A vadon hívószava

Jane Goodall 81 évesen aktívabb, mint valaha. A híres természetvédő véleményét kérdeztük az emberszabású majmokról és saját hagyatékáról

Kapcsolódó cikkek

A világ leghíresebb főemlőskutatója kiereszti a hangját: – Úúú-úúú-oh-jú-oh-ííí! – Az átható csimpánzkiáltás felkelti a hallgatóság figyelmét, de Jane Goodallnak nem kell ilyen drámai eszközöket bevetnie, hogy észrevegyék. Bárhol van, az emberek köré sereglenek.

Goodall népszerűségét a vadon élő csimpánzokkal végzett több évtizedes munkájának köszönheti, amely természetvédelmi misszióvá fejlődött: az általa indított világméretű Rügyek és Gyökerek elnevezésű ifjúsági programon keresztül tanítja a következő nemzedéket a környezet, az állat- és növényvilág védelmére. Így ma több időt tölt reptereken és szállodákban, mint a vadonban, de még mindig váratlan helyeken talál rá a szépségre és a közös jövőnk iránti reménységre.

Ön évente háromszáz napot utazik. Miért?
Az én koromban az embernek már kevesebb ideje maradt. Van egy nagyon fontos mondanivalóm. A bolygó nem tudja utántölteni önmagát. Nincs sok időnk.

Mi hajtja tovább?
Mindennap látok kisgyerekeket. Arra gondolok, mennyit ártottunk a földnek az én gyerekkorom óta. Amikor kezdtem, még erdő borította egész Afrikát. Most csak elszórt foltokban van jelen. És világszerte ugyanez a helyzet.

Nem szokott elcsüggedni?
Dehogynem. De ez azt jelenti, még keményebben kell harcolnom. Nem tudsz mindent egyedül megtenni, fel kell villanyozni a többi embert – ki kell nevelni a fiatalok kritikus tömegét, akik értik, hogy az élethez pénzre van szükség, de a dolgok elromlanak, ha csak a pénzért élünk.

Miért összpontosít elsősorban a fiatalokkal való együttműködésre?
Agyondolgozhatjuk magunkat egy erdő vagy faj megmentéséért. De ha a következő generáció nem vigyáz rájuk, semmi értelme az egésznek. Sajnos Nyugaton ez a generáció egyre inkább virtuális világban él. Megfosztották őket attól a lehetőségtől, hogy megtapasztalják a természetet, pedig a természet nagyon jelentős szerepet játszik a pszichológiai fejlődésben.

Az állatok azt tanítják nekünk, hogy a pillanatnak kell élni. Tökéletesen élvezik a dolgokat

Ön az elsők között jelentette ki, hogy az állatoknak is van személyiségük, érzelmeik.
Én úgy nőttem fel, hogy ezt mindig is tudtam. 1962-ben a Cambridge-i Egyetemen, miután két évet töltöttem a csimpánzokkal, azt mondták, mindent rosszul csináltam. Nevet adtam a csimpánzoknak, és nem számot. És hogy nem kellene személyiségről, problémamegoldó képességről és különösen nem érzelmekről beszélnem a csimpánzokkal kapcsolatban. De gyerekkoromban volt egy tanárom, akitől megtanultam, hogy a professzorok tévednek – ő volt a kutyám!

Mit tanítottak önnek az állatok arról, hogyan kell jól élni?
Az állatok azt tanítják nekünk, hogy a pillanatnak kell élni. Tökéletesen élvezik a dolgokat. Nincs szebb, mint látni, ahogy a csimpánzok rátalálnak egy jó gyümölcsfára: átölelik egymást és örvendeznek.

Milyen örökséget akar maga után hagyni?
Az afrikai programjaink próbálják enyhíteni a szegénységet, mert partnerré kell tennünk az embereket a természet megmentésében. Azt remélem, hogy a Rügyek és Gyökerek lesz az igazi hagyatékom. A másik, hogy segítettem az embereknek megérteni, az állatok nem pusztán dolgok.

Amikor visszagondol az Afrikában, csimpánzok között töltött évekre, vannak olyan pillanatok, amelyeket szeret felidézni?
Ó, persze. Szürkeszakállú Dávid – ő volt az első, aki már nem félt tőlem. Amikor diót adtam, és nem kellett neki, gyöngéden megszorította a kezemet, hogy megnyugtasson. Meg amikor Flo odanyújtotta imádott kicsinyét, hogy megérinthessem.

Vote it up
123
Tetszett?Szavazzon rá!