatot foglalja össze röviden Tom Lehrer szatíraíró is egyik dalában: „Ügyelj rá, hogy ne akkor tégy jót, amikor senki se látja.”

A modern élet indirekt kölcsönösségen alapul. Az egyik idegentől megveszünk egy ajándékot, és azt várjuk, hogy majd egy másik idegen házhoz szállítja nekünk, köszönhetően sok további idegen munkájának, akikkel ugyancsak nem találkoztunk még soha. Kiterjedt társadalmunkban ez a „Megvakarom a hátadat, és valaki más majd megvakarja az enyémet” tipikus esete. Mindnyájan egy harmadik személytől függünk, aki biztosítja, hogy akik megvakarják mások hátát, azokét is előbb-utóbb megvakarja valaki más.

Amitől működik
Egy kis csoportban – mondjuk, egy faluban – az úgynevezett indirekt kölcsönösség óriási előnyökkel jár, mert lehetővé teszi, hogy a saját javamra fordítsam azt az élményt, amelyet a közösség más tagjai szereztek ugyancsak más tagokról. („Fred mindig nagyon korrekt, ha arról van szó, hogy szerszámért cserébe élelmet adjon. De Helenben nem lehet megbízni.”) A hírnév erejének köszönhetően egy társadalomban egymástól kölcsönösen függő emberek nagy csoportjai ma már képesek eltartani olyan egyéneket, akik rendkívüli mértékben specializálódtak valamire.

3. „Madarat tolláról, embert barátjáról” (térbeli szelekció).
Ha jobban belegondolunk, az életben minden a csoportokról, kupacokról és kolóniákról szól. A baktériumok kultúrákban szaporodnak (példa erre a fürdőszoba). A bivalyok csordákba gyűlnek. A hangyák kolóniákban szorgoskodnak. A majmok falkákat alkotnak. Vannak medvecsapatok és varjúseregek, bálnarajok és libafalkák.

És persze az emberi populációk is struktúrákba szerveződnek. Falvakba, kis- és nagyvárosokba tömörülünk. Összegyűlünk munkahelyen és iskolában, moziban, valamint kocsmában. Tömeg, sokaság, csapat és csoport lesz belőlünk.

Amitől működik
Az előnyöket jól kifejezi az úgynevezett „evolúciós csoportelmélet”, mely szerint egy bizonyos csoporthoz való tartozás attól függ, kinek adjuk meg a telefonszámunkat, kivel vagyunk földrajzilag, a divat tekintetében vagy más tekintetben közös nevezőn. Minél több az egyezés, annál jobb az együttműködés.

Ha kiderül, hogy a teniszklubomhoz újonnan csatlakozó személy például szintén odavan a Take That együttesért, akkor nagyobb eséllyel találom meg vele a hangot. Az együttműködő feleknek ez a „finnyássága” látványosan növeli a sikeres együttműködés valószínűségét.

4. „Feláldozom magam egy nagyobb jóért” (csoportszelekció).
Darwinnál jobban senki nem foglalta össze ezt a törvényt és a módot, ahogyan működik. Az ember származása című művében így írt: „Kétség sem férhet ahhoz, hogy egy népes törzs, melynek tagjai mindig készségesen segítettek egymásnak, és hajlandók voltak a közös jó érdekében áldozatokat hozni, győzedelmeskedni fog más törzsek felett; így működik a természetes kiválasztódás.”

Amitől működik
Darwinnak a csoportszelekcióval kapcsolatos meglátása egyszerűnek és meggyőzőnek tűnik, de az evolúciós biológiában többen megkérdőjelezték. Martin Nowak kutatásai ugyanakkor azt mutatják, hogy a csoportszelekció csak több kisebb csoport esetében működik jól, és kevésbé működőképes, ha csupán néhány nagyobb, nehézkesebb csoportról van szó. Egy másik fontos tényező a csoportok közötti vándorlások hatása – a túl nagy fluktuáció és a link alakok kimeríthetik, sőt szét is rombolhatják a csoportot, hogy aztán gyorsan továbbállva egy másik csoport előnyeit kezdjék el élvezni. Ebből következik, hogy a vándorlás aláássa az együttműködést.

