A lehető legjobb ember próbálok lenni

Hiszi vagy sem, a Angelina Jolie-nak nem fontos a gazdagság, a siker vagy a szépség

Kapcsolódó cikkek

Angelina Jolie szülei korán elváltak, az édesanyja nevelte föl, aki színészként próbált boldogulni, de néhány kisebb film- és tévészerepnél többre nem vitte. Lánya – a filmenkénti 15 millió dolláros gázsijával – a világ egyik legjobban fizetett filmsztárja. Több mint kilenc éve él együtt filmszínész férjével, Brad Pitt-tel; kettősük az emberiség történelmének egyik legismertebb kapcsolata. Házasságuk, amelyet nemrégiben kötöttek, Jolie számára immár a harmadik. A 39 éves Oscar-díjas filmsztárnak hat gyermeke van, akik közül hármat örökbe fogadott.

A korábban személyiségzavarban szenvedő Jolie, aki nyíltan vállalja, hogy fiatalon rendszeresen kábítószerezett, most az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja.
 

Ön 16 évesen költözött el otthonról, 20 évesen ment először férjhez, 26 évesen fogadta örökbe első gyermekét. Miért volt ez a nagy sietség?
Angelina Jolie: Igaza van, pokolian siettem. Az a hit hajtott, hogy csak az itt és most számít, és rettegtem, hogy nem lesz teljes az életem. A nagymamám és az édesanyám is fiatalon halt meg. És soha nem tudtam elhinni, hogy létezhet boldog vég és tökéletes család az életemben. Dolgoznom kell azon, hogy képes legyek egy szusszanásnyit pihenni és értékelni az életemet.

Büszke rá, hogy önt kiáltották ki az új feminizmus példaképének?
Nem. Sokféle életfázison mentem át, és egy csomó hibát követtem el. De próbálok olyan emberré válni, akivel együtt tudok élni, és akire büszke lehetek. A lehető legjobb ember próbálok lenni. Ha ez a vágyam inspirál másokat, akkor nagyon boldog vagyok, hogy példaképnek tekintenek.

Tízéves lánya, Zahara és tizenegy éves fia, Pax statisztál a legújabb filmjében. Szeretné, hogy a gyerekei filmes pályára lépjenek?
Úristen, dehogy! A gyerekeink szerint a forgatási helyszíneken lenni nagy buli, de Brad és én nagyon reméljük, hogy nem akarnak színészek lenni. Ez a szakma borzasztóan megváltozott, amióta én elkezdtem. Mostanában az egész csak a celebségről szól. A művészeti kvalitások másodlagosak. Én nem azért élek teljes életet, mert színésznő vagyok.

A borderline szindrómás, személyiségzavaros lánytól odáig jutott, hogy most Szent Angelinaként emlegetik. Mi változtatta meg?
Tizennégy éve Kambodzsába kellett utaznom a Lara Croft-szerep miatt. Az ország kultúrája és a menekültek rettentő szegénysége teljesen megváltoztatta az életemet. Azóta sokkal kevesebbet foglalkozom magammal, és távolabbról tudom szemlélni az érzelmeimet. A második forradalmi változást az hozta, hogy gyermekeim lettek. Ők a válasz a kérdésre, hogy miért jöttünk a világra. Tudom, hogy az életem már soha többé nem lesz csak az enyém, és ettől valahogy könnyebb elviselni.

Angelina Jolie
Angelina Jolie Voight 1975-ben született. A Jolie művésznevet azért vette fel, hogy megkülönböztesse magát Oscar-díjas színész édesapjától, Jon Voighttól. Édesanyja, Marcheline Bertrand 2007-ben, 56 évesen halt meg rákban. 2013-ban Jolie nyilvánosságra hozta, hogy mindkét mellét sebészi úton eltávolíttatta, miután kiderült, hogy ő is hordozza azt a gént, amely drámaian megnöveli az emlőrák kialakulásának kockázatát.

El tudja képzelni Angelina Jolie-t és Brad Pittet boldog nyugdíjas házaspárként üldögélni egy padon a parkban?

Igen, bár inkább azt képzelem magunkról, hogy utazgatunk a világban. Nem nagyon bírok hosszú ideig egy helyben megmaradni. És utazás közben az ember kevésbé kényelmesedik el.

A gyerekei minden filmjét ismerik?
Nem. Egyes jelenetek túlságosan erőszakosak. A nagyobbaknak azonban nemrég megengedtük, hogy megnézzék a Mr. és Mrs. Smitht. Kétségkívül a legtitkoltabb fantáziáikat keltette életre, hogy láthatták anyut és aput rivális titkos ügynökként egymás torkának ugrani. Azt mondták, ez volt a legviccesebb film, amelyet valaha is láttak.

Vote it up
171
Tetszett?Szavazzon rá!