A szarka társasága

Lehetséges volna, hogy az emberhez hasonlóan az állatok szívéhez is a gyomrukon át vezet az út? Három történetünk ezt bizonyítja

A férjemmel naponta megvendégelünk egy szarkát: vagdalthúst kap, ha megjelenik a konyhaajtóban. Charlie néha elhozza a barátnőjét, Camillát is falatozni. Amikor a férjem a kertben van, Charlie sokszor ott ugrándozik mellette, csipegeti a felásott talajból előkerülő gilisztákat és ízletes rovarokat. Még a fűnyírótól sem fél – követi, és gyűjtögeti a hátrahagyott maradékot. Ha megfeledkezünk róla, elhúz a fejünk felett, hogy figyelmeztessen: még mindig vár az ennivalóra.

Egyszer véletlenül nyitva hagytuk az ajtót, és Charlie besétált, megállt a hűtő előtt, várta, hogy enni kapjon. Azóta mindennap ezt teszi. Bejön a bejárati ajtón, áttotyog a szőnyegen a konyhába, a hűtő mellett vár, majd távozik a hátsó ajtón.

Charlie „ajándékot” is szokott nekünk hozni: pókokat, gilisztákat, lárvákat, bogarakat és más szörnyű rovarokat. Behozza őket – sokszor még élve –, és leteszi nekünk a padlóra. Hiába minden győzködés, nem hajlandó ezeket elvinni. Úgy véljük, ezzel fejezi ki köszönetét.

Egy reggel Charlie és Camilla elhozta a két fiókáját bemutatni. Időnként nem adunk húst a fiókáknak, hogy tanuljanak meg gondoskodni az élelmükről, de ezért bosszút állnak – kiszedik az összes cigarettacsikket a hamutartóból, és szétszórják a teraszon lévő asztalon.

Mostanában Charlie nem hoz ajándékot – valószínűleg mindent odaad a fiókáinak –, de változatlanul jár hozzánk, és velünk üldögél. Azt hiszem, egyszerűen szereti az emberek társaságát.
Marilyn Higgins

Vacsoravendég
Több mint 30 évvel ezelőtt volt egy rendkívül barátságos, okos és általában nagyon engedelmes, Mr. Pask névre hallgató amerikai cocker spánielem.

Egy este épp vacsoráztunk a férjemmel, amikor hangos fékcsikorgást hallottunk a házunkhoz közeli forgalmas útról. Kimentünk, hogy megnézzük, tudunk-e valamiben segíteni.

Tíz perc múlva, amikor visszatértünk a vacsoraasztalhoz, döbbenten láttuk, hogy Mr. Pask egy széken áll, két mellső lába az asztalon, és nagy boldogan falja az isteni báránycombunkat!
Heather D. Urquhart

Tejadag
Két játékos macskánk, Medvecukor és Fahéj szert tett néhány mókás szokásra, amióta öt éve, még kiscica korukban hozzánk kerültek. Eleinte úgy gondoltuk, a tehéntej túl zsíros nekik, ezért soha nem is kaptak.

Egyszer azt kérdeztem a feleségemtől: – Mit gondolsz, örülnének egy kis változatosságnak? –, és kevéske tejet öntöttem a tálkájukba. Azóta megszerették a tehéntejet. Mindennap reggel fél 10-kor kávézunk és délután 4-kor teázunk, a két kis drága pedig pontosan 15 perccel a két időpont előtt megjelenik a tejadagjáért.
Roy Anderson

Vote it up
148
Tetszett?Szavazzon rá!