A világ legfurcsább ételei

Új ízekre vágyik? Pikáns, bizarr vagy akár ijesztő ételek széles kínálata várja világszerte. Íme, a tíz legzavarbaejtőbb

Fugu, Japán
Az emberek általában nem tekintik életveszélyes helynek az ebédlőasztalt, de ha fugu szerepel a menün, nem árt az óvatosság. Ez az étel gömbhalból készül, amelynek egyetlen példányában annyi méreg van, hogy akár harminc embert halálát is okozhatja. A drága japán csemegét előállító szakácsoknak több évekig tartó képzésen kell részt venniük. Párolva, grillezve vagy akár nyersen is fogyasztják, de elég egy kis hiba az előkészítésben, és jócskán lecsökkenhet a törzsvendégek száma. Ha meg akarja kóstolni a fugut, október és március között utazzon Japánba, mert akkor van a szezonja.

Casu Marzu, Olaszország
A krémes, lágy sajtot akár gusztusosnak is találhatnánk, ha nem tudnánk, hogy férgek ezrei nyüzsögnek benne. A Szardiníában népszerű Pecorino sajt tetejét levágják, hogy a legyek elhelyezhessék benne petéiket. A lárvák kikelnek, és miközben átrágják magukat a sajton, megpuhítják azt. A casu marzu erős, markáns íze órákig kísérti a vállalkozó kedvű ínyenceket.

Hakarl, Izland
A rothadt cápahús talán gusztustalannak tűnik, de a grönlandi cápa nyersen mérgező. Az oszlásnak indult cápa húsa ehető – már ha az ember leküzdi az undorát, amelyet bűzlő hús íze gerjeszt. A kezdő hakarlevők rendszerint émelyegnek, és ilyenkor ajánlott egy kupica helyi pálinka fogyasztása. Az izlandiak egész évben élvezhetik csemegéjüket, mert ma már vákuumcsomagolásban kapható az élelmiszerboltokban.

Sült pókSült pók, Kambodzsa
A délkelet-ázsiai országban mindenfelé kapható, de Skuon város specialitásának számít. A nyolclábú rovarokat fokhagymás zsírban sütik meg, míg a páncéljuk ropogós, a belsejük pedig csöpögős nem lesz. Állítólag a vörös khmerek brutális rendszerében szoktak rá a kambodzsaiak a pókok, különösen a nagy méretű tarantulák fogyasztására, hogy elkerüljék az éhhalált. Ma már a gyors, helyi specialitásra váró turistáknak kínálják az utcán. A fehérjében gazdag étel állítólag szépítőszernek sem utolsó.

Préri osztriga, Kanada
Semmi köze az osztrigához, de a másnapra kínált tojásitalhoz sem. Ez bizony bikaheréből készül, és van, ahol Sziklás-hegyi osztrigának hívják. Marhatartó vidékeken elterjedt, de ha valaki az igazi kanadai változatra kíváncsi, menjen a calgaryi Buzzards étterembe, ahol nyaranta még Herefesztivált is rendeznek az ízes fogás ünneplésére. Hirtelen sütve, rántva vagy töltve tálalják fűszernövényekkel, szósszal, mártással ízesítve. Igaz kovbojcsemege.

BalutBalut, Fülöp-szigetek
Tojást sokan sokféleképpen esznek, de a Fülöp-szigeteken egészen speciálisan készítik a kacsatojást: megvárják, míg kifejlődik benne az embrió, és akkor főzik meg. Csilivel, fokhagymával, ecettel ízesítve szolgálják fel, és az ínyencek felfalják az egészet csőröstől, szárnyastul, majd leöblítik egy korsó hideg sörrel. Egészségükre!

Escamoles, Mexikó
Első ránézésre gabonasalátának tűnik, pedig ezt az ételt hangyalárvából készítik. A rovarkaviárnak is nevezett csemege a mexikói konyha büszkesége, és már aztékok is fogyasztották. A hangyatojásokat a maguey agávék gyökeréről szedik, és a kis lárvákat tacosokban, omlettekben vagy csak magukban tálalják. Vajban vagy olajban is lehet sütni, a dióra emlékeztető kellemes íze van.

HaggisHaggis, Skócia
A skótok nemzeti ételének tartják ezt a hurkafélét. Így készül: birkaszivet, -májat és tüdőt kevernek össze hagymával, zabdarával, fűszerekkel és húsleveslével, majd birkabélbe töltik és párolják. Fogyasztását a 15. századig vezetik vissza, és főfogásként tálalják a Robert Burns-napi lakmározásokon. Hagyományosan krumpli- és répapürével eszik, s nemritkán whiskey-t is isznak hozzá, hogy jobban csússzon. Manapság már élelmiszerboltokban készen is árulják, remek vas- és rostforrás.

Velőszendvics, Egyesült Államok
A hamburger és sült krumpli oké, na de velősszendvics? Az Egyesült Államokban, elsősorban az Ohio folyó völgyében gyakran szerepel a menün. Szeletelt borjú- és disznóagyból készül, amelyet vajban megsütnek. Az ételt német és holland bevándorlóknak köszönhetjük, akik vonakodtak bármit kidobni. A kalóriadús csemegét általában mustárral és savanyított hagymával szolgálják fel. A szendvics ízét elsősorban a vajnak köszönheti, a velő viszonylag íztelen és az állaga a sodóhoz hasonlít.

SannakjiSannakji, Dél-Korea
E dél-koreai különlegesség valójában élő polip, amelyet egészben vagy szeletelve fogyasztanak, attól függően, mekkora példányt sikerült beszerezni. Mivel nyersen szolgálják fel, és csak egy kis szezámolajat locsolnak rá, olyan friss, hogy a csápok még vonaglanak. De nem árt az óvatosság! A polip tapadókorongjai az ember torkához ragadhatnak, ami köhögést vagy akár halált is okozhat. Fokozhatja az élvezetet, ha azt látjuk, hogy asztaltársunk arcára tapad a polip, amelyet megpróbál lenyelni.

Vote it up
221
Tetszett?Szavazzon rá!