A poraiból feltámadt város

Varsó szembenézett komor múltjával, és napjainkra élettől pezsgő, modern metropolisszá vált

Kapcsolódó cikkek

A helyszín a lengyel főváros egy hideg és szürke februári napon, 1979-ben. Bevezetnek egy félhomályos helyiségbe. Az asztal mögött, amelyen nincs más, csak egy telefonkészülék, hivatalnok ül. Megkérem, hogy hosszabbítsák meg a vízumom.

– Megoldható a dolog – mondja a férfi tört angolsággal –, ha hajlandó a segítségünkre lenni.

Megkérdem, mit ért ezen. Azt feleli, ha hetente egyszer beszámolok róla, miről beszélnek a környezetemben élő emberek, határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt kaphatok. Ez a feladat, mondja, végül is nem sokban különbözne újságírói munkámtól, amelyet az Egyesült Államokban végeztem.

Az ajánlatot visszautasítom, ezért el kell hagynom az országot.

A barátnőm, Hania, akivel Londonban ismerkedtem meg, a lengyel fővárosban született. 1978-ban hat hónapra szóló vízummal érkeztem Varsóba, és hamar találtam magamnak angoltanári állást. Ám egy nappal az engedély lejárta előtt csalódottan kellett távoznom.

Három évtized telt el azóta. Napsütötte júniusi délután sétálgatok a világ egyik legszebb sugárútján, a Krakowskie Przedmieścién. Akad itt minden, ami a nagyvárosok patinás körútjain lenni szokott: üzletek, galériák, éttermek, műemlékké nyilvánított villák (köztük az elnöki rezidencia), elegáns szállodák, nagy múltú egyetemek, híres templomok, parkosított kis terek, hősök szobrai, többek közt egy hercegé, egy költőé és egy csillagászé… A Krakowskie Przedmieście jóval hangulatosabb, mint New York Ötödik sugárútja, és lényegesen változatosabb az előkelő párizsi Champs-Élysées-nél.

Az olaszul, franciául, angolul zsongó turistaforgatag közepén gondolatban visszarepülök abba az időbe, amikor a körút volt számomra az egyetlen menedék a szürke és örömtelen nagyvárosban.

Varsó, amelyet a második világháborúban megszálltak és földig romboltak a nácik, a kommunizmus idején épült újjá. Kevés épület vészelte át épségben a háborút. Ezek egyike a város legelegánsabb szállodája, a Bristol Hotel, amely eredetileg kórház volt. Belépek a szecessziós előcsarnokba, és a bár felé veszem az irányt. A szálloda fénykorában, az 1920-as években ez a bár a lengyel előkelőségek találkozóhelye volt, de ma is vonzza a jómódú közönséget.

Óriás szappanbuborékok a középkori hangulatú Piactéren, amelyet gondosan újjáépítettek a második világháború után

– Régebben ki nem állhattam Varsót – mondja Noemi Gadomska, akivel az Alkotmány tér egyik kávézójának teraszán beszélgetünk. A tér a Sztálin-korszakban épült: az épületek homlokzatát a munka hőseinek kőbe vésett alakjai ékesítik. – Úgy gondoltam, túlságosan provinciális – magyarázza barátom barátjának egyetemista lánya –, mindaddig, míg el nem látogattam Ottawába, ahol a fű mindenütt mániákus gonddal, azonos magasságúra van nyírva.

Gondolom, Gadomska arra utal ezzel, hogy ott, ahol a pázsit nem nőhet szabadon, a lélek sem igen szárnyalhat. – Lehet, hogy Varsó kissé zűrzavaros, de legalább eredeti. A varsóiak kimondják, amit gondolnak.

És manapság több a varsói, mint valaha. Varsó a tizedik legnépesebb város az Európai Unióban, ami hatalmas fejlődés ahhoz képest, hogy 1939 és 1945 között a lakosság 63 százaléka életét vesztette vagy elmenekült. Nemcsak a népesség, de az ide látogatók száma is nőtt, részben az olyan látványosságoknak köszönhetően, mint a multimédiás szökőkút, amelyből májustól szeptemberig minden péntek és szombat éjjel színes fénnyel megvilágított táncoló vízsugarak szöknek a magasba különböző dallamok ritmusára.

Gadomska felsorol még néhány olyan nevezetességet, amely helyieket és turistákat egyaránt vonz. Említi a Varsói Egyetemi Könyvtár tetőkertjét; a Praga nevű újjáépített városrészt a Visztula partján, amely hajdan munkásnegyed volt, ma afféle művésztelep; és az új Kopernikusz Tudományos Központot. Szavai hallatán elmerengek, mennyit változott a város az 1980-as Szolidaritás mozgalom óta, amely lehetővé tette, hogy visszatérjek Lengyelországba és feleségül vehessem Haniát. Az átalakulás főként azok számára döbbenetes, akik látták a szovjet megszállás alatt álló országot az 1950-es években, azokban az időkben, amikor a feleségem édesanyját más politikai aktivistákkal együtt börtönbe zárták. A börtönbe, ahol a feleségem megszületett.
 

