A legnagyobb ajándék

Martina súlyos beteg volt, csak egy új szív menthette meg az életét. A kérdés az volt, sikerül-e időben donort találni

Ivana Ćavar leteszi a telefont, és sírva fakad – pedig az orvos kíméletesen közölte vele a hírt: nagyon sajnálja, de nem valószínű, hogy 11 éves kislányának, Martinának sok lenne hátra az életéből.

2011 júliusa van, és Martina egy zágrábi kórház intenzív osztályán fekszik. A kislány a szívizmot érintő súlyos betegségben szenved, s az elmúlt napokban gyorsan romlott az állapota. Mesterséges kómában tartják, s csak gép segítségével tud lélegezni. Egyetlen dolog menthetné meg az életét: szívátültetés.

Martina már több mint két éve beteg. 2009 áprilisában heves köhögési roham tört rá, amely 15 percig tartott. Az orvosok tüdőgyulladásra gyanakodtak, ám amikor mellkasröntgent készítettek, döbbenten látták, hogy a gyermek megnagyobbodott szíve szinte az egész bal oldali mellkasfelet kitölti.

Miokarditiszt, azaz szívizomgyulladást állapítottak meg nála. Ebből később kardiomiopátia lett, amikor a szív annyira legyengül, hogy már nem képes elegendő vért pumpálni a szervezetbe.

– Az orvosok azt mondták, még soha nem láttak ilyet – emlékezik vissza az anya, és a szeme rögtön könnybe lábad. – Először öröklött betegségre gondoltak, de a családban senkinek sincs ilyen problémája, tehát ezt a lehetőséget kizárták. A második elképzelésük szerint egy vírus okozta a bajt, amely megtámadta a kislányom szívizmát.

A következő két évben a szakorvosok kezelésének köszönhetően a kislány állapota stabilizálódott. Rendszeresen el kellett vinni vizsgálatokra, és gyógyszereket kapott, de eközben járhatott iskolába a kelet-horvátországi városban, ahol élnek, és együtt lehetett a barátaival is. – Mindent meg tudtam csinálni, amit a barátaim is – meséli Martina.

Aztán tavaly májusban telefonon hívták Ivanát. A hír megdöbbentette: a lányának rohama volt. – A legjobb barátnőjénél vendégeskedett – mondja Ivana. – Éppen evett, amikor az étel hirtelen kiesett a szájából. A szája rángatózott, és senkit sem ismert meg, csak engem.

Martinát azonnal bevitték a városi kórház intenzív osztályára. Másnap délelőtt mentőautóval szállították tovább az ország legnagyobb kórházába, a zágrábi Egyetemi Klinikára – a 270 kilométeres út majd fél napig tartott. Természetesen Ivana és a férje, Zeljko autóval követték.

Ivan Malčić professzor, Martina kardiológusaAz orvosok gyógyszeres kezelést kezdtek, de Martina állapotában nem észleltek különösebb javulást – sőt, július végén tovább rosszabbodott a helyzet. Ekkor gyógyszerek segítségével mesterséges kómába juttatták, hogy minél inkább tehermentesítsék a szívét.

A kórház vezető kardiológusa, Ivan Malčić professzor tudta, hogy Martina egyetlen esélye az életben maradásra a szívátültetés. – Nem volt könnyű ezt közölni Martina szüleivel – mondja. – Úgy tűnt, hogy ők még nem állnak készen egy ilyen nagy műtétre.
 

Ćavarék jellegzetes, középosztálybeli horvát család: barátságosak és vendégszeretők, kellemes otthonnal a Bosut folyó partján fekvő virágzó városban, Vinkovciban.

Martina köztisztviselő édesapja, Zjelko már a negyvenes évei végén jár, de még mindig fiatalos a külseje. Az eleven és barátságos Ivana részmunkaidőben dolgozik a helyi önkormányzatnál. Két másik gyermekük is van, a 19 éves Katarina és Domagoj, Martina 6 esztendős kisöccse.

A család kétségbeesése ellenére Martinának egy tekintetben szerencséje volt. Horvát állampolgárként ő is hozzáférhetett a világ egyik legjobb nemzetközi transzplantációs szolgálatához, az Eurotransplanthoz. A hollandiai székhelyű szervezet hét európai országban teremt kapcsolatot a donorok és a betegek között, hogy a páciensek a szövettípusuknak legjobban megfelelő szerveket kaphassanak (lásd a keretes írást).

Ám az alkalmas donor megtalálásának esélyei még az Eurotransplant adatbázisával is igen csekélyek.

Malčić professzor kérvényezte, hogy Martinát vegyék fel az Eurotransplant elsőbbségi várólistájára. Szívátültetés nélkül már nem sokáig élhet, magyarázta, ám ha sikerül a szövettípusának megfelelő szívet megtalálni, akkor jó esélyei vannak a felépülésre. A donorszív jelentette számára az egyetlen reményt.

Életmentő megfelelések
A Martina szívátültetését lehetővé tevő Eurotransplant International Foundation egy nonprofit szervcsere-szervezet, amely Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia területén keres megfelelő szervet az átültetésre váró betegeknek. Tavaly 6455 szervet közvetített. Magyarország 2012. január 1-jén előzetes együttműködési megállapodás keretében csatlakozott hozzá.

