A pop királyai

Az egyik legrégebbi popduó, a Pet Shop Boys népszerűsége sosem lanyhult, ám most még magasabb sebességfokozatba készülnek váltani

Kapcsolódó cikkek

Ahogy az olimpia záróünnepélyén csúcsos kalapban riksa-hintójukon királyi módon keresztülvonultak az Olimpiai Stadionon, mint két bizarr gladiátor, az elektronikus popduót, a Pet Shop Boyst alkotó Neil Tennant (58) és Chris Lowe (53) bebizonyította, hogy mit sem csökkent a lenyűgöző, teátrális belépők iránti vonzalmuk. A pop szintetizátorölelgető királyainak népszerűsége – akik 1985 végén robbantak be a köztudatba és az amerikai, brit s egyéb slágerlisták élére a West End Girls című számukkal – mostanában kezd felélénkülni. Nem mintha valaha is „lanyhult” volna.

A Reader’s Digest az együttes tizenegyedik stúdióalbuma, az Elysium megjelenésének estéjén készített interjút Neil Tennant énekessel, amelyből megtudtuk, hogy a Pet Shop Boys még nagy meglepetéseket tartogat számunkra.

RD: Felléptetek augusztusban az olimpia záróünnepségén a brit zenei ikonok között. Milyen volt?
NT: Hatalmas show, és rendkívül izgalmas. Összesen 146 teherautó állt a stadion előtt megpakolva a részt vevő együttesek cuccaival, köztük az általunk viselt fekete csúcsos kalapokkal. Különben az egész ünnepséget ugyanaz az Es Devlin tervezte, aki a mi utolsó 2009-es turnénkon is dolgozott.

RD: A nyolcvanas évek elején popzenei újságíró voltál, és olyan sztárokat interjúvoltál, mint Sting és a nagyon fiatal Madonna.
NT: Valóban, a Smash Hits című tinédzser-popmagazinnál dolgoztam. Sőt, korábban, azt hiszem, 1976-ban, egyszer megpályáztam egy segédszerkesztői állást a Reader’s Digest brit kiadásánál is.

RD: Szerzői és producerei voltatok [Chris Lowe-val] Liza Minnelli és legfőképpen Dusty Springfield albumainak. Van valaki, akivel még szívesen dolgoznál?
NT: Évekkel ezelőtt azt mondtam volna, hogy Nina Simone-nal. De ő már nincs köztünk. Annyi mindenki mással dolgoztunk: Elton Johnnal, David Bowie-val, Robbie Williamsszel. Szerintem „A Pet Shop Boys bemutatja Bob Dylant” óriási lenne!

Pet Shop Boys
A kezdet: Neil és Chris egy londoni elektronikai üzletben találkozott véletlenül 1981-ben, és rögtön ezután elkezdtek dalokat írni.

Legismertebb számaik: West End Girls (1985), It’s a Sin (1987), Always on my Mind (1987) és Go West (1993).

RD: Popduóként figyelemre méltón aktívak vagytok más területeken is. Csináltatok filmet, filmzenét, musicalt és balettet. Maradt még valami a tarsolyotokban?
NT: Tervezünk egy másik balettet. A legutóbbi Hans Christian Andersen A leghihetetlenebb dolog című meséjéből készült. De az ilyen dolgok elég sok időt igényelnek, úgyhogy 2014 előtt nem fogunk vele elkészülni. Egyébként meg most vagyunk a legtermékenyebb korszakunkban. Megírtuk ezt az új albumot meg pár extra dalt a következő kislemezekhez, és februárban újabb turnéra indulunk.

RD: Új albumotok, az Elysium miben új?
NT: Jellegzetes Pet Shop Boys-album, pezsgő elektronikus hangzással. De határozottan nyugodtabb, oldottabb, mint az előző albumunk, a Yes. Igazából Chris azt akarta, hogy csak balladák legyenek rajta. Ha a Yes egy amolyan energikus „kikapós, kiruccanós” lemez volt, akkor az Elysium a „hazatérés”, valami, amitől el lehet lazulni egy átbulizott éjszaka után. Az is tudatos döntés volt, hogy Los Angelesben vegyük fel amerikai producerrel, ami, gondolom, hallatszik rajta. Ez is megkülönbözteti a Yestől, amely nagyon brit volt. Sokan attól féltek, hogy egy hiphoplemezzel állunk elő, mert a producerünk előzőleg Kanye Westtel dolgozott. A végeredmény azonban egy klasszikusdal-gyűjtemény lett.

RD: Egyszer volt egy olyan ötletetek, hogy a Pet Shop Boys felállása pár évenként mindig változzon és ti egyfajta bábművészként a háttérből mozgatnátok a szálakat. Mit gondolsz, kivel lehetne helyettesíteni titeket?
NT: Haha! Azt hiszem, már rég lemondtunk erről az elképzelésről. [Töri a fejét.] Most senki sem jut eszembe. Nem, Neil és Chris tökéletesen megfelel. És eszünk ágában sincs még visszavonulni.

RD: Ti vagytok a diszkó Rolling Stonesa?
NT: Hogy mi? Nem. Hát talán inkább a pop Rolling Stonesa. De komolyan, szerintem a zenénk minősége mindig nagyon egyenletes volt, és ma is nagyon erős. Amit a Stonesról nem lehet elmondani.

Vote it up
159
Tetszett?Szavazzon rá!