Póz a kamerának a Krakowskie Przedmieścién1951-ben az ifjú Halina Matraśt kémkedéssel vádolták, s noha gyermeket várt, tíz év börtönre ítélték, amelyet a hírhedt Mokotówban kellett letöltenie. Kisbabáját a nővére vette magához. Halinát végül öt év múltán kiengedték, ám a fogságban töltött évek nem múltak el nyomtalanul…

A belvároshoz közeli Mokotów ma is börtön, de celláiban enyhébb bűntettek elkövetőit őrzik, akiket viszonylag rövid szabadságvesztésre ítéltek. Elolvasom a falon az emléktáblát. Varsó teli van márványtáblákkal, legtöbbjük a háború és a totalitarizmus áldozatainak állít emléket. Ez a tábla azok nevét sorolja fel, akik „a kommunista terror idején, 1945–1955 során életüket vesztették”.

Szeretnék többet megtudni erről a helyről, ezért felkeresem otthonában az idős Otwinowska asszonyt, aki szintén a Mokotów falai között raboskodott. A nyugalmazott irodalomtanárnő mosolyogva nyit ajtót. Otwinowska ismer valakit az igazságügyi minisztériumban, aki talán engedélyt szerezhet nekünk, hogy ellátogassunk a börtönbe. Megbeszéljük, hogy pár nap múlva találkozunk.
 

Ismét az utcákat járom, közel a város középkori magjához. Az Óváros a 13. században alakult ki, s egykor gazdagon berendezett fenséges épületek, céhek székházai és templomok álltak itt, de a németek szinte mindet porig rombolták a második világháborúban.

Később a varsóiak nagy gonddal igyekeztek helyreállítani a belvárost, amelyet az UNESCO 1980-ban a világörökség részévé nyilvánított.

A Kastély téren szíriaiak tüntetnek III. Zsigmond szobra alatt. Kiáltoznak, és hazájuk zászlaját lengetik. Jelenlétük ékesen bizonyítja Varsó nemzetközi jelentőségének növekedését: a város, ahonnan egykor elmenekültek az emberek, most otthont ad az emigránsoknak.

A negyedet gyakran éri az a vád, hogy afféle Disneyland. Ma már valóban nem számít üzleti központnak, és talán tényleg csupán turistalátványosság, de szerintem bámulatos, milyen korhű módon hozták helyre, és milyen jól gazdálkodik az értékeivel. A középkori hangulatú boltocskákban művészeti alkotásokat, iparművészeti cikkeket, ajándéktárgyakat kapni, például borostyán ékszereket.

Az aBo Művészeti Galéria tulajdonosa, Anna Bolesta az óvárosi negyedben lakik és dolgozik. Mint elmondja, az itteni lakások elég kicsik, de igen érdekes emberek laknak bennük. A szomszédjai művészek, színészek, írók.

Bolesta tökéletesen beszél angolul, akárcsak a varsói fiatalok nagy része. Sokuk angliai, írországi vagy tengerentúli munka révén szerezte nyelvtudását, ám újjászülető hazájuk idővel visszacsábította őket.

A középkori városfal restaurált maradványa

Rövid séta után elérek a Piactérre (Rynek). A színesre festett, barokk lakóházak előtt kávézók tarka napernyőrengetege. A szökőkútnál gyerekek játszanak Syrenka, a kardját magasba emelő szirén, Varsó jelképének szobra körül.

A Cepelia nevű népművészeti galériában lengyel fafaragványok sorakoznak. Fantasztikus, hogy egyik-másik alkotás, noha egyetlen darab fából faragták ki, egész csoportot, például Noé bárkájának utasait, illetve komplett jelenetet, például menyegzőt ábrázol. Egy Jézus-szobor bánattól sújtva hajtja tenyerébe fejét: ősi kép, amely a kommunizmus idején súlyos tartalommal telítődött. Szinte minden faragványon megjelenik a vallásos áhítat és a humor jellegzetesen lengyel keveréke.

Északnak tartok, az „újvárosba”, amely valójában új óváros: 1400-ban épült, a második világháborúban elpusztult, de később újra felépítették, hogy úgy nézzen ki, mint fénykorában, az 1700-as években. Itt kevesebb az üzlet és az étterem, mint az óvárosi negyedben, így az utcák kevésbé forgalmasak. Keresztülvágok egy takaros kis téren, elhaladok Szent Kázmér újjáépített barokk temploma mellett, ahol 1944-ben egyetlen éjszaka több ezer ember vesztette életét a bombázásban. Aztán elérkezem egy helyre, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Visztulára. Mintha az élet valahol másutt zajlana, itt pedig megállt volna az idő, és nem lenne más, csak magány meg béke.