Az Eurotransplantot 1967-ben alapította Jon J. van Rood holland immunológusprofesszor. Addig a sebészek csak a donor és a fogadó személy vércsoportja alapján állapították meg az átültetendő szervek megfelelőségét. Van Rood donorszövettípus-adatbázist hozott létre, amelynek használatával jelentősen csökkenthető a kilökődés kockázata.

Az eredeti szövetazonosító rendszerből mára 124 millió embert kiszolgáló nemzetközi szervezet lett. A hollandiai székhelyű Eurotransplant az alapítása óta már 125 000 szervnek – szíveknek, tüdőknek, májaknak, hasnyálmirigyeknek és veséknek – talált új gazdát.

Rendkívüli sikerességére két magyarázat van, mondja dr. Axel Rahmel, az alapítvány orvos igazgatója. – Nincs még egy donorszerveket közvetítő szervezet, amelynek ilyen sok tagországa lenne. Ezekben az országokban minden szervre váró beteg bekerül az Eurotransplant adatbázisába, és minden potenciális donor adatait rögzítik. – A hálózat hamarosan további közép- és kelet-európai országokkal bővül.

A Scandiatransplantba tömörültek az északi országok (Dánia, Finnország, Norvégia, Izland és Svédország). A balti államok (Lettország, Litvánia, Észtország) eközben saját hálózat kialakítását tervezik.

Ivana szinte minden idejét a lánya betegágyánál töltötte; Zjelkóval lakást béreltek Zágrábban, hogy Martina közelében lehessenek.

Július 22-én pénteken hajnali 2-kor megszólalt Ivana telefonja. Malčić professzor csak két okból kereshette. – Amikor hallottam, hogy csöng a mobil, és láttam, hogy a professzor az, nem is féltem – mondja Ivana. – Azt mondta, találtak egy megfelelő szívet, és a kormány repülőgépet küld érte.
 

A szívet szállító repülőgép kora reggel szállt le a zágrábi repülőtéren. Az Eurotransplant politikájának megfelelően a donor teljes személyazonossága nem ismert, csak annyit tudni, hogy a szív Németországból érkezett, és egy 55 éves, autóbalesetben elhunyt férfitól származik.

A szívet rendőri kísérettel szállították a kórházba az eső áztatta utcákon. Ivana és Zeljko is odasiettek, hogy Martinával lehessenek. – A bejáratnál álltunk – emlékezik vissza Ivana –, és végignéztük, ahogy bevitték a dobozba csomagolt szívet.

Martinát a műtőbe vitték. Úgy tűnt azonban, hogy lehet némi gond. A donor életkora nem volt kulcsfontosságú ugyan, csakhogy a középkorú férfi szíve egy kicsit nagy volt a 11 esztendős lánynak. – Éppen csak hogy elfért a mellkasában – magyarázza Zeljko.

Malčić professzor megvitatta a dolgot a kollégáival, és úgy döntöttek, hogy elvégzik a beavatkozást. A műtét reggel 8 órakor kezdődött – a csoport számára ez volt az első, gyermeken végzett szívátültetés. Nem mindenki volt biztos a sikerben.

– Nekem is vegyes érzelmeim voltak – ismeri be Malčić professzor –, de hittem abban, hogy van esély a sikerre.

Az orvosok és ápolók alkotta csoport dr. Darko Anić vezetésével munkához látott. Martinát délután 3 órakor vitték át az intenzív osztályra.

Adódott azonban néhány szövődmény – például a szívritmuszavar (pitvarfibrilláció) és egy epilepsziás roham. Az orvosok pacemaker beültetésére kényszerültek.

A szülei eleinte csak a kórterem ajtajának ablakán át láthatták Martinát. A következő napokban néhány percre már be is mehettek hozzá, de csak egyenként, az arcuk előtt védőmaszkkal és steril védőruhában.

Egy idő után Ivana már bent is maradhatott a lánya mellett. – Amikor először megláttam anyut, csak kacsintottam rá, mert beszélni nem tudtam – mondja a kislány, aki idegenekkel rendszerint félénk, de ebben a helyzetben rendkívül bátran viselkedett.

– Nem nagyon éreztem fájdalmat, és a varratokat meg a sebet is csak később láttam meg, amikor először cseréltek kötést. Az orvosok és az ápolók nagyon kedvesek voltak velem és a szüleimmel is – folytatja. – Különösen Malčić professzor.

Szervadományozás: beszéljünk róla!
Európának több donorszervre van szüksége, és ez valójában igen egyszerűen is megoldható lenne.

Egyes országokban automatikusan azt feltételezik, hogy polgáraik hozzájárulnak a szerveik haláluk után való átültetéséhez, hacsak hivatalosan nem nyilatkoznak ennek elutasításáról. (Magyarország ide tartozik.)

Másutt viszont, például Németországban, Dániában, Hollandiában és az Egyesült Királyságban ezzel ellentétes logikájú rendszer működik: az állampolgárok itt donorkártya kiváltásával és maguknál tartásával jelezhetik szervadományozási hajlandóságukat.

A kártyák azonban jogilag nem kötelező érvényűek, és a legtöbben nem is váltják ki őket. Így aztán sok család csak a hozzátartozó halálos ágyánál kénytelen döntést hozni egy olyan kérdésben, amelyről azelőtt soha nem gondolkoztak és nem is beszéltek.

Bizonyítékok támasztják alá, hogy az a legjobb mód a szervdonációk számának növelésére, ha a családok megvitatják ezt a kérdést – jóval az előtt, hogy az élet esetleg gyors döntésre kényszerítené őket.

Az Eurobarometer 2010. júniusi jelentése szerint a szerveiket haláluk után másoknak felajánlók aránya 55 százalékról 76 százalékra nő azok körében, akik megbeszélték ezt a kérdést. A brit Országos Egészségügyi Szolgálat felmérése azt mutatja, hogy a családok támogatása több mint a kétszeresére – 41-ről 95 százalékra – nő, ha a családtagok ismerik az elhunyt erre vonatkozó kívánságát.

Dr. Axel Rahmel, az Eurotransplant munkatársa ezzel kapcsolatban a következőt javasolja: – Ha ön fel kívánja ajánlani a szerveit, az a legfontosabb, hogy erről a családtagjait is tájékoztassa.

Ám alig telt el egy hónap, és a feszültség ismét elviselhetetlenné vált. Ivana a zágrábi Egyetemi Klinika intenzív osztályának egyik várójában ül, és idegesen várja, hogy az orvosok hírt hozzanak Martináról.

Az átültetés után fertőzés okozta mellkasi folyadékgyülem alakult ki nála, és az orvosoknak át kellett szúrniuk a mellkasfalat, hogy lecsapolják az ott összegyűlt folyadékot. A beavatkozás idejére Ivanát is kiküldték a kórteremből.

Emellett most harmadszor próbálkoznak a Martina torkába levezetett cső eltávolításával, hogy a kislány önállóan lélegezhessen. Mintha a szívműtét traumája nem lett volna elég, Martina édesanyján most ismét szörnyű aggodalom lett úrrá.

Szerencsére az orvosok jó híreket hoznak. Eltávolították a csövet, és Martina már a saját erejéből lélegzik. – Nem lehet szavakkal leírni, micsoda öröm és megkönnyebbülés öntött el – mondja az asszony.
 

Martinát eleinte teljesen elszigetelve tartották. A felülésen kívül semmilyen más mozgást nem végezhetett. 31 kilóra fogyott, és intenzív fizikoterápiás kezelésben kellett részesíteni.

Ivana – ha csak rövid időszakokra is – nemsokára már védőmaszk nélkül is együtt lehetett a lányával, hogy az orvosok megállapíthassák, mennyire felkészült Martina szervezete a fertőzések leküzdésére. Ivana azt mondja, ez az időszak roppant megterhelő volt érzelmileg.

– Maszk nélkül mehettem be hozzá, hogy lássák, hogyan reagál Martina szervezete a külvilágra, pedig én nagyon szerettem volna maszkot viselni, hogy mindentől megvédhessem.

Később azt is megengedték Martinának, hogy a nyugodt esti órákban rövid sétákat tegyen a kórházi folyosókon és felkeresse Malčić professzort a szobájában. Végül csak 2011 szeptemberének végén mehetett haza.

Az elbocsátásakor vidám és eleven volt, mondja a professzor. – Az egész csapat remek munkát végzett. Nagyszerűen megfeleltünk ezen a rendkívül nehéz próbán. Martinának már nincsenek rohamai, és több szövetminta-vizsgálat is azt igazolja, hogy nincsenek kilökődésre utaló jelek.

Malčić professzor úgy véli, az Eurotransplant nélkül aligha találtak volna szívet Martina számára. – Az Eurotransplant csapata kulcsfontosságú volt – mondja. – Jól szervezettek és elkötelezettek. Az odaadásuk nélkül a kérésem valószínűleg eredménytelen maradt volna.

Újra otthon és iskolában: Martina a szüleivel

Martina gyógyulása szépen folytatódik. Egyáltalán nem furcsa érzés más szívével élni, mondja. – Nem úgy gondolok rá, mintha valaki másé lenne. Nekem teljesen normális érzés, olyan, mintha a saját szívem lenne.

Egy darabig otthon tanult, de 2012 szeptembere óta ismét iskolába jár. – Az iskola hiányzott a legjobban – mondja. – Még mindig rendszeresen kell vizsgálatokra járni, és gyógyszereket szedek, így egészen mostanáig nem tudtam volna rendesen bejárni az órákra. De most már szinte bármit meg tudok csinálni. Biciklizhetek, és ha jó az idő, sétálhatok is. Valamelyik nap a barátaimmal elmentünk pizzázni. Az egyik barátomnak pedig nemsokára születésnapi bulija lesz, és engem is meghívtak.

Vannak tervei a távolabbi jövőre is. – Orvosnak szeretnék tanulni – mondja. – Vagy kardiológus, vagy gyermekorvos leszek.

Vote it up
236
Tetszett?Szavazzon rá!