A hatékony csoportszelekció érdekében a csoportokban olyan mechanizmusoknak kell működniük, amelyek elejét veszik annak, hogy az egyén túlságosan szabadon közlekedjék köztük és más csoportok között – ez, ha úgy tetszik, egyfajta törzsi lojalitás.

5. „A vér nem válik vízzé” (rokonszelekció).
Az emberi társadalmon kívül ennek legelképesztőbb példája a levélvágó hangya, mely nagy számban él Dél-Amerika trópusi erdeiben. Telepeik gigantikus méretűek lehetnek – akár egy fél futballpálya nagyságát is elérhetik –, és a királynő hárommillió alattvalója tucatnyi feladaton osztozik annak érdekében, hogy a boly egységes egészként működjék.

E társas hangyák mamuttelepeinek mindegyike több, mint pusztán részeinek összessége, mert a szervezettség új meg új szintjeit hozza létre. Együttműködésük hatása óriási. Egyes trópusi ökológusok becslései szerint a levélvágó-kolóniák az általuk benépesített trópusi erdő összlevélzetének akár 17 százalékát is betakaríthatják.

Amitől működik
A rokonszelekció mögött húzódó gondolat egybevág a józan ésszel. Minél szorosabb vérségi kötelék kapcsol bennünket egy másik személyhez, annál nagyobb bennünk a hajlandóság a vele való együttműködésre. A gén, amely arra ösztönöz, hogy együttműködjünk a fiú- vagy lánytestvérünkkel, természetes kiválasztódás útján terjed, hiszen a rokonunk nagy valószínűséggel ugyanazt a gént hordozza.

A nepotizmusnak ez a formája azért alakult ki, mert ily módon a következő nemzedéknek továbbadható gének számát növelni lehet, és így a jövőben egyre nagyobb lesz a genetikai lábnyomunk.
 

Ez az öt mechanizmus sokat elárul arról, hogyan működik a világ. Említett könyvünkben például kifejtjük, hogy minél kevesebb barátja van valakinek, annál szorosabban kötődik sorsa az övékéhez; hogy a gének végső soron talán mégse annyira önzők; hogy függetlenül attól, mit teszünk, a birodalmak mindig hanyatlani fognak és elbuknak; és ahhoz, hogy boldoguljunk, együtt kell működnünk.

Egy másik érdekes felfedezés, hogy mivel az ösztöneinket nemzedékeken át ezek a törvények alakították, nem meglepő, hogy a különféle vallásokban sorra felbukkannak. A direkt vagy indirekt kölcsönösség jegyében a „Bánj úgy másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak” parancsolata jelen van a görög filozófiában, a buddhizmusban, a kereszténységben, a judaizmusban és másutt. Figyelemre méltó, hogy ezeket a gondolatokat a nem vallásosak láthatóan éppúgy ismerik, mint azok, akik vallásosak. Az evolúció, amely első pillantásra meglehetősen problematikusnak tűnhet a hit szempontjából, valójában az önzetlen, önfeláldozó, sőt szenthez illő magatartást formálja.

Ideje, hogy új szintre helyezzük az együttműködést. Számos ma felmerülő probléma arra a feszültségre vezethető vissza, hogy ami a társadalom számára jó és kívánatos, az egyén számára nem szükségképpen az. Ez az ellentét húzódik az olyan problémák mélyén, mint a klímaváltozás, a környezetszennyezés, a természeti források kimerülése, a szegénység, éhínség és túlnépesedés.

A legfontosabb problémák – bolygónk megmentése és a Homo sapiens élettartamának maximalizálása – pusztán technológiával nem oldhatók meg. A harmonikus együttműködés új módjait kívánják meg tőlünk. Ha a jövőben is boldogulni szeretnénk, csak egyetlen választásunk van: bolygónkat egészként kell kezelnünk és ki kell aknáznunk e rendkívüli kreatív erőt. Itt az ideje, hogy méltóvá váljunk a szuperegyüttműködők névre.

Vote it up
204
Tetszett?Szavazzon rá!