A szeretet postása

A postások általában leveleket, utalványokat kézbesítenek. A pécsi Szőke Tibor ennél sokkal többet nyújt több száz családnak

Kapcsolódó cikkek

A György-telep Pécs keleti külvárosának legszegényebb, legrosszabb helyzetben lévő része. Meredek partfalra, a bányához közel épültek hajdan a ma már többnyire roskadozó bányászlakások. Legfeljebb egy autó fér el a házsorokat elválasztó utcákon, amelyek közül csak a felsőkre jutott aszfalt, az alsók kövezettek csupán.

De a postásnak nincs is szüksége autóra. Sőt, még útra sem: Szőke Tibor a telkeken átvágva, a sűrűn épített házak közt siet le a mélyben álló házsor felé. Ott a legjobb talán az épületek állapota, vagyis az lesz: a Máltai Szeretetszolgálat nyert pályázaton a felújításukra.

A felső házsorok azonban rogyadoznak, köztük jár portáról portára Szőke Tibor. Ahol nincs kint senki, ott bekiált, ha posta érkezett. De a kézbesítés nem ér véget azzal, hogy átadja a levelet. A zsebébe nyúl, és színes kártyákat terít ki legyezőszerűen. Írással lefelé, hogy a szerencse döntse el, mit húz az illető.

– Ki vagyok én, hogy tudjam, milyen bátorításra, megerősítésre, biztatásra van szüksége? – jelenti ki. – Majd a sors eldönti, mi kell neki épp akkor.

A kártyákat ő írja és laminálja műanyag lapok közé műszak után. Egy-egy kézbesítés során nagyjából 80 kártyát oszt így szét. Négy éve kezdte, mostanra 60 ezer egyszavas, egymondatos üzenetnél tart.

– Az én fantáziám sem végtelen, nem hatvanezer teljesen különböző kártyát írtam – mondja. – Körülbelül négyszázféle üzenetet találtam ki eddig, de leggyakrabban százat variálok. Felcserélek bennük néhány szót, de nagyon hasonlók. Ezzel együtt is kevés az esélye annak, hogy valaki egymás után ugyanazt húzza ki. Különböznek, ám a lényegük ugyanaz: bátorítani, biztatni igyekszem az embereket. Felhívni a figyelmüket arra, ami az életben legfontosabb. Ez pedig a szeretet. Valószínűleg azt a szót írtam le idáig legtöbbször, hogy „szeress”.
 

Rettenetes érzés, ha sok embernek örömet szerezhettél volna, mégsem tetted meg

Bár Szőke Tibor jó ideje másokon igyekszik segíteni, volt idő, amikor neki is elkelt volna a segítség. A jó íráskészségű fiú magasépítő szakközépiskolát végzett, ám kicsúszott a lába alól a talaj. A kábítószerek rabja, szenvedélybeteg lett, kórházakat is megjárt. Aztán kiszabadult a drogok ördögi köréből.

– Édesapám példája lebegett a szemem előtt. Alkoholista volt, mégis egyik napról a másikra abbahagyta az ivást. Az adott reményt, hogy ha ő le tudott számolni a régi életével, akkor én is – idézi fel.

A kábítószert sikerült letennie, de a szenvedélybetegek, rászorulók közelében maradt: segítőszolgálatoknál dolgozott, volt pszichiátriai és idősgondozó, családsegítő. Ám sehol sem volt hosszan maradása. – Elkeserített, hogy szinte eszközök nélkül próbálunk harcolni a kilátástalan helyzetben lévő emberek oldalán. Hihetetlen, de postásként sokkal nagyobb eséllyel, sikerrel tudom segíteni őket – mondja.

Négy éve került a postához, első kártyáit néhány hónappal ezután kezdte készíteni. Mint mondja, ez  egyfajta kényszer, ki kell írnia magából a gondolatait. Senki nem utasította még el, akiknél kézbesít, már várják a napi kártyájukat.

– Meg persze a jó szót, hogy beszélgessek velük, meghallgassam őket. Már az is segítség, ha valaki elmondhatja, mi bántja. Ebben a körzetben másfél éve kézbesítek.

A György-telepen ismerek olyat, aki elmúlt ötvenéves, de még sosem lakott olyan házban, amelyben vezetékes víz és villany lett volna. Ehhez képest semmiségek egy átlagember problémái. Nagyjából ezerkétszáz emberhez viszem a küldeményeket. Néha olyan sok energiát szív le egy végigbeszélgetett műszak, hogy utána órákig csak ülök, moccanni is alig bírok. Mert a szeretet, ha tudatosan élünk vele, bizony nehéz munka – jelenti ki. Abból merít erőt, hogy egyik ajtótól a másikig magában imádkozik. A vallás áthatja az életét, de nemigen beszél róla, munka közben sem próbál téríteni.

– Egy ilyen kártyától, a néha kicsit banális üzenettől persze nem fordul jóra rögvest senki élete. Tíz kártyától sem. De ha érzi hosszú időn át, hogy foglalkoznak vele, fontos valakinek, meríthet annyi erőt, hogy változtatni próbáljon – vallja.

Ahogy mások életét igyekszik segíteni, a magáét is céltudatos, nagy elhatározással tette rendbe. Harmincéves korában eldöntötte, hogy családot akar alapítani. Hamarosan találkozott jelenlegi feleségével, Nikivel. Lányuk, Luca már kétéves, Márton pedig két hónapos. Bérelt panellakásban élnek Pécsett.

– A család, a gyerekek érkezése persze átrendezi az ember életét. Mindig van tennivaló, egyéb tevékenység alig fér bele. Ráadásul másodállást is kellett keresnem, hogy megéljünk. Mégsem jutott eszembe, hogy felhagyjak a kártyák írásával. Egy óra alatt százat el tudok készíteni, legfeljebb késő este csinálom. De csinálni kell, hiszen az rettenetes érzés, ha tudod, hogy sok embernek örömet szerezhettél volna, mégsem tetted meg – magyarázza.

Hogy ebben a környezetben mennyi ideig lehet postásként és emberként helytállni, nem tudja. A György-telep télen lejtős korcsolyapálya, nyáron forró, poros katlan, így fizikailag is megterhelő nap mint nap bejárni. Legszívesebben főállású apa lenne, de erre aligha van esély. Ami biztos, hogy a közösségért szeretne tenni, azt építeni, mert szerinte a gyűlölet a legnagyobb probléma a világban. Így az embereket összekötő szálakat, a szeretetet kell erősíteni.

– Semmi különös nincs abban, amit csinálok, bár sokan kérdik, hogyan bírom – jelenti ki. – Azt hiszem, az életünk olyan, mint egy nagy játszótér, ahol mindenki jól akarja érezni magát. Csakhogy a sok játék miatt már óriási a rendetlenség. Én egyszerűen csak a saját erőmmel elkezdtem rendet rakni.

Az alsó házsoroknál belépünk egy szemlátomást elhagyatott lakásba. Ajtó már nincs, a kopott, málló falakból árad az évtizedes füst és kosz szaga. – Itt egy hete még laktak – mondja. – De valójában az ablakon érdemes kinézni.

Előttünk a völgy pompás panorámája. – Íme, pillantás a pokolból a mennyországba! – mondja nevetve.

Talán a pokol és a menny nincs is olyan messze egymástól.

Vote it up
204
Tetszett?Szavazzon rá!