A röpke, de boldog svéd nyár

A nyár üstökösként robog végig Svédország felett, és mindenki siet a partra, hogy megmártózzon vízben és napfényben

Kapcsolódó cikkek

Csodás tud lenni a ragyogó svéd délután, amikor mintha minden belülről izzana: karmazsin fényt árasztanak a csónakházak, ragyog a széljárta öböl és a Fjällbacka-part fehér házai az északi égbolt alatt. A kikötőben nevetés és hajóharangok csendülése visszhangzik. Egy kilométerre is ki lehetne sétálni a tengeren egyik vitorlásról a másikra ugrálva. (Nyugat-Svédországban minden férfinak, nőnek, gyereknek és kutyának saját hajója van.) A Restaurang Matilda fedélzetén a duhaj kedvű legénység svéd népdalokat énekel. Akvavittel koccintanak, és nekiesnek a rákokkal megrakott tálaknak.

A nyár úgy robog végig Svédország felett, mint egy üstökös: forrón, vakító fénnyel és őrületesen gyorsan, hogy aztán időtlen időkre eltűnjön megint. Már nyár elején számolni kell a közelgő elmúlással. – A svédek vallásos áhítattal imádják a nyarat – mondja az ismert stockholmi séf, Niklas Ekstedt. A svéd nyelven midsommarnak nevezett nyári napforduló-ünnep (avagy Szent Iván-éj) hagyománya még a kereszténység előtti időkből ered, s napjainkig sem az egyház, sem az üzleti érdekek nem tudták kiirtani.

Így aztán, valamikor június harmadik hetében a svédek megkezdik nagy vándorlásukat: ellátogatnak a hatalmas tavakhoz, a sebes sodrú folyókhoz, de főként a tengerparthoz, hogy megmártózzanak vízben és fényben, amíg csak az idő engedi.

Jómagam egy svéd napfény-zarándok unokája vagyok, így meglehetősen jól ismerem a nyár kvázi-pogány rítusait. Hasonló szokásoknak hódoltunk gyermekkorom színhelyén, Maine-ben is, ahol a napokat sós vízi fürdőzésekben és a parti büfékben ebédre elfogyasztott homárban mértük. A gyökereimhez való visszatérést – svédországi látogatásomat – azonban barátomnak, Marcus Samuelsson svéd–amerikai szakácsnak köszönhetem, aki buzgón áradozott Smögenről, ahol a nyarait tölti.

2014 augusztusban meglátogattam őt a Bohuslän-parton. Napjaimat hajnali ötkor, kajakozással kezdtem, és minden drága órát a szabadban töltöttem. Odakint maradtam, míg a lemenő nap rózsás fénye el nem tűnt az éjszakai égboltról.

Svédország szélvédett, zöldellő keleti partjaival ellentétben a nyugati partszakasz kies és széljárta. Errefelé gránitsziklák uralják a tájat. A régió, mely mindössze pár óra autóút Oslótól délre és Göteborgtól északra, nyárimádók tömegeit vonzza.

Fjällbacka kikötőjeBohuslän üdülővárosai első látásra módfelett hasonlítanak egymásra, ám vannak különbségek, főként ami a kedvenc helyi fogásokat illeti. Így például a délre eső Lysekil dióra emlékeztető aromájú kagylóiról híres; az északra található Grebbestad az osztriga szerelmeseié; a középtájt fekvő Smögent pedig elsősorban édeskés ízű, rózsaszín garnélarákjáért kedvelik.

E települések legbájosabbjának, Fjällbackának két híres egykori lakója van. Az egyik Ingrid Bergman, akinek 1958-tól haláláig, 1982-ig háza volt a közeli szigeten, Dannholmenen. A főtéren bronzszobor állít emléket a színésznőnek. A másik híresség Camilla Läckberg, a népszerű krimiírónő, akiről sétautat neveztek el. Nyolc könyvének története egytől egyig valószínűtlen módon ezen az álmos, 900 lelkes településen játszódik (ahol a népesség nyaranta 15 ezer főre duzzad). Olvastam Läckberg műveit, de tehetsége még lenyűgözőbbnek tűnt szülőfaluja, Fjällbacka ismeretében, a vidám napvilágban. Ez hát az a baljós titkokkal teli város? Inkább emlékeztetett egy vasúti terepasztal falvacskájára.

Első nap már kora reggel kígyózó sor állt a Setterlinds Bageri előtt, ahová Bergman krémes, mandulás Mandelberg tortáért vagy kardemummabullarért (édes-sós kardamomos tekercsért) járt egykor. A mólón hirtelenszőke gyerekek gumicukrot faltak. Szépséges nők és lehetetlen-barnára sült férfiak kapaszkodtak fel a központtól néhány percre lévő, meredek falú Vetteberget sziklára.

A kikötő felett, a lankásabb oldalon házak sorakoztak piros cseréptetővel és jellegzetes faragásokkal, úgynevezett snickarglädjékkal, amelyektől a házak úgy festenek, mintha mézeskalácsból készültek volna. Ablakaikban muskátli nyílt, tetejükön kék-sárga zászló lengedezett.

Tenger gyümölcsei és házi sör az Everts SjöbodnálBohuslän izgalmas szépsége e furcsa kettősségből, szigor és könyörületesség – viharvert sziklák és rózsabokrok – együtteséből fakad. Ám a vidék legnagyobb kincsét a hullámok rejtik. Ezekből a hideg, tiszta öblökből kerülnek ki Észak-Európa legfinomabb tenger gyümölcsei, nem utolsósorban a hőn áhított sós vízi rák vagy a kövér és ízletes norvég homár. Itt a tenger jelent mindent.

Aki azért jött, amiért én, hogy a lehető legtöbb tengeri herkentyűt tömje magába, annak Grebbestadban kell kezdenie. Itt bonyolítják le a svéd rákhalászat felét, itt fogják ki a norvég homár 70 százalékát, és az osztrigák 90 százalékát is innen hozzák felszínre. Fjällbackából Grönemadba autóztam, hogy a napot és az éjszakát a halászfaluban töltsem, amely olyan volt, akár egy viking tábor a világ peremén. Ha Fjällbacka álmos kis település, akkor Grönemad kómában van.

Per és Lars Karlsson osztriga- és „rákszafarikat” indít a tengerre 130 éves csónakházukból, az Everts Sjöbodból. Odabent mintha most is 1884-et írnánk: a régi, barna sörösüvegeken gyertyaviasz-képződmények; a fahordókon lámpások; a gerendákon kötelek és hálók. Tavaly májusban a fivérek hat, teakonyhával felszerelt, világos fenyőborítású vendégszobával bővítették a csónakházat. Per megmutatta nekem az egyik kisebb, emeleti szoba öbölre néző teraszát, aztán elindultunk, hogy begyűjtsük az osztrigát.

Könnyebb volt, mint gondoltam. Per a csónakház mólójáról lehajolt, két és fél méter hosszú osztrigagereblyéjével kotorászni kezdett a tengerfenéken, majd előhúzott fél tucat éti (avagy európai lapos) osztrigát. Újabb kotorászás: újabb hat osztriga. Azután Larsszal meg a vödrünkkel együtt beültünk a kis halászcsónakba, és kipöfögtünk a tengerre.

Csónakházak Smögen kikötői deszkasétányánNemsokára kikötöttünk egy szigeten, ahol fókák sütkéreztek a napon. Per a kezembe adott egy kést, és bontogatni kezdtük a zsákmányt.

Az osztrigák még így nyár közepén is testesek voltak, és zamatosak. Tartották a víz hőmérsékletét, nem volt hát szükségünk jégre. Pompásan illettek Per kiváló barna házi söréhez. – Régebben pezsgőt adtunk mellé – mondta a házigazda –, de abban semmi svéd nem volt…

További húsz szürcsölés után kezdett a fejembe szállni a sör és az osztrigalé. Kora este volt, de a nap még magasan járt. – Vissza a csónakházba? – kérdezte Lars, miután a felém nyújtott utolsó fél kagylót visszautasítottam.

A naplemente mindent rákrózsaszínűre festett. Este tízkor a teraszomon ülve Läckberg A kőfejtő című krimijét olvastam, amelyben egy – meggyilkolt? – fjällbackai lány holttestét rákhalászhálóba gabalyodva találják meg. Ekkor egyszerre sikítást és egy csobbanást hallottam.

A nagy kőmólón gyerekek szaltóztak a vízbe. Egy svéd család ki akarta élvezni a lemenő nap utolsó sugarait is. Megirigyeltem őket: fölkaptam magamra a fürdőnadrágot, és beugrottam a csónakház dokkjáról. A víz meglepően meleg volt. Amikor sötét lett, a család hazaindult, s minden elcsendesült. Visszaúsztam, és lábujjhegyen másztam fel az emeletre.

Másnap Smögenbe utaztam, ahol Marcus várt rám. Szakács barátom büszke göteborgi, de gyermekkorának emlékei a 80 kilométerre fekvő Smögenhez kötődnek, ahol a nevelőapja született. A népes Samuelsson család nyaranta összegyűlik a nagymama háromszintes, zegzugos 19. századi házában. Az ifjú Marcus itt tanult meg halászni, nem mellékesen pedig – apja és nagybátyjai figyelő tekintetétől kísérve – főzni is.

Fjällbacka a tenger felőlAz 1400 lakosú Smögen Európa egyik legjobb halászfaluja. 1919 óta naponta kétszer tartanak halaukciót, noha manapság ez az esemény ritkán publikus. Smögen a tenger gyümölcseiből készülő élelmiszereket gyártó Abba központja is.

A központi kikötő mentén húzódik Svédország leghosszabb deszkapallós sétánya, amely igazi turistalátványosság, teli éttermekkel, bárokkal, ajándékboltokkal és halárusító helyekkel. Odabent, az éttermekben alig vannak, de a teraszok zsúfolásig megteltek. – Ilyen a július – mondta Marcus –, tele van emberekkel a sétány. Az egyik beugrik, a másik beesik a vízbe… kész diliház.

Sétánkra velünk tartott Marcus unokatestvére, Karin is. Marcusszal együtt minden második embert ismertek, lépten-nyomon köszöngetünk. Hozzászoktam az északiak távolságtartó viselkedéséhez, így viccesnek tűnt, milyen bőbeszédűek tudnak lenni a svédek. Levedlik a páncéljukat, akár a rákok. – Kilenc hónapon át a szomszéd macskáját is alig látjuk – mondta nevetve Karin. – Ilyenkor viszont kegyetlenül szociálisak vagyunk, ami fárasztó dolog!

Három napot töltöttem Smögenben Marcusszal meg a családjával, és ezalatt a saját súlyom felének megfelelő mennyiségű rákot fogyasztottam el. Az utolsó napra helyet foglaltunk Martin Olofsson, egy kilencedik generációs halász rákásztúrájára. Martin ismeretlen, gurgulázó-éneklő nyelven beszélt Marcusszal. – Ez afféle rákhalász-akcentus – magyarázta nevetve a barátom. – Gyerekfejjel egy kukkot sem értettem belőle. Ma már a felét kapiskálom.

Osztriga és házi sör Lars KarlssonnálKihajóztunk a tengerre Martinnal és az embereivel. Sárga overallban, vastag gumicsizmában álltunk a fedélzeten. Nem volt nehéz előhozni a rákcsapdákat a tenger fenekéről: Martin odahajtott a narancssárga bójákhoz, aztán Marcus és én kampós végű botokkal megragadtuk a köteleket, átvetettük a csörlőn, majd felvontattuk a csapdákat. A legtöbb rákokat rejtett, de akadt bennük egy-két medúza is. A rákok csattogtatták felénk az ollóikat, ezért gyors mozdulatokkal kellett kiürítenünk a csapdákat. Ezután újra feltöltöttük a ketreceket sózott heringdarabokkal, és a hajó végébe halmoztuk őket.

Fárasztó munka volt, de izgalmas. Egy óra alatt 63 langusztát gyűjtöttünk be. Az időzítés jó, mondta Martin: aznap reggel egy kilóért közel 40 dollárt lehetett elkérni.

Indulás előtt, a napsütötte mólón még túlzásnak tetszett az esőkabát. Ám most, hogy hirtelen beborult, rájöttem: ami a svéd időjárást illeti, egy Lindbergnek hallgatnia kell egy kilencedik generációs Olofssonra.

Noha látszott már Smögen világítótornya, a hullámok úgy dobálták a hajót, mintha az Atlanti-óceán közepén lennénk. Egymásba kapaszkodtunk Marcusszal az eső mosta fedélzeten, és nagy nehezen visszadobáltunk minden csapdát. Martin közben szilárdan, vigyorogva állt a kormánynál, látszott, elemében érzi magát.

– Jag älskar sommaren! – kiáltotta vigyorogva, mialatt egy rettenetes hullám átcsapott a hajótest felett.

– Én is szeretem a nyarat! – üvöltött vissza neki Marcus, mire mind nevetni kezdtünk.

Úti tippek
Szállás

Everts Sjöbod Grebbestad: rusztikus vendégház Grönemadban. Tengeri „szafarik” frissen fogott halakkal, 75 eurótól.
Stora Hotellet Bryggan: szálloda Fjällbacka legnagyobb mólójánál, kétágyas szoba: 250 eurótól.
Hotell Smögens Hafvsbad: modern stílusú szobák Smögen központjában, kétágyas szoba: 182 eurótól.
Smögens Rum o Stuga: Nyaralóbérlés ügyintézéssel. A Karin Samuelsson vezette iroda Smögenben és környékén bérelhető szobákat és nyaralókat kínál.
Strandflickornas Havshotell: régimódi, jellegzetes svéd szálloda Lysekilben, kétágyas szoba: 195 eurótól.
Gullmarsstrand Hotel: a Lyeskil-fjord felett átívelő modern hotel és konferenciaközpont Fiskebacksil határán túl, egy szeles félszigeten található, kétágyas szoba: 183 eurótól.

Étkezés
Setterlinds Bageri
: Falkevägen 2A, Fjällbacka. A legjobb pékség a városkában.
Restaurang Matilda & Café Bryggan: Ingrid Bergmans Torg, Fjällbacka. Többszintes állóhajó, népszerű étterem és kávézó.
Göstas Fisk: Fiskhamnsgatan 32, Smögen. Egyszerű tengeri ételei miatt Marcus Samuelsson séf kedvenc helyi étterme.
Lyckans Stenugnsbageri: legendás kávézó és organikus pékség Smögen és Lysekil között, a 171-es úton.

Vote it up
120
Tetszett?Szavazzon rá!