A menstruáció furcsa mellékhatásai

A hangulatingadozás és a puffadás közismert, de a hormonszintek változása más reakciókat is kivált a nők szervezetéből

Jobban fenyegeti egy térdsérülés
Nők esetében kétszer gyakoribb az elülső keresztszalag-szakadás, mint a férfiak körében – ráadásul menstruáció közben vagy közvetlenül előtte szokott gyakrabban bekövetkezni. Hogy erre mi a magyarázat? Ausztrál kutatók szerint a menstruációs ciklus szakaszainak váltakozásával változik a térd mozgása is; menstruáció alatt ez a mozgás kontrollálatlanabbá válik ahhoz képest, mint amit a két héttel korábbi peteérés során lehet általában tapasztalni. – Ebbe a szabályozatlan mozgásba beletartozik az is, hogy eséskor a térd befelé hajlik – magyarázza Timothy E. Hewett, a cincinnati gyermekkórház Sportgyógyászati Biodinamikus Központjának igazgatója.

A jó hír: a Shape magazin szerint 50-60 százalékkal sikerült redukálni az elülső keresztszalag-szakadások számát azzal, hogy Hewlett kutatócsoportja kidolgozott a kutatásukban részt vevő nők számára egy olyan edzésprogramot, amely kifejezetten a térd terhelésének csökkentését, illetve erőnlétének növelését és koordinációjának javítását célozta.

Jobban fenyegetik az ínybetegségek
– Az ínyt alkotó szövetekben különösen magas a hormonszint hullámzására érzékeny ösztrogénreceptorok száma – állítja Susan Karabin, az Amerikai Periodontológiai Akadémia korábbi vezetője. – Ebből kifolyólag különféle ínytünetek jelentkezhetnek a menstruációs ciklus alatt.

Külön felhívja rá a figyelmet, hogy menstruáció előtt az íny megdagadhat, így a fogmosás fájdalmassá válhat! Ha épp fogorvosi beavatkozást tervez, például a bölcsességfoga kihúzását, esetleg egy lyuk betömését, azt emiatt érdemes közvetlenül a menstruáció megkezdése utáni napokra időzíteni, ugyanis olyankor a legalacsonyabb a szervezetben az ösztrogén szintje, így ennek köszönhetően az íny ekkor a legkevésbé érzékeny.

Óvatosan a vásárlással!
Épp meghúzni tervezi a nadrágszíjat? Akkor az ovuláció alatt inkább kerülje a bevásárlóközpontok környékét! A Journal of Consumer Psychology című tudományos folyóiratban közölt kutatás szerint a nők a legtermékenyebb időszakukban hajlamosabbak a kelleténél többet költeni ruhákra – elképzelhető, hogy a potenciális udvarlók elcsábítása érdekében. Ugyanezeken a napokon (körülbelül a 8–15. nap között) a kutatás szerint megnövekedik a tükör előtt, szépítkezéssel eltöltött idő is. Egy másik kutatás továbbá arról számolt be, hogy ovuláció alatt a nők, ha öntudatlanul is, de nagyobb hangsúlyt fektetnek a csábításra, kihívóbban öltöznek.

Jobban fenyegeti a magas koleszterinszint
A Journal of Clinical Endocinology and Metabolism című orvosi szaklapban jelent meg 2010-ben az a vizsgálat, amely azt állította, hogy a vérben a koleszterinszint ingadozása összefügg a menstruációs ciklus során folyamatosan változó ösztrogén szintjével. A „jó” HDL koleszterin szintje az ösztrogénével párhuzamosan emelkedik, és ovulációkor éri el a csúcsát. Ekkor az összkoleszterinszint, a „rossz” LDL koleszterin, illetve a trigliceridek szintje a legalacsonyabb. Ebből a felfedezésből az is következhet, hogy ha valaki koleszterinszint-csökkentő gyógyszer szedését tervezi elkezdeni, orvosának előtte több hónapon át koleszterinszint-méréseket kell végeznie, majd ezekből átlagot vonnia. Ha ez elmarad, az könnyen azzal járhat, hogy a hormonszintek hullámzása miatt nem tudják pontosan, mekkora a koleszterinszintje.

Jobban fenyegeti furcsa köhögés, zihálás, légszomj
Különösen az asztmával, krónikus obstruktív légúti betegséggel (COPD) vagy egyéb hasonló légzési problémával küzdő nők számára lehet fontos felfedezés a következő. Norvég kutatók mutatták ki, hogy a köhögéshez, a ziháláshoz és a légszomjhoz hasonló tünetekre hatással van a menstruációs ciklus váltakozása. Több mint 4000 nőt vontak be abba a kutatásba, amely során a résztvevők a ciklus közepe táján több zihálásról (a 10–22. napok között) , illetve gyakrabban jelentkező légszomjról (a 7–21. napok között) számoltak be. Az asztmás, illetve a rendszeresen dohányzó és a túlsúlyos résztvevők esetében a köhögés intenzitása közvetlenül az ovuláció után érte el a csúcsát (a 14–16. nap között). E felfedezés alapján elképzelhető az is, hogy érdemes lenne a légúti betegségek gyógyítására kialakított kezelést a menstruációs ciklus alakulásához igazítani, hiszen annak különböző szakaszai során változik, hogy milyen mennyiségű gyógyszer indokolt.

Vote it up
135
Tetszett?Szavazzon rá!