A sirály és a bolha

Uralkodó körökben száz évvel ezelőtt is zajlott privát élet, de a stílus más volt

Kapcsolódó cikkek

Hogy Erzsébet királyné verseket írt, azt a korban nagyjából minden beavatott tudta. De hogy ilyeneket! Hogy mennyire menekült a pedáns (nyersebben szólva unalmas) Ferenc József közeléből, az etikettbe merevült udvar légköréből ez az életvidám: lovagolni, úszni, utazni – flörtölni! – olyannyira kész Wittelsbach lány, az szintén közismert.

De hogy Viktória királynő korában, a biedermeier évszázadában szerelmes, sőt pajzán verseket írjon, amikor asszonyköltő nem is igen publikálhatott – nos, mindez több, mint megbotránkoztató! Már ha a kor szemszögéből nézzük.

Erzsébet, okosan, úgy rendelkezett, hogy a svájci letétbe helyezett verseket (melyeket a Szentivánéji álom tündérkirálynőjének nevével – Titánia – jegyzett) csak hatvan esztendő után szabad kiadni, s a bevételt a politikai foglyok és azok hozzátartozói javára kell fordítani. „Mert 60 esztendő múlva éppúgy nem lesz boldogság és béke, amint ma sincs” – írta a letét kísérőlevelében, 1890-ben. Nemcsak költő volt – vátesz is: hatvan esztendő múltán épp a hidegháború kezdeti éveit éltük, és még Ausztriában is ott állomásozott a szovjet hadsereg.

Erzsébet – környezete számára csak Sisi – korát megelőzően modern személyiség: emancipáltsága teszi azzá. A Wittelsbachokra oly jellemző egzaltáció nála merész versbeszédben jelentkezik, meg persze a kalandozásaiban. A költőnő leggyakoribb önmegjelölése: Sirály. A messzeség, a tenger, a szabadság madara. Az északi tengereknél is jobb szerette a délieket, a trieszti kastély a bizonyság rá, meg a korfui, ahol oly szívesen időzött; mögöttük a tágas víztükör. Még a halála is vízparton esett meg: az anarchista Lucchieni a Genfi-tó mellett döfte belé száz éve a gyilkos szerszámot.

Erzsébetet a kalandvágy a nyilván szerelmi szokásaiban is pedáns uralkodó mellől – kinek verseiben a Bolha gúnynevet adományozta – más férfiak közelébe sodorta, köztük egykori miniszterelnökünk, Andrássy Gyula.

1869-ben a Szuezi-csatorna megnyitási ünnepségeire Ferenc József is hivatalos volt, s vele utazott a magyar miniszterelnök. Az otthon maradt királynét levelek értesítették a történtekről. Magáról az esetről a király levele tudósít: Andrássy, nem tudván ellenállni némely török dajnák bűvöletének, egy éjjel kilopakodik sátrából, és csak hajnalban tér meg, némileg hiányos ruházatban.

A hírre Erzsébet egy versikét küld a gavallérnak, a címe: A propos, s alatta: Egy szócska gróf Andrássyról. „Éjjel sétál Jérikóban, szálegyedül, fesztelen, / Reggel tér meg sátorába – s lába szára meztelen! / Kalpag és attila nélkül mily pikáns és csodaszép! / Fenszterlizve rajtakapták? Grandiózus csatakép!”

Andrássy válaszol – akkoriban a miniszterelnökök még verset is tudtak írni – , és cáfol: „Andrássyról csak pletykált a Bolha, / Hogy Jerikóban, hogy s mint van dolga! / Ablakot nem látott ő csak zsalut, / Melytől az ördög biz' el nem aludt....” És még tovább is van, de minket csak idáig érdekel. „Ablakot nem látott ő, csak zsalut” – az eredetiben jalousie áll, ami egyformán jelent redőnyt és – féltékenységet. „Finomabban igazán nem lehet hölgy tudtára adni, hogy féltékenységgel gyanúsítják" írja Mészöly Dezső, a versek magyar fordítója .

Ez a verses levelezés valójában csak tréfás rigmusok cseréje, de még így, áttételesen is hírt ad egy személyiségről, aki őszintén – és költőien – fejezte ki érzelmeit.