A terjedő zsírmájbetegség

Ne legyintsen, hogy csak az alkohol lehet az oka! Egyre többeket és egyáltalán nem csak az alkoholistákat fenyegeti

A fejlett országok lakóinak akár egyharmadánál is előfordulhat kóros mértékű zsírlerakódás a májban. Néhány évtizeddel ezelőttig ez a probléma főként a nagyivókat érintette. Manapság azonban az elhízással és a cukorbetegséggel összefüggő esetek száma már meghaladja azokét, akiknél alkohollal kapcsolatos a betegség.

A nem alkohol okozta zsírmáj (NAFLD) kezdetben viszonylag ártalmatlan – ha okoz is tüneteket, legfeljebb kimerültséget és gyomorpanaszokat. Ám az NAFLD az esetek 5–20 százalékában egyfajta májgyulladássá, nem alkoholos szteatohepatitisszé (NASH) súlyosbodik.

Az NASH pedig megnöveli a májzsugor (májcirrózis, azaz a májszövet súlyos hegesedése), a májrák és más, akár halálos kimenetelű betegségek kockázatát. – Ha a zsírmáj áll a folyamat hátterében, a betegség végstádiumának elérése általában tíz évig tart – mondja dr. Andreas Geier, a würzburgi Egyetemi Kórház hepatológiai vezetője.

Tegyük fel, hogy az orvosa vérvizsgálat, képalkotó vizsgálat vagy szövetmintavétel alapján NAFLD-t állapított meg önnél. Mi a teendő?

Az állapot kezelésére még nincsenek megbízható gyógyszerek, viszont a túlsúly leadásával lassítható vagy meg is állítható a betegség súlyosbodása. A fogyásnál mérsékelt tempóra törekedjen: a heti 0,5–1 kilogrammot meghaladó súlycsökkenés akár súlyosbíthatja is a zsírmájat, állítja az American Family Physician című szaklap betegtájékoztatója. Ha korábban is próbált már fogyni, de sikertelenül, akkor érdemes orvos vagy táplálkozástudományi szakember (dietetikus) segítségét kérni.

Nagyobb a zsírmáj kockázata, ha egy férfi derékbősége meghaladja a 102 cm-t, illetve egy nőé a 88 cm-t

Bár az NAFLD-t nem az alkohol okozza, a szeszes italok mindenképpen megterhelik a májat, ezért akinek ilyen problémája van, jobban teszi, ha felhagy az ivással. Ha nem képes teljes absztinenciára, akkor is csökkentse az alkoholfogyasztását, amennyire csak tudja!

Májműködésének figyelemmel kísérése céljából Geier azt javasolja, hogy kétévente keresse fel a háziorvosát (kivéve, ha NASH-ja is van, mivel akkor félévente szükséges a vizsgálat). Szerencsére az NAFLD-t elég jól kordában lehet tartani, különösen akkor, ha el tudja érni és meg tudja őrizni az egészséges testsúlyt. A zsírmájat vegye jelzésnek: ha irányt változtat, elkerülheti a későbbi problémákat.

Vote it up
119
Tetszett?Szavazzon rá!