A titokzatos Mr. Malkovich

Vajon milyen a nemzetközi filmikon és a színházművész közismert arca mögött rejtőző igazi John Malkovich?

Vonzereje – amit hipnotikus tekintet nyomatékosít – zavarba ejtő és megfoghatatlan. Halkan beszél, mintha csak suttogna hozzád… John Malkovich sokféle elképzelésbe beleillik. Művész- és közönségfilmek között ingázik (A nap birodalma, Elcserélt életek), a legeurópaibbnak tartott amerikai színész (horvát, skót és német ősökkel büszkélkedhet), aki mindig bizarrba hajló figurákat alakít. Párizsban értük utol, ahol a Veszedelmes viszonyokat, Choderlos de Laclos regényének színpadi változatát rendezi a Théatre de l’Atélier-ban (ahol június végéig látható). Az e drámából készült 1988-as Stephen Frears-film főszerepe jelentette számára a belépőt a nemzetközi sztárok világába.

RD: Hogyan jellemezné a rendezői felfogását?
JM: Amerikaifutball-edzőhöz hasonlítom magam, aki a technikai részletek mikéntjét magyarázza el. A színészeknek kell játszaniuk, nem nekem. Nem feladatom, hogy elmondjam, miként játsszák el a szerepüket. Hadd hallgassanak az ösztöneikre! És ezt is teszik, méghozzá rendkívül intelligensen.

RD: Ön gyakran emlegeti, hogy autodidaktaként került a pályára. Ezt erősségének tartja?
JM: Azt hiszem, ilyennek születtem! Az iskolába járás, a lecketanulás meghaladta a képességeimet. Mintha valami teljesen ismeretlen nyelv lett volna. Öt-hat éves korom óta tudtam, hogy mindent magamnak kell elrendeznem.

RD: Miért?
JM: Apám eldöntötte, hogy így fog mind az ötünket felnevelni. Tudtuk, mikor kell lefeküdni, felkelni, enni… anélkül, hogy bárki figyelmeztetett volna. Ez a hatalmas szabadság nagy teher egy gyereknek, de azért jó volt, túléltem! És különben is, az embernek ez a sorsa, hogy maga oldja meg a saját problémáit. Tudom, hogy a legtöbben nem értenek egyet ezzel, és úgy gondolják, hogy az államnak kell gondoskodnia mindenről. Szerintem meg nem.

RD: Európai gyökerei jelentős szerepet játszottak a neveltetésében?
JM: Jóllehet a nagyszüleim például nem is beszéltek igazán angolul, mégsem akarták, hogy megtanuljunk szerbhorvátul. Akkoriban ugyanis az emberek mindenáron amerikaiakká akartak válni. De engem mindig lenyűgözött az európai kultúra. Ami nem igazán meglepő, végtére is huszonöt évet – majdnem a fél életemet – Európában töltöttem.

RD: Melyek azok az értékek, amelyeket a szülei plántáltak el önben és amelyeket a mai napig még mindig hasznosnak talál?
JM: Az, hogy egyes-egyedül rajtam áll, milyen döntéseket hozok a saját életemmel kapcsolatosan. Hogy az embernek mindig arra kell törekednie, hogy fejlessze önmagát. Hogy jobb így, mert egyszer úgyis meg fogunk halni! [kuncog]

RD: Riasztja ez a kilátás?
JM: Nem, dehogy, hiszen tudom, hogy egy napon ismét együtt leszek a fivéremmel és a nővéremmel, akik nemrég távoztak el erről a világról. De azt kell hogy mondjam, döbbenetesen gyönyörű élet jutott osztályrészemül, fantasztikus embereket ismertem meg. És igen, eljön majd az idő, amikor át kell adni a stafétabotot másoknak.

RD: Mióta Istenként tűnt fel George Clooney oldalán egy kávéreklámban, még híresebb lett, mint filmsztárként valaha. Mit gondol erről?
JM: Semmit. Sohasem találtam magamat érdekes témának. És ez már jóval az előtt így volt, hogy kvázi híres lettem.

RD: A mintegy 70 filmből, amelyet forgatott, melyik jelenti a legtöbbet önnek?
JM: A Veszedelmes viszonyok, az Oltalmazó ég … de az első szerepeim mind nagy hatással voltak rám. Mert akkor értettem meg, hogy az életem meg fog változni. Különben egy részem mindig jobban szerette a számkivetettséget.

RD: Mi hajtja mostanában?
JM: A kíváncsiság. Kapcsolatot teremteni más emberekkel, szélesíteni az érdeklődési körömet… Ha valamit meg akarok csinálni, azt meg is csinálom. [A szerkesztő megjegyzése: még egy ruhakollekciót is piacra dobott.] Így aztán nincsenek titkaim vagy beteljesületlen vágyaim.

Vote it up
290
Tetszett?Szavazzon rá!