A tanulás csapatjáték

Példás eredményeket mutat fel a borsodi iskola az igazgató, Kovácsné dr. Nagy Emese módszere jóvoltából

Kapcsolódó cikkek

A kosárlabdában állandóan figyelni kell a többiekre. Nem lehet önzőnek lenni, a labdát passzolni kell. A siker közös. Kovácsné dr. Nagy Emesét húsz éve azért hívták a Miskolctól 20 kilométerre délre fekvő Hejőkeresztúrra, hogy tartson kosárlabdaedzéseket, illetve tanítson matematikát és fizikát. Emese megállt a tornaterem közepén, s úgy döntött, marad.

Pedig az iskola akkortájt meglehetősen lelakott volt: szegény volt a fenntartó önkormányzat, nem futotta eszközfejlesztésre, még meszelésre is alig. Ráadásul már akkor is hátrányos helyzetű volt az ide járó diákok többsége – az arányuk mára csak nőtt –, akik közül sokan el is kerülték az intézményt.

Emese, aki tizenhárom éve igazgató lett, példás rendszeretetet hozott otthonról. Ha nincs pénze az önkormányzatnak, hát pályázni kell, de az iskola, ahol a mindennapjaikat töltik, szép legyen! Elsőként a környezetét rendezték, majd következtek a tantermek, a tanári – a végére jutott az igazgatói iroda.

– A hozzánk járó gyerekek zöme valóban nyomorban él. Akad, ahol tucatnyi családtag alszik egy szobában. Gyorsan megszűntek az igazolatlan hiányzások, a gyerekek hamar rájöttek, hogy a felújított környezetben talán még jobb, mint otthon – emlékezik vissza az igazgató.

Ám az iskolának (az esztétikai élmény mellett) alapot kell adnia a sikeres felnőtt életre. Aminek csak egy része maga a tudás. Az igazgatónő módszeresen kereste a megoldást, amivel a heterogén osztályok minden diákja együtt haladhat (együtt tanul az orvos és a munkanélküli gyermeke), nem a jóknak és nem a lemaradóknak kedvez, hanem mindenkinek.

Több mint egy évtizede az amerikai nagykövetség pályázata révén ismerkedett meg a Stanford Egyetem módszerével, amellyel eredetileg spanyol ajkú diákokat tanítottak angolra. Emese a módszer kifejlesztőinek könyvét elolvasva rájött, hogy az abból tanultakat átformálva hogyan teheti sikeresebbé a saját diákjait is. A hejőkeresztúriaknak ugyan-is ugyanaz volt a bajuk, mint az Amerikában élő spanyol anyanyelvű gyermekeknek: nem tudták kifejezni magukat.

Belevágott hát, hogy felkészítse a tanárait a módszerre, amely ma már jó 70 százalékban saját fejlesztés. Az amerikai egyetemmel is csak évek múlva vette fel a kapcsolatot, amikor beigazolódott a siker.

A hejőkeresztúri iskolában egy évtizede tantárgyanként minden ötödik tanóra eltér a megszokottól. E speciális órák három részből állnak. Elsőként csoportokat alakítanak a tanulók, amelyekben egy-egy feladatot közösen kell megoldaniuk. Fontos, hogy mindenki részt vegyen a munkában, hiszen ezt követően az előbbi feladat egy-egy részletével önállóan foglalkoznak a nebulók. Aztán jön az értékelés, amely mindig dicséret, hiszen a módszer szerint csak pozitív visszajelzést kaphatnak a gyerekek.

– Ezeknek a feladatoknak sosem egyetlen jó megoldásuk van, hiszen az a lényeg, hogy kreatívak legyenek a tanulók. Jól kell együtt dolgozniuk, majd a csoportban szerzett tapasztalatot egyénileg kell hasznosítaniuk. Az óra végén dagad a keblük a büszkeségtől, milyen ügyesek voltak – állítja Emese.

Egymást erősítve összefolyik a játék és a tanulás. Mert itt a játék is komoly

De vajon tényleg ügyesek? S egyre ügyesebbek lesznek? Míg a rendet, tisztaságot hamar észre lehet venni, a tanulmányi eredmények igazolt javulása évekbe telt. Mostanában viszont már nem az a kérdés, hogy a végzősök hány százaléka tanul tovább, hiszen valamennyien, hanem az, hogy hányan mennek érettségit adó középiskolába. Jelenleg 70 százalékuk készül ilyen intézménybe, másfélszer annyi, mint más hasonló iskolák esetében. Kirepültek már az „első fecskék is”: egy hátrányos helyzetű roma családból a három fiú közül egy közgazdász, kettő pedig pedagógus lett, azonban van már végzett szociológusuk és országos hírű táncos-koreográfusuk is.

– Bár én vagyok az iskolatitkár, itt kicsit mindig gyerek maradok, hiszen azok vesznek körül, akik kilenc éve is, amikor az elsők között végeztem az „új diákok” között – mondja Kovács Réka, aki érettségi után a Miskolci Egyetemen végzett felsőfokú titkárságvezetői képzésen, ezután került vissza az iskolába. – Ha nem itt tanulok annak idején, biztosan nem érek el ennyit.

Ám a Komplex instrukciós program (KIP) sikere nemcsak a tanulmányi eredményekben mérhető. A felnőttként kezelt gyerekek meglepően magabiztosak, nem jönnek zavarba az idegen felnőtt kérdésétől. Határozottak, tudják, mit akarnak. És mint a nyolcadikosok pályaválasztásról, továbbtanulásról szóló beszélgetésén kiderül, többnyire van „B tervük”, vagyis itt is igyekeznek több megoldást találni.

A tornaterem felől dübörgő zene árad. Egy alsós osztállyal szemben Bárány Adrienn tánctanár ugrik, pördül, szökell, a gyerekek pedig igyekeznek követni a lépéseket. – A mozgás is tesz olyan jót a szellemnek néha, mint az olvasás – mondja Adrienn, aki heti tíz órát táncol az iskolásokkal.

Egymást erősítve összefolyik a játék és a tanulás. Mert a játék is lehet komoly: mára hagyománya lett az iskolában a táblajátékoknak. Négy éve itt tanuló gyerek képviseli Magyarországot az Európai Dámajátékokon, vagyis a kontinens bajnokságán, és a négyezer éves kínai táblajátékban, góban is sikerült megszerezni az országos aranyérmet.

Felmerül a kérdés: ha ilyen sikeres a hejőkeresztúri modell, miért nem így tanulnak az ország valamennyi általános iskolájában?

A válasz leginkább a pedagógusok felkészültségében és eltökéltségében rejlik. A módszer ugyanis csak akkor működik, ha a tantestület egy emberként áll ki mellette és alkalmazza. Ha egyetlen tanár is akad, aki eltér tőle, máris megbicsaklik a rendszer. A betanítás 60 órás tréningen történik, s óravázlatok sokaságát kell írni, mire úgy egy év alatt megtanulja a tanár a KIP részleteit is. Ezt kevesen vállalják, ám így is már tizenegy iskola vette át a módszert, egyben pedig készülnek a bevezetésére. A híre azonban bejárta a világot, legutóbb például a Tokiói Egyetem készített róla oktatófilmet.

– Az a jó, hogy kiléptünk az iskola falai közül – mondja az igazgató. – Az ide járó iskolások szülei mind büszkék arra, milyen jól tanul és talpraesett a gyerek, körzethatáron túlról is vannak tanulóink. Megszerveztük a Generációk közti párbeszéd programot is, amelynek keretében bejönnek a gyerekek szülei az iskolába, és beszélnek a munkájukról. Csak így, közös erővel, csapatjátékban tudunk változtatni, javítani a sorsukon.

Vote it up
204
Tetszett?Szavazzon rá!