A világ legfinomabb teájának otthona

Látogasson el velünk a HImalája lankáira, az indiai Dardzsilingbe, ahol a tea nem egyszerűen ital, hanem életforma

Északkelet-Indiában, a Himalája magasan fekvő, buja zöld lankáin a világ legjobb teája után kutatok. Reggelenként fizetek pár rúpiát egy Jojo nevű asszonynak, aki cserébe vizet forral, majd átnyújt nekem egy csésze sötét színű főzetet, amely olyan erős és forró, hogy az acélt is megolvasztaná.

A közelben lassan felállítják a piac standjait. A csípős levegőben égő tűzifaillat keveredik a lótrágya szagával és a sült tészta aromájával. A város lejjebb eső részén, a Csauk Bazárban a nap minden szakában nagy a nyüzsgés. – Ha a piac bezár, Dardzsiling is bezár – mondja Ratan Lepcsa, akinek a családja már 80 éve árul itt teát. – Meg kell kóstolnia a kedvencemet, az őszi szüretelésűt.

Úgy tűnik, Dardzsilingben, a teaimádók és műértők Mekkájában mindenkinek van kedvenc teája. Akad miből válogatni: az évi négy fő aratás során, amelyek mindegyikéből egészen különböző minőségű leveleket takarítanak be, feldolgozottságuk mértéke szerint során fekete, fehér, zöld vagy oolong tea készülhet.

A víz után a tea a legnépszerűbb ital a bolygón. Előállítása napjainkban 40 milliárd dolláros iparág. Ám a „teák pezsgőjének” nevezett világos színű, muskotályos aromájú italt csupán egyetlenegy helyen állítják elő: ezeken a dardzsilingi lejtőkön, magasan a tengerszint felett, egy olyan vidéken, amely földrajzilag és kulturálisan is közelebb van Nepálhoz és Bhutánhoz, mint Delhihez vagy Kalkuttához.

Miután a 19. században a britek helyőrséget állítottak fel az indiai Nyugat-Bengál állam északi csücskében, Dardzsiling a gyarmati tisztviselők nyári rezidenciája lett. Az angolok ide menekültek a sík vidékeken uralkodó hőség elől.

A klíma teatermesztésre is ideálisnak bizonyult. Amikor 1881-ben átadták a hegyet keresztülszelő vasútvonalat, Dardzsiling gyors növekedésnek indult. A britek által alapított, hajdan tízezer főt számláló településen – 2011-es becslések szerint – körülbelül 132 ezer ember él.

– Dardzsiling betondzsungel lett – mondja az itt élő Szajles Szarda egy zöld gyöngyökkel teli kosár fölé hajolva a Nathmulls Teaházban, amelyet Szarda dédapja nyitott meg 1931-ben. – Az emberek mégis szeretnek ebben a kozmopolita városban élni. Én soha semmiért sem hagynám itt.

A régió évente nem kevesebb, mint 10 millió kilogramm teát termeszt, ám a világ sok más tájáról származó teára rákerül a „Darjeeling” felirat. A márka védelmében létrejött konzorcium azonban szigorúan meghatározza, mely irányelvek szerint és mely területeken termesztett tea viselheti a nevet.

A régióban 87 engedélyezett ültetvény található. A millió és millió teacserjével teli földeket asszonyok járják, akik ujjaikkal csípik le a növényről a rügyet és a csúcshoz közeli két levelet, majd a hátukon cipelt fonott kosárba dobják. Egy-egy asszony több százat, sőt akár ezret is begyűjt egy nyolcórás munkanap során.

A teaültetvényeken százak dolgoznak a vezetők felügyelete alatt. A 420 hektáros Makaibari teaültetvényt irányító Rádzsa Benerdzsi azon kevés tulajdonosok egyike, aki maga is aktívan részt vesz a földjén zajló munkában.

– A dardzsilingi tea nem ipari termelés produktuma, hanem kézműves termék. Az ültetvényen zajló munka szellemisége tükröződik a teáscsészében. Kóstolni lehet a különbséget – mondja Benerdzsi, aki az elsők között váltott Dardzsilingben organikus gazdálkodásra. A karizmatikus férfi afféle legendának számít a környéken. Lovon vagy gyalogosan naponta bejárja a földjeit. Meg van győződve róla, hogy Makaibari szellemisége a teával együtt eljut a nagyvilágba, ahol hozzásegíti az emberiséget egy békésebb jövő megteremtéséhez.

Talán túlzott elvárás ez egy csésze teától, Benerdzsi szenvedélye mégis lehengerlő, sőt egyenesen „fertőző”. Irodájában ülve, rendkívüli fehér teáját kortyolva grandiózus elképzelései nemhogy elfogadhatónak, de szükségszerűnek tűnnek.

Makaibaritól északkeletre, a közel 650 hektáros Glenburn teaültetvény tágas szállodájában hosszabban elidőzöm, mint terveztem. – Az a beteljesíthetetlen vágy hajt minket, hogy előállítsuk a tökéletes teát – jelenti ki Szandzsaj Sarma, az ültetvény igazgatója. – Végül is a frissen főzött tea magán viseli a föld, a cserjék és a földeken meg a feldolgozóban fáradozó emberek hatását is.

Az én csészémben ezen a kora reggelen második szüretből származó – júniusi szedésű – tealevelek erős főzete illatozik. Sötét borostyánszínű, fás aromájú, hosszú lecsengésű.

Ahogy a félhomály oszlani kezd, előtűnnek a Himalája gerincvonalai. Kibújok az ágyból, és odasétálok az ablakhoz. A szent Kancsendzönga magasan tornyosul a többi csúcs fölé. Nagyot kortyolok a teámból. Egyszerre csípős és lágy, a lehető legmegfelelőbb arányban.

Aznap egy hosszan kanyargó ösvényen járva kicsit túlterheltem a hátgerincemet. Pihenőhelyet keresve megpillantottam egy cementből és fából készült viskót kicsiny paddal a magnóliák árnyékában. A kalyiba a 26 esztendős Bimala boltocskája volt. Épphogy csak leültem, szólnom sem kellett, máris készítette a teát.

A völgyben nincs sok munkalehetőség. Bimala szerény kis boltja bevételéből szüleit, fivéreit, sőt bátyjainak feleségeit és azok öt gyermekét is támogatja. Valamennyien együtt laknak egy közeli házban. Bimala már hajnali négykor sürög-forog. Boltocskájában ételt főz, zöldséget árul, de a legjobban a maga készítette rizsbora fogy.

Újratölti a csészémet. Ittam már gazdagabb, rafináltabb aromájú italt is. De Bimala kedvességétől minden kesernyés íz elpárolog a teából.

Magának is tölt egy csészével, aztán mellém ül. Némán kortyolgatjuk az italunkat. Közben köd telepszik a kalyibára. Kiürítem a csorba porceláncsészét. Bimala újratölti. Ahogy a számhoz emelem, ő is kortyol egyet a magáéból.

A gyönyörű fiatal nő mosolyog: élvezi ezt a hétköznapi, apró örömöt. A köd hirtelen felszáll, és átadja helyét a napsugaraknak. A talaj gőzölög körülöttünk.

Mosolyogva kortyolok a teából, amely – nem kérdés – a legjobb, amit valaha is kóstoltam.