Néhai lakók fényképei egy régi gettóépület falán

Varsó az emlékezés városa. A Varsói Felkelés Múzeuma emléket állít a német megszállók elleni 1944-es felkelésnek, amelynek megtorlása a földdel tette egyenlővé a várost.

A 150-200 ezer ember életét követelő tragikus esemény ismerete nélkül nem értelmezhető Varsó jelene sem. A kiállítás bemutatja például, miként próbáltak a felkelők észrevétlenül eljutni a csatornarendszeren keresztül egyik helyről a másikra. Megrázó felvételeket láthatunk a túlélőkről, amint számba veszik a romok közt maradt holmikat: Sten géppisztolyokat, német motorbicikliket…

Az ultramodern Kopernikusz Tudományos Központ másfajta látnivalót kínál. Az intézmény névadója a nagy lengyel csillagász, aki az 1500-as években elsőként jelentette ki, hogy a Föld kering a Nap körül. Az egyik helyiségben gyerekek kiáltoznak nagy vidáman egy dobozba, amely azt méri, hány decibeles hangot képesek kiadni. Lent, a csarnokban két kislány műanyag testrészekből igyekszik kirakni egy anatómiai modellt. Vigyorogva nézem, amint három tizenéves megbabonázva hallgatja az elektronikus költő hangját, amelyet a lengyel sci-fi-mester, Stanisław Lem egyik figurájáról mintáztak az interaktív kiállítás készítői. Az egész inkább emlékeztet egy valóban vidám vidámparkra, semmint tudományos múzeumra.
 

Úti tippek
Szállások
Hotel Bristol.
Varsó szívében, a nevezetes Királyi úton, 130 eurótól.
Polonia Palace. Modern szálloda, ugyancsak a központban, 60 eurótól.
Ibis Budget. Kedvező árak a Visztula partján, 15 perc sétányira a Nemzeti Stadiontól, 25 eurótól.

Éttermek
Pod Samsonem Ízletes lengyel és zsidó fogások elérhető áron az Óvárosban.
Opasły Tom Agata Wojda mesterszakács konyhája. Meghitt hangulatú étterem régi könyvesboltok és legendás irodalmi kávézók stílusában.
Atelier Amaro Az első és egyetlen Michelin-csillagos étterem Lengyelországban.

Ne hagyja ki!
Łazienki Królewskie Park- és Palotaegyüttes
17. századi angolkertek építészeti remekművekkel, mint például a szigeten álló Łazienki-palota.
Fryderyk Chopin Múzeum A világ legnagyobb gyűjteménye a híres zeneszerző életéből és munkásságából.
Fotoplastikon A 20. század elején létesített múzeumban több mint 3000 Varsóból, illetve a világ minden tájáról származó eredeti fényképet tekinthetünk meg.

Péntek reggel Otwinowska tanárnővel a Mokotów börtön kapujánál várakozunk. – Örülök a találkozásnak – nyújtom a kezem a tisztnek, aki beenged minket. Valósággal letaglóz a válasza: – Mi már ismerjük egymást. A nevem Tomasz Ochinowski… a tanítványa voltam.

Nevetgélve haladunk át a beléptetőrendszeren és a börtönudvaron. Otwinowska elegáns szalmakalapot visel, és amikor belépünk az első épületbe, belém karol. Bizonyára felkavarják a rá törő emlékek. Megállunk egy cellánál. Az őrök kivezetik két lakóját, hogy körülnézhessünk odabent. Otwinowska a karját kinyújtva méricskél, és megállapítja, hogy ez a helyiség nagyobb, mint amelyben őt tartották fogva.

A folyosókon sétálva eltűnődöm, mennyi szenvedésnek – éhségsztrájknak, kínvallatásnak, kivégzésnek – voltak tanúi ezek a falak. Látom magam előtt a tönkretett, elveszejtett életeket, a bátor varsói férfiakat és nőket, akikkel úgy bántak, mint elvetemült bűnözőkkel szokás, és látom magam előtt az anyákat, akiket elszakítottak gyermekeiktől…

Látogatásunk végén az igazgatói irodában ülünk. A magas és jóképű Bogdan Kornatowski megajándékoz minket egy-egy üvegplakettel, amely a régi börtönépületet ábrázolja. Elbeszélget Otwinowskával, majd hozzám fordul:

– Talán furcsának tűnik majd, amit most mondok – kezdi, majd elhallgat, keresi a szavakat. – Nemhogy furcsának, hanem groteszknek, visszataszítónak… De kérem, adja át a feleségének e börtön igazgatójának legőszintébb jókívánságait.

Vote it up
150
Tetszett?Szavazzon rá!