A tíz legnagyobb véletlen felfedezés

A burgonyachipset, a tépőzárat, a penicillint és sok más dolgot a vakszerencsének köszönhetünk

Általában azt feltételezzük, hogy a feltalálók hosszas kísérletsorozatok és tesztelés által érkeznek el végül az átütő felfedezésekhez. Az igazság azonban az, hogy sok találmány a puszta vakszerencse műve. Emlékeztetőül, hogy bármely pillanatban bekövetkezhetnek életre szóló felfedezések, megosztjuk tíz olyan találmány történetét, melyek teljes mértékben a véletlennek köszönhetőek.

Gyufa
1826-ban egy angol gyógyszerész, John Walker különféle keverékeket kotyvasztott a laboratóriumában. Az egyik keverék eltakarításával különösen sok gondja akadt: sehogy sem tudta levakarni a pálcáról, amivel kevergette. Kétségbeesésében elkezdte a földhöz dörzsölni a pálcát, hátha így meg tudja tisztítani. Ekkor az a vége, melyet a padlóhoz dörzsölt, hirtelen lángra kapott. És lám: megszületett a dörzsgyufa.

Penicillin
1928-ban a skót Alexander Fleming bezárta a laboratóriumát, és két hetes szabadságra ment. Sietségében a labor egyik padján felejtett egy Staphylococcus baktériumokat tartalmazó Petri-csészét. Visszatérésekor a tálkát majdnem teljesen befedték a baktériumok; azért csak majdnem, mert az alsó szinten levő laboratóriumból egy Penicillium penészgomba-spóra került a csészére. A penészt egy élesen elkülönülő gyűrű választotta el a baktériumoktól. Fleming ebből arra következtetett, hogy a penész baktériumölő tulajdonságokkal bír. Így fedezte fel a penicillint.

Tépőzár
Az 1950-es évek elején egy George de Mestral nevű svájci úr sétát tett az otthonához közeli földeken. Hazaérve bosszúsan tapasztalta, hogy a ruháját mindenhol bogáncsok borítják. Eltűnődött rajta, vajon hogyan maradhattak a ruháihoz ragadva. Elővette a mikroszkópját, és felfedezte, hogy a bogáncsokon „kampók” vannak, melyek beleakaszkodtak a szövetbe. Utánozza a mesterség a természetet, gondolta de Mestral, és feltalálta a tépőzárat. Ismerje meg a történet folytatását!

Viagra
1992-ben egy Merthyr Tydfil nevű walesi falu férfijain tesztelték a szildenafil nevű gyógyszerhatóanyagot, melyet ma Viagraként ismerünk. A gyógyszer eredeti célja a vérnyomás csökkentése és a szívbetegségekkel összefüggő mellkasi fájdalom enyhítése volt. A kísérletben résztvevő férfiak azonban nem szívesen váltak meg a gyógyszertől – annak egy bizonyos hathatós mellékhatása miatt.

Mesterséges édesítőszerek
A Johns Hopkins laboratórium egy kutatója, Constantine Fahlberg 1879-ben úgy fedezte fel a mesterséges édesítőszereket, hogy elfelejtett kezet mosni vacsora előtt. Amikor bekapott egy falat házi sütésű kenyeret, és természetellenesen édesnek találta, azt gyanította, hogy az íz a kezén levő vegyszermaradéktól származhat. Minden mai józan tudományos megfontolással szemben másnap végigkóstolta a laboratórium üvegcséit, amíg rá nem lelt a benzoesav-szulfimidra. Ezt átnevezte szacharinra.

Vazelin
A 22 esztendős brooklyni Robert A. Chesebrough egy Pennsylvania-beli olajmezőn dolgozott. Észrevette, hogy viaszszerű ragacs gyűlik össze a hatalmas gépezeteken. Egy munkatársa elmondta neki, hogy ez a „rúdviasz”, bár nagy galibát okoz a gépek működésében, nyugtató hatású, amikor a munkások megégetik vagy megvágják magukat. Chesebrough fejéből kipattant egy szikra: az anyagot átalakította azzá, amit ma vazelinként ismerünk.

Tea
Évezredekkel azelőtt, hogy a britek kedvenc forró italuknak kiálthatták volna ki a teát, egy Shennong nevű kínai császár a szabadban forralta az ivóvizét, ahogy mindig is szokta. Aznap különösen szeles idő volt (legalábbis a legenda szerint), és egy közeli teacserjéről levelek hullottak az üstbe. Ott észrevétlenül áztak egy ideig. Shennong kiüríthette volna az üstöt, és kezdhette volna elölről, de mivel tekintélyes gyógynövényszakértő is volt, inkább kíváncsian megkóstolta a főzetet – így kezdődött a teázás története.

Burgonyachips
Valamikor 1853 nyarán a New York állambeli Saratoga Springsben található Moon Lake Lodge egy vendége úgy gondolta, George Crum szakács sült krumplija túl vastag, ezért újra és újra visszaküldte a konyhába, hogy készítsék el újra. Miután fokozatosan egyre vékonyabb hasábburgonyákat sütött, melyeket a goromba vendég habozás nélkül elutasított, a szakács végül egy adag papírvékony, ropogós burgonyaostyát küldött ki neki azt remélve, hogy ezzel felbosszantja (és fel is kellett volna bosszantania, mivel annak idején a sült krumplit körülményesen, villával ették). A vendégnek ehelyett nagyon tetszett az újdonság – ahogy a szálló sok más látogatójának is.

Biztonsági üveg
1903-ban Edouard Benedictus francia tudós egy létra tetejéről próbált elérni néhány poharat, amikor egy lombik hangos csattanással a földre zuhant. A létráról lemászva legnagyobb meglepetésére azt találta, hogy az üvegcserepek egy része még mindig egyben van. Asszisztensével arra következtettek, hogy a folyékony műanyag, melyet a lombik tartalmazott, véletlenségből összetartotta a szilánkok egy részét. Így született meg a biztonsági üveg gondolata – épp jókor. Akkoriban, a 20. század kezdetén az autóbaleseteket legfőképpen nem a nyaktörő sebességek, hanem a törött üvegek okozták. Benedictus üvege emellett az első világháborús gázmaszkokban is széleskörű üzleti felhasználásra talált.

Csokidarabos keksz
Az 1930-as évek elején Ruth Wakefield, a massachusetts-i Whitmanben álló Toll House Inn tulajdonosa kifogyott a sütőcsokoládéból, ezért felvágott egy tábla keserű csokoládét, melyet egy bizonyos Andrew Nestlétől kapott ajándékba, keresztet vetett, és beleborította a keksztésztába, melyet éppen készített. Talán csalódott volt amiatt, hogy a csokidarabok csak kissé megpuhultak ahelyett, hogy teljesen elolvadtak volna, mint rendesen, ám a fogadó vendégei közül senki sem panaszkodott. A Toll House-féle keksz receptje egyre népszerűbbé vált, a Nestlé étcsokoládék forgalma pedig az egekbe szökött. Így készítsen otthon csokis kekszet!

Vote it up
267
Tetszett?Szavazzon rá!