A megmentő foci

Egy nagyszerű sportprogram megtanít arra, hogyan érhet el bárki sikereket a pályán – és azon kívül is. Példa erre Luis Miguel élete

Kapcsolódó cikkek

A betonfallal körülvett focipálya egy forgalmas sugárút mellett fekszik Mexikóváros déli részén. Ezen a délelőttön 15 játékos szaladgál a műfüvön: a labdavezetést és az adogatást gyakorolják. Ám csak néhányan viselnek a futballmezre akár csak távolról emlékeztető öltözéket – vannak köztük olyanok, akiknek a szakadt farmernadrágon és néhány pólón kívül nincs is más ruhájuk.

Ezek a fiatal férfiak és nők a Street Soccer Mexico A. C. (Mexikói Utcaifoci Sportklub) jóvoltából vannak itt: a szervezet e sportág segítségével igyekszik megváltoztatni a nyomorúságos helyzetbe került fiatalok életét. Zömük még húszéves sincs, sokan gyerekként szöktek el otthonról, s most alkalmi munkákból, kéregetésből és kisebb bűncselekményekből élnek. Egyvalaki azonban kitűnik a hajléktalan fiúk és lányok közül.

A szikár, sötét bőrű Luis Miguel Castañeda Martínez páratlanul ügyesen bánik a labdával. Fehér pólóban és melegítőnadrágban ide-oda cikázik a kezdők között, s időnként nagyokat pacsizik velük. A többiek alig titkolt csodálattal néznek rá.

Egykor Luis Miguel is olyan volt, mint ők. És ha belőle personaje – valaki – lehetett, akkor talán nekik is sikerülhet ez.
 

Luis Miguel egy Mexikóvárostól úgy 60 kilométerre nyugatra fekvő városkában született egy egyedülálló, alkoholista és gyakran távol lévő anyától. Három testvérével együtt a nagyszülei nevelték fel egy kéthelyiséges viskóban, ahol rajtuk kívül még több más rokon is élt. Mindig nagyon kevés volt az ennivalójuk, ezért Luis kisebb munkákat végzett a szomszédoknak – teheneket etetett, vagy elintézett helyettük ezt-azt –, s a keresetét a nagymamájának adta. A legjobban az út túloldalán lévő focipályán érezte magát, ahol a többi gyerekkel játszott.

Tizenkét évesen ment el otthonról, abban a reményben, hogy pénzt keres, s abból majd a nagymamájának is küldhet. Mexikóvárosban egy illegális lakásfoglalók lakta, lerobbant házba költözött be. Hamarosan csatlakozott egy csoport fiúhoz, akik némi aprópénzért a tilos jelzésnél várakozó autók ablakát mosták a Plaza de San Fernando nevű, egy 18. századi templom mellett fekvő park környékén.

Mire 15 éves lett, Luis Miguel már rengeteget ivott, és kábítószerezett is. – Ha beszívtam, az tudta csak enyhíteni a magányt – mondja. De segített elviselni az éhséget és a hideget is. Társaival a park padjain üldögéltek, és festékhígítót beszippantva juttatták magukat kábulatba. Ha néha elegendő pénzük volt, akkor egy kis crack kokaint is megengedtek maguknak.

Luis Miguel srácokkal dumál a Plaza de San Fernandón

Luis Miguel mindig lelkes résztvevője volt a templom bejárata előtt játszott focimeccseknek, ahol földre tett üvegek vagy kövek jelezték a kaput. A gyakran verekedésbe torkolló meccsek azonban mintha csak durva paródiái lettek volna annak a játéknak, amelyet gyermekként annyira élvezett.

Húszéves volt, amikor megismert egy apró termetű, őzikeszemű cukorkaáruslányt, Karinát. Hamar egymásba szerettek. – Karina mindig olyannak fogadott el, amilyen vagyok – mondja. – Méltányolta, hogy szorgalmasan dolgozom, és az sem érdekelte, hogy szélvédőket mosok.

De a lány folyton könyörgött neki, hogy hagyja abba az ivást és a drogozást. Amikor kiderült, hogy Karina terhes, Luis Miguel próbált változtatni az életén, de újra meg újra visszaesett, s előbb-utóbb mindig a Plazán kötött ki, a régi társaságban.

Karina 2002-ben fiút szült, két évvel később pedig kislányt. Luis Miguel imádta a gyermekeit, és gondoskodott róla, hogy soha ne éhezzenek. De az utca csábítása túl erős volt, s ő nem tudott sokáig ellenállni neki. – Sokszor a parkban aludt, ott találtam rá – meséli Karina. – Hazavittem, de hamarosan újra eltűnt.

Így indult a hajléktalan-világbajnokság
A hajléktalan-világbajnokság (Homeless World Cup, HWC) szervezetét 2001-ben alapította Mel Young skót vállalkozó és Harald Schmied osztrák újságíró. Az első nemzetközi tornát 2003-ban, az ausztriai Grazban rendezték. Ma már több mint 70 országban működik a HWC-vel együttműködő egyesület. Az évenként rendezett vébére minden ország a nyolc legjobb játékosát nevezi be. Magyarország 2006 óta vesz részt a megméretésen. Ez évben is az Oltalom Sportegyesület delegálja a hajléktalan- (férfi- s ezúttal női) válogatottat.

Azután 2009 februárjában öltönyös férfiak jelentek meg a parkban, brosúrákat osztogattak, és elbeszélgettek a focizókkal. A Street Soccer Mexicót képviselték: a nemrég alakult egyesület tagszervezetként áll kapcsolatban a hajléktalan-világbajnoksággal (HWC), amely minden évben labdarúgótornát rendez a világ hajléktalanjai számára. A férfiak elmondták, hogy abban az évben az olaszországi Milánóban lesz a bajnokság. A mexikói csapatot a legjobb nyolc játékos alkotja majd, akiket mexikói városokban jelentkező utcai focisták közül fognak kiválasztani. Kevés idő volt már hátra a mexikóvárosi válogatókig. A Plaza de San Fernando csapata is jelentkezhetett.

Az ekkor 26 éves Luis Miguel már rég nem hitt a mesékben. – Azok a pasasok biztos hülyének néznek minket – jegyezte meg gúnyosan egy barátjának. – Olyan nincs, hogy valaki csak úgy jegyet kapjon Olaszországba.

De a toborzók nem tágítottak, s mindenkit meghívtak egy bemutató mérkőzésre, amelyet a város egyik előkelő negyedében tartottak. – Menjünk el! – javasolta az egyik srác. – Végül is mit veszíthetünk?

Aztán ahogy hatéves fiával, Isaackel ott állt a lelátón, Luis Miguel döbbenten látta, hogy a nézőtér hírességeknek elkülönített része popsztárokkal és élsportolókkal van tele.

A pályán focizók nagyon hasonlítottak rá és a barátaira, csak éppen sokkal pontosabban, igazi csapatként játszottak. Luis Miguel egy röpke pillanatra a fia szemével látta önmagát – és a kép szörnyen kiábrándító volt. Italtól és drogoktól elbódult agyában kitárult egy ajtó, s rájött, hogy most valódi esélyt kapott az újrakezdésre.

A válogatókon a jelentkezőknek ki kellett tölteniük egy nyomtatványt, amely az életkörülményeikre – egyebek között az alkohol- és kábítószer-fogyasztási szokásaikra – kérdezett rá. Utána részt kellett venniük egy kétnapos tornán. Luis Miguel rossz kondícióban volt: három perc futás után már alig kapott levegőt. A toborzók azonban olyan személyeket kerestek, akik nagyon vágytak a változásra, és felismerték a férfi őszinte eltökéltségét. A meccsek után külön is elbeszélgettek a legígéretesebb résztvevőkkel. – Miért akarsz bekerülni a csapatba? – kérdezte egyikük Luis Miguelt.

– Mert ez lehetőség egy más életre. Mert változtatni akarok, önmagamért és a családomért.

Luis Miguel végül megfelelt. A következő két hónapban minden szerdán és szombaton edzésen vett részt a csapatársaival. E foglalkozások részeként egy pszichológus előadásokat tartott nekik egy sor különböző témáról, a személyes higiéniától kezdve egészen a tisztelet és felelősség kérdésköréig. Luis Miguel egyre kevesebb tudatmódosító anyagot használt, s mind több időt töltött Karinával, Isaackel és a négyéves Yamilethszel. Családja úgy nyílt ki a számára, mint sivatagi virágok a rég várt eső után.

Eleinte elviselhetetlenül ideges volt a szerek nélkül, és előfordult, hogy újra a park egyik padján kötött ki, egy doboz hígítóval a kezében. De ahogy teltek a hetek, a függőség szorítása fokozatosan enyhült – a futballtudása pedig gyorsan fejlődött.

– Amikor elkezdte, Luis Miguel volt az egyik legrosszabb játékos – mondja Gerardo Partida, a Street Soccer Mexico egyik alapítója. – De az eltökéltsége eredményeként hamar kiemelkedett a társai közül.

Azon a nyáron a mexikóvárosi csapat harmadik lett az országos bajnokságon. A záróünnepségen a bemondó felsorolta azon játékosok nevét, akiket beválasztottak a világbajnokságon részt vevő csapatba. Amikor Luis Miguel neve is elhangzott, ő és a családja örömükben kiáltozva ugrottak talpra. Olyan erősen szorította magához Yamilethet, hogy a kislány feljajdult: – Papi, ez fáj! – De azért még erősebben ölelte vissza az édesapját.

Luis Miguel a templomba ment, és megfogadta Szűz Máriának, hogy tiszta marad. Szeptemberben pedig életében először repülőgépre ült, és elindult Európa felé.

Újra a régi környéken – Luis Miguel helybéliekkel focizik

Milánó annyira furcsa és idegen volt – a magas, szőke helybéliektől kezdve a pastával megrakott tányérokig –, hogy Luis Miguel szinte beleszédült. De a meccseken hihetetlenül tudott összpontosítani.

Az utcai futballt a szabványoshoz képest harmadakkora pályán játsszák, a csapatokat négy-négy fő alkotja, és a mérkőzések 14 percig tartanak.

A játék igen gyors és heves. Luis volt a csapatának legjobb gólszerzője, és az első találata után örömében annyira ugrált és kiáltozott, hogy az edző rövid időre a kispadra küldte. Azt a mérkőzést Mexikó nyerte, és a csapat az egyhetes tornán végül a 7. lett a 48 részt vevő ország közül. Ezzel a hajléktalan-világbajnokság legjobbjai közé kerültek.

Hazafelé repülve Luis Miguel új érzést fedezett fel magában: szerette volna megosztani másokkal is a szerencséjét. Nyertem egy utazást – gondolta. Most azt szeretném, hogy a barátaim is nyerjenek valamit.
 

Nem sokkal a hazatérése után Luis Miguelt felkérték, hogy csatlakozzon a Street Soccer Mexico stábjához – ez volt élete első igazi állása! Küldöncként kezdett, aztán a pályák gondozásában, majd az állami bajnokságok szervezésében segített. Tanulni kezdett, hogy leérettségizhessen, s új értelmet talált az életének – részben családapaként, részben pedig más utcagyerekek mentoraként.

2010 elején újra visszatért a Plaza de San Fernandóra, de most már nem drogozni, hanem azért, hogy új játékosokat toborozzon. A barátjával, a szintén az egyesületben játszó José Alberto Hernández Villegasszal lépett oda egy fél tucat, a padokon ücsörgő szélvédőmosó fiúhoz. – Hé, srácok – mondta –, nincs kedvetek edzésre jönni velem?

– Nem te vagy az a csávó, aki Olaszországba ment? – kérdezett vissza egy fiú, aki permetezőflakont szorongatott a kezében.

– De, ő az a mázlis cabrón – felelte José Alberto mosolyogva. A fiúk kérdésekkel árasztották el Luis Miguelt, aztán végül mind vele mentek a város túlfelén lévő focipályára.
 

Azóta több mint 50 fiatalt beszélt rá, hogy csatlakozzon a Street Soccerhez, s nemcsak a pályán segíti őket, hanem az életben is. Bátorításának köszönhetően sokuknak sikerült állást szereznie – még ha az néha csak egyszerű szórólapozást jelent is. Akik pedig a drogokról való leszokással küszködnek, azokat sok-sok biztatással segíti át a nehéz időszakokon.

Így volt ez Adán Acevedóval is: a 25 éves, ritkás kecskeszakállával és szemüvegével jellegzetes látványt nyújtó egykori szélvédőmosót és crackfüggőt két éve vonta be az egyesületi focizásba. Ha Adán kihagyott egy edzést, Luis Miguel megkereste. – Tudom én, hogy milyen nehéz, de muszáj küzdened – mondogatta ilyenkor. – Tudom, hogy képes vagy tiszta maradni.

Adán azóta nem nyúlt kábítószerhez. Csodás művészi tehetsége van, s mostanában arról beszélget az egyesület pszichológusával, hogyan tudná kamatoztatni a képességeit. – Gyerekkorom óta először érzek reményt.

A hajléktalan focisták gyakorlópályáján. Luis Miguel ma olyan ember, akire a gyermekei is büszkék

Isaac tízéves, Yamileth pedig nyolc. Most éppen a szüleikkel együtt banánszeleteket esznek tejszínhabbal a lakásuk étkezőjében. Igazán vonzó látványt nyújtanak így együtt, s oly sokat ölelgetik egymást, hogy nehéz elképzelni róluk: egykor egészen más volt az életük. Karina azonban jól emlékszik azokra az időkre.

– Mielőtt Luis Miguel focizni kezdett – mondja –, néha napokig nem jött haza. Most segít Isaacnek a házi feladatban, és eljön Yamileth iskolai ünnepségeire. – Karina és Luis szeretettel teli pillantást váltanak, ahogy a kislány az apja ölébe kapaszkodik.

Idén Mexikóban rendezik a 10. hajléktalan-világbajnokságot. Luis Miguel edző lesz a csapat mellett, családja pedig a lelátón fog szurkolni.
 

A 2012-es hajléktalan-világbajnokságot október 6–14. között tartják Mexikóvárosban, a Plaza de la Constituciónban. Argentínától Zimbabwéig rekordszámú, 58 csapat nevezett – köztük 14 ország női válogatottja is.

Vote it up
178
Tetszett?Szavazzon